Belgium: Bernd Storck lett a Kortrijk új vezetőedzője, Czuczi Mátyás is segíti

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2022.11.18. 11:51
null
Nem maradt sokáig munka nélkül Bernd Storck, most a Kortrijket kell megmentenie a kieséstől (Fotó: AFP)
Hivatalos honlapján jelentette be a belga labdarúgó-élvonalban (Jupiler League) szereplő KV Kortrijk, hogy az idény végéig szóló szerződést kötött a magyar labdarúgó-válogatott korábbi szövetségi kapitányával, Bernd Storckkal.

 

A klub közleményéből kiderül, hogy a német szakember mellett segítője, Czuczi Mátyás is csatlakozik a csapat stábjához.

Bernd Storck 2015 nyarán vette át a magyar válogatott irányítását, a csapatot kivezette a 2016-os Európa-bajnokságra, amelyen a legjobb 16 közé jutott vele. Miután 2017 októberében távozott a válogatott éléről, Belgiumban a Mouscron vezetőedzője lett, majd irányította a Cercle Bruges-t, a Genket és ez év október 23-ig az Eupent, miközben a 2020–2021-es idényben a szlovák élvonalban szereplő DAC vezetőedzője volt.

 

Legfrissebb hírek

Lukaku gólja kevés volt, a belgák simán kikaptak Ukrajnától az NL-ben

Minden más foci
2025.03.20. 22:39

Váltás a kispadon, új vezetőedzővel kezdi meg a rájátszást az Anderlecht

Minden más foci
2025.03.20. 19:50

Hiányzik neki a válogatott, Courtois szeretne visszatérni

Minden más foci
2025.02.24. 10:43

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

Davis-kupa: botrány és leléptetés Belgiumban – videó

Tenisz
2025.02.03. 11:18

Kokaincsempészet gyanújával letartóztatták a volt belga válogatott labdarúgót

Minden más foci
2025.01.27. 14:06

Menesztették Domenico Tedescót a belga labdarúgó-válogatott éléről

Minden más foci
2025.01.17. 14:44

Sajtóhír: megszületett az egyezség, Szalai Attila a Standard Liege játékosa lesz

Légiósok
2025.01.10. 17:04
Ezek is érdekelhetik