Labdarúgás: beperelte a FIFA-t a La Liga – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.01.16. 17:59
null
Javier Tebas és a La Liga nem kér a 32 csapatos klubvilágbajnokságból (Fotó: Getty Images)
A nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) fordul a spanyol labdarúgás legfelső két szintjét irányító Nemzeti Professzionális Labdarúgóliga (La Liga) a FIFA 2025-ben esedékes, klubvilágbajnokságot érintő reformja miatt – írta meg saját forrásaira hivatkozva az AS.

 

Mint ismert, a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség két nappal a katari világbajnokság döntője előtt, 2022 december 16-án jelentette be, hogy a klubvilágbajnokságon részt vevő csapatok száma 32-re növekszik 2025-től.

A La Liga szinte azonnal reagált, és mint arról beszámoltunk, jogi lépésekkel fenyegette meg a Gianni Infantino által irányított szervezetet, arra hivatkozva, hogy kontraproduktív további meccsekkel bővíteni az amúgy is rendkívül sűrű versenynaptárt.

Az AS információi szerint ezt a fenyegetését váltotta be a spanyol labdarúgás első két vonalát irányító szervezet, olyannyira, hogy az erről szóló papírokat már leadták a svájci Lausanne-ban székelő nemzetközi Sportdöntőbíróságon.

Úgy tűnik, a FIFA csak kevesekre gondol, és megfeledkezik a döntései hatásáról, amelyet minden profi labdarúgó a saját bőrén fog megérezni. Számukra csak a klubok és játékosok kiváltságos kis csoportja létezik, miközben a profi futballban klubok és játékosok ezreit találjuk, akik nem lépnek pályára ezeken a tornákon” – mondta még decemberben az üggyel kapcsolatban a La Liga elnöke, Javier Tebas.

A spanyol szervezet nem először zördült össze a nemzetközi szövetséggel a versenynaptár miatt. 2021-ben a FIFA engedélyezte a dél-amerikai szövetségnek (CONMEBOL), hogy a sűrű naptár miatt a szokásos kettő helyett három meccset rendezzen a válogatott szünetekben. Ez nagy hatással volt a spanyol bajnokságra, mivel számos dél-amerikai légiósnak 48 órája vagy még kevesebb ideje volt visszaérni a válogatottaktól a klubjához, hogy pályára lépjen a bajnokságban. Emiatt több bajnoki meccset is elhalasztottak – Tebasék ezt akarták megelőzni, de a Sportdöntősbíróság akkor a FIFA-nak adott igazat.

Legfrissebb hírek

Elmarad a Villarreal–Espanyol összecsapás

Spanyol labdarúgás
11 órája

Tarol a Premier League, a Real Madrid és a Barcelona a top 10-ben sincs a tévés bevételek alapján

Spanyol labdarúgás
16 órája

„Ez az a stílus, amit játszani akarunk” – Hansi Flick a Real Sociedad elleni győzelem után

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 8:40

Hatgólos döntetlen és klubrekord Budimirtól az Osasuna–Valencián

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 20:35

La Liga: korai kiállítás után barcelonai iskolajáték

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 18:24

92. perces, ollózós góllal nyert a kiesés elől menekülő csapat a La Ligában

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 16:21

Ancelotti: Ha így játszunk az Atlético ellen, nem fogunk nyerni

Spanyol labdarúgás
2025.03.02. 10:47

Hiába Courtois pazar védése, kikapott a Real Madrid Sevillában

Spanyol labdarúgás
2025.03.01. 22:58
Ezek is érdekelhetik