Aranylabda: egyik nagy riválisa Karim Benzemát favorizálja

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2022.10.05. 12:36
null
Sadio Mané és Karim Benzema egy 2018-as Real Madrid–Liverpool mérkőzésen (Fotó: AFP)
Közeleg az Aranylabda idei győztesének megnevezése (október 17.), így szaporodnak a végeredménnyel kapcsolatos jóslatok, esélylatolgatások, nyilatkozatok – a Bayern München szenegáli labdarúgója, a szintén a jelöltek között található Sadio Mané is megkapta a kérdést: szerinte kinek kellene nyernie?

 

„Szerintem az idén Karim Benzema szolgált rá a legjobban. Nagyon jó, nagyszerű idénye volt a Real Madriddal, megnyerte a Bajnokok Ligáját is, szerintem a döntés könnyű, és örülnék is, ha ő kapná” – mondta Sadio Mané a Bayern München keddi BL-meccse után, amelyen egyszer ő is betalált a Viktoria Plzen kapujába (5–0).

A felvetésre, hogy előző klubjával, a Liverpoollal ő is nyert FA-kupát, Ligakupát az idén, közel volt a bajnoki címhez és – éppen Benzemáék, azaz a Real Madrid ellen – a BL-diadalhoz, sőt góljaival két nagy sikerhez (kontinensbajnoki cím, vb-kvalifikáció) is hozzásegítette hazája, Szenegál válogatottját, Mané így reagált:

„Igen, megnyertük az Afrikai Nemzetek Kupáját, ami nemcsak nekem, hanem minden honfitársam számára nagy élmény, nagy megkönnyebbülés volt. Boldog vagyok, hogy végre kontinensbajnok lettem, de ezzel együtt őszintén úgy vélem, hogy a díj Karimot illeti.”

A férfiak Aranylabdájáról szakújságírókból álló zsűri dönt – a legjobb kapusnak járó Jasin-díjat is ők ítélik oda. Magyarországról a Nemzeti Sport futballrovatának vezetője, Vincze András szavaz a legjobbakra.

Az idén már nem a naptári évben, hanem a hagyományos labdarúgóidényben (ősz, tavasz) nyújtott teljesítmény alapján ítélik oda a díjat (a július 31-én véget érő női Európa-bajnoksággal húzták meg a határt).

A férfi és a női győztest október 17-én hirdetik ki.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik