Világfutball: szerződést hosszabbított az ausztrál futballkapitány

Vágólapra másolva!
2023.01.30. 11:02
null
2026-ig Arnold marad a szövetségi kapitány (Fotó: AFP)
Az Ausztrál Labdarúgó-szövetség a 2026-os világbajnokság végéig szerződést hosszabbított Graham Arnold szövetségi kapitánnyal.

 

A lépés nem meglepő, mivel Arnold irányításával a nemzeti csapat a katari világbajnokságon – története során másodszor – bejutott a legjobb 16 közé, ott pedig nagy csata végén, csupán 2–1-re kapott ki a későbbi győztes argentin együttestől.

„Imádom Ausztráliát, szeretem az ausztrál futballt, és semmi sem érhet fel azzal az örömmel, büszkeséggel és sikerélménnyel, amit a csapattal közösen Katarban éreztem – idézte a szövetség közleménye a szakvezetőt. – A korábbiaknál is nagyobb lelkesedéssel várom, hogy folytathassam a munkát és tudom, hogy sokat tudok még adni az ausztrál labdarúgásnak.”

Az 59 éves tréner a 2018-as vb után vette át a válogatott irányítását és most – az ausztrál média értesülései szerint – több európai klub vezetőedzői és egy ázsiai ország kapitányi posztját utasította vissza azért, hogy az ausztrál kispadon maradjon.

Legfrissebb hírek

„Kaptak egy leckét, megtáncoltattuk őket” – Julián Álvarez a brazilok legyőzése után

Foci vb 2026
2025.03.26. 09:28

Argentína négy góllal küldte haza Brazíliát a vb-selejtezőn – videó

Foci vb 2026
2025.03.26. 07:29

Osimhen gólt lőtt, de Nigéria nem tudott nyerni; Egyiptom nehezen gyűjtötte be a három pontot

Foci vb 2026
2025.03.25. 23:20

Uruguay nem bírt Bolíviával vb-selejtezőmérkőzésen – Argentína kijutott a világbajnokságra

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:59

Haalandék jöttek, láttak s négy gólt lőttek Izraelnek Debrecenben

Foci vb 2026
2025.03.25. 22:55

Kínában nyert Ausztrália, Irán kijutott a vb-re

Foci vb 2026
2025.03.25. 21:25

Harry Kane dicséri, az angol média egyelőre bírálja Thomas Tuchelt

Foci vb 2026
2025.03.25. 12:04

Vb 2026: három perc alatt kialakult a végeredmény Namíbiában

Foci vb 2026
2025.03.24. 17:51
Ezek is érdekelhetik