Kortrijk: Bernd Storck és Czuczi Mátyás nagy bravúrt ért el

JUDI ÁDÁMJUDI ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2022.12.28. 08:47
null
Megvan az összhang: Bernd Storck (jobbra) és Czuczi Mátyás igyekszik csodát tenni a Kortrijkkel (Fotó: Imago Images)
Czuczi Mátyás Bernd Storck vezetőedző munkáját segíti a belga élvonalban szereplő Kortrijknél: a csapat hétfőn a július 24-e óta veretlen Genket győzte le 1–0-ra.


Micsoda győzelem! A Kortrijk hazai pályán Felipe Avenatti 83. percben szerzett góljával 1–0-ra legyőzte a listavezető Genket a belga bajnokság 18. fordulójában, így tett egy lépést a bennmaradás felé. A Kortrijk sikerének magyar vonatkozása is van, ugyanis az együttes vezetőedzője a válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Bernd Storck, a német szakember egyik segítője pedig Czuczi Mátyás.

„Mindenképpen pontot vagy pontokat akartunk szerezni a Genk ellen – mondta lapunknak Czuczi Mátyás. – Tudtuk, ehhez keményen meg kell szenvedni, de a csapat kiváló felfogásban játszott, mindegyik játékos maximálisan küzdött a másikért. Fantasztikus szurkolótáborunk van, folyamatosan támogatják a csapatot a drukkereink, nekik is hatalmas szerepük volt a győzelemben. A meccs előtt beszéltünk is arról, jó lenne megajándékozni őket egy nagy győzelemmel, mindképpen megérdemlik. Ráadásul tisztességesen felkészültünk a Genkből, nem ért minket meglepetés.”

A Kortrijk győzelme azért is nagy tett, mert a Genk ezt megelőzően huszonegy tétmérkőzés óta volt veretlen (legutóbb július 24-én az FC Bruges-től kapott ki 3–2-re), továbbá egymás utáni tíz bajnoki sikernél tartott.

„Pontosan tisztában voltunk a Genk szép sorozatával, ennek ellenére maximálisan hittünk a győzelemben. Már a tizennegyedik másodpercben eltaláltuk a kapufát, nem sok kellett, hogy korán megszerezzük a vezetést. Sok helyzetet dolgoztunk ki, s bár nekik is volt gólszerzési lehetőségük, Wouter Vrancken, a Genk vezetőedzője is megérdemeltnek nevezte a győzelmünket. Nem engedtük érvényesülni a Genket, emellett minden játékosunk mindent beleadott. Fontos három pontot szereztünk, ám nem szabad kiengednünk, tovább kell küzdenünk.”

A Kortrijk bravúrja ellenére továbbra is kieső helyen áll a 18 csapatos Jupiler ­League-ben, ám mindössze két pontra van tőlük a már bennmaradást érő helyen lévő Oostende.

„Nem egyszerű kiharcolni a bennmaradást, hiszen az idény végén három együttes esik ki a másodosztályba. Remek játékosok alkotják a Kortrijk keretét, jó csapatunk van, egyáltalán nem reális a mostani pozíciónk. Ha valamelyik gárda belekerül egy három-négy meccses nyeretlenségi spirálba, rögtön nehéz helyzetben találhatja magát. Ilyen szempontból hasonló a magyar és a belga bajnokság. Teljesen reális cél a bennmaradás, ám ehhez még rengeteget kell dolgozunk.”

Czuczi Mátyás és Bernd Storck idén július és október között az Eupennél tizennégy mérkőzésen dolgozott együtt, majd november végén aláírtak a Kortrijkhez. A mérlegük eddig kiváló, mindkét meccsüket megnyerték, előbb a kupában legyőzték a Leuvent (3–1), majd jött a Genk elleni siker.

„Bernd Storckkal még a DAC-nál ismerkedtünk meg, majd az Eupennél kezdtünk együtt dolgozni. Eredményes a közös munka, csak pozitívumokat tudok mondani, nem véletlen, hogy az Eupen után a Kortrijknél is együtt folytattuk. Az első perctől maximálisan tudok azonosulni a futballról alkotott elképzelésével, megvan a közös hang, remekül kiegészítjük egymást.”

Németh András a Genk-tartaléknál maradt
A Genk december elején közölte, hogy két fiatal futballistája, Németh András és Mika Godts az U23-as csapathoz került, mivel nem hosszabbították meg nyáron lejáró szerződésüket. Az egyszeres magyar válogatott csatár és társa azóta a tartalékegyüttessel edz, december 9-én pályára is léptek az FC Bruges U23-as csapata ellen a belga másodosztályban. A gárda azóta nem játszott mérkőzést, jelenleg a tabella utolsó előtti helyén áll, legközelebb, január 20-án a Standard Liege U23-as együttesét fogadja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik