„Vigyázzatok, jön a Mészöly...!” – a szőke kissrác, aki hirtelen nőtt nagyot

Utólag minden egyszerű, meg valószínűleg szebb is, mint ahogyan történt. A III. Ker. TTVE-nél „óbudai Herreraként” emlegetett Halász Elemér a Városmajorban sétálgatott, s meglátott egy apró, szőke kissrácot, aki – így mesélte – 11 éves korához képest meglepően nagyvonalúan futballozott. Vitte is a csapathoz, amelyben a gyerek mindenáron csatárt szeretett volna játszani, aztán az egyik meccsre nem ment el a középhátvéd, s a helyére kellett beállnia. A végeredmény sejthető: a mezőny legjobbja volt.

És ettől kezdve nem volt megállás. Korán, 16 évesen már a felnőtteknél játszott, keretbe került az ifiválogatottnál. Pontosabban, hol hívták, hol nem. Korántsem a tehetségével volt baj. „Ellene súlyos a vád: 24 igazolatlan órája van. Már áprilisban ki akarták zárni, mert csaknem minden tárgyból intőt, rovót kapott” – írta a Népsport. Türelmi időt adtak neki, s nyilván élt vele, mert nem tűnt el a süllyesztőben.

Sőt. Hoffer József, az ifiválogatott kapitánya egyre nagyobb szerepet szánt neki. Kiválasztottjai 1959 tavaszán – Albert Flóriánnal, Solymosi Ernővel, Sóvári Kálmánnal – bronzérmesek lettek a bulgáriai UEFA-tornán (ma: U18-as Eb), ősszel pedig már épült az új csapat, amelyben Mészöly alapember lett. Biztos pont, olyannyira, hogy amikor az ifik a Népstadionban egy előmeccsen 4:2-re legyőzték az utánpótlás-válogatottat (benne Novák Dezsővel, Orbán Árpáddal, Rákosi Gyulával, Szepesi Gusztávval), megint ő volt a mezőny legjobbja.

Keresték már az újságírók, ő pedig: „Két és fél éven át jöttem, mentem az ifiválogatottban. Ennek oka, bevallom, egy kis önteltség is volt, ezt azonban a vezetők észrevették és így jött, hogy – mentem… És most jöttem… Hiába, ha valaki meg akar kapaszkodni ebben a keretben, ahhoz nem elég a tudás.”

Ekkor már a Vasas játékosa volt, 1960. április 9-én a Salgótarjáni BTC ellen (2:0) játszott először az NB I-ben, és megragadt a csapatban. „Sikeres volt az ifjúsági Mészöly bemutatkozása. Meglepően higgadtan, ügyesen, nagy körültekintéssel töltötte be szerepét. (…) Ha ezt a teljesítményét vesszük alapul és ilyen játékot nyújt majd Ausztriában is, elégedettek lehetünk ezzel a tehetséges védőjátékossal” – így a Népsport.

Ausztriában UEFA-tornát rendeztek, s a lap reményei valóra váltak, hiszen Magyarország nyerte meg a viadalt. Mészöly mellett ott volt a keretben Dunai II Antal, Menczel Iván, Farkas János, Ihász Kálmán, Káposzta Benő és Kékesi Mihály azok közül, akikkel később is együtt szerepelt a Vasasban és a válogatottban. Valamennyi mérkőzésen (NDK 2:0, NSZK 1:1, Portugália 2:1, Románia 2:1) erőssége volt a csapatnak: „Szilárdan hárította fejjel és lábbal is a meg-megújuló támadásokat.”

Produkciójára felfigyelt Baróti Lajos szövetségi kapitány is, Kékesivel együtt tagja lett a római olimpiára (1960, bronzérem) készülő keretnek. Nevezték is a játékokra, ám tartalékként, így itthon maradt.

Nem titkolta, minden vágya, hogy a válogatott középhátvédje legyen. Merész cél, hiszen a poszton Sipos Ferenc (28) egyeduralkodó volt, s még egyáltalán nem volt idős. A vb-keretbe bekerült, s máris mondta: „Sipos Feri a példaképem. Példaképem mint játékos és mint ember egyaránt. Nekem távlati terveim vannak. Szeretnék kijutni mint tartalék Chilébe, s mindent elkövetek, hogy majd később, talán 1966-ban már közelebb jussak álmaimhoz. Mert most még Sípos Feri és az én tudásom között legalább öt év van.”

Remekül játszott a Vasasban, 1961 márciusában, a 24. NB I-es meccsén (Bp. Honvéd 0:0) a Népsportnál a forduló legjobb játékosa volt. „Most már nemcsak a magasan szálló labdák mesterének bizonyult, mint az NB I egyik legjobban fejelő labdarúgója, hanem jó ütemű közbelépéseivel akasztotta meg az ellenfél csatárainak próbálkozásait, a megszerzett labdáinak pedig valósággal szeme volt. (…) Mészöly játéka a szépség érvényesülése a labdarúgásban. (…) A karcsú hátvédet aligha múlhatta felül valaki e fordulóban” – áradozott a Népsportban Tabák Endre.

Közben – a korszellemnek megfelelően – kiderült, hogy munkahelyén, a Magyar Acélárugyárban is mindenki elégedett vele. Főnöke, Farkas Dezső elmondta, hogy kifejezetten jó „drehás” volt, ám az EV 125-ös esztergapadot felcserélte az íróasztalra szerszámnyilvántartóként, „mindenki szereti az osztályon egyenes, derék magatartásáért”.

Feltehetően ennél büszkébb volt arra, hogy a bajnokság végén a Vasasból ő zárt a legjobb átlagosztályzattal (7.25), arra meg végképp, hogy visszatérően szerepet kapott a válogatott edzőmeccsein. Megszerezte első gólját is az NB I-ben, a pécsi győztes meccsen (3:2) az ő fejese után lett 1:0, szöglet után 8 méterről fejelt a jobb alsó sarokba. Ekkor már rendszeresen feltűnt az ellenfél kapuja előtt, ha előrement, Bundzsák Dezső maradt hátul. Nem véletlenül kiáltotta gólja előtt a pécsiek fedezete, Serédi Nándor, hogy „Vigyázzatok, jön a Mészöly…!”. Ám akkor már a levegőben volt. „Kocsis is felrugaszkodott mellette és ő már azt hitte, hogy nem éri el. Még jobban kinyújtotta a nyakát és csak azt érezte, hogy a labda a homlokát üti meg… És aztán ott látta a labdát a kapu sarkában.”

A Vasas bajnok lett (1960–1961), a BEK-ben a Real Madriddal került össze. Itthon 0:2, idegenben 1:3, nem ezen a két meccsen volt a legjobb a védelem, ám hatalmas munka hárult a bekkekre, akik közül ő volt a legbiztosabb.

Őszi elsőként zártak a piros-kékek, ő pedig tagja lett a Dél-Amerikába utazó válogatottnak. Nagyon izgult a kerethirdetés előtt („Még nem biztos… Akkor hiszem majd, ha…”), megkönnyebbült, amikor kiderült, hogy utazik. Elmondta, szeretne egy-két mérkőzésen szerepelni: „Úgy »beszállok«, hogy kedve legyen Baróti Lajos bácsinak májusban ismét magával vinni Chilébe.”

A világbajnokságra.

A válogatott Chile ellen kezdett Dél-Amerikában. Súlyos vereséggel (1:5), a védelem (Mátrai Sándor, Sipos Ferenc, Dalnoki Jenő, majd csereként Sóvári Kálmán) gyakran zavarba jött, ütemtelenül támadta a csatárokat, átadásai pontatlanok voltak. Mindez arra vezetett, hogy Baróti elővette régi tervét. Legyen Mészöly a középhátvéd, Sipos pedig fedezet, akinek a védekezés a fő feladata. Tehát a négyvédős játék. Sipos nem örült az új posztjának, ám egy beszélgetés hármasban elég volt ahhoz, hogy – ha nem is örvendezzen, de – beletörődjön.

1961. december 13-án a Chile elleni visszavágón (0:0) lépett életbe be az új módi. Sikerrel. „Mészöly, aki most mutatkozott be a nagyválogatottban, mozgékonyságával, gyors, pompás ütemű közbelépéseivel, nagyszerű fejjátékával és hajszálpontos labdaleadásaival igazi középhátvéd volt” – így a tudósítás, benne összegzésként az is, hogy nagy fantázia van a Mészöly, Sipos kettős játékában.

Ettől kezdve ő volt a válogatott középhátvédje, bejátszotta magát a csapatba. Hazaérkezve Baróti is az elsők között dicsérte, azok között említette, akik szerinte felvehetik a versenyt a vb-n más országok legjobbjaival.

Hazafelé már tréfálkozni is volt kedve Mészölynek. Az elfogult bíráskodásról beszélve azt mondta, Dél-Amerikában csak akkor tekinthető kiállítottnak egy játékos, ha elviszi a razzia. Hozzátette: „Nem lenne jó, ha nálunk is így lenne, mert melyik rendőr merne egy Dózsa-játékost levezetni a pályáról, amikor annak magasabb a rendfokozata, mint a szolgálatot teljesítő rendőré.”

A Népsport ugyanakkor óvatosan fogalmazott. Elismerte, hogy kétségtelenül legnagyobb futballtehetségeink egyike – csak el ne rontsák. „Engedjék emberileg is helyesen fejlődni, hogy sportképességei zavartalanul, teljes egészükben kiforrhassanak.”

Azzal meg nehéz mit kezdeni, hogy a lap örömmel közölte, hősünk több centit nőtt a túra huszonhét napja alatt. Hogy jelképesen, rendben van, de valójában…?

Mindenesetre higgyünk az orvostudományban, szűkebben a keretorvos Botár Zoltán doktornak.

(A következő részben: Egy szőke pilóta Chilében)

(A cikk a Nemzeti Sport szombati melléklete, a Képes Sport 2023. január 7-i lapszámában jelent meg.)