FIFA: megállítják az órát a futballmeccseken? Infantino reagált

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2023.03.05. 12:17
null
Mi a megoldás az időhúzó cserék ellen? A FIFA keresi a választ, ami nem az óra megállítása (Fotó: AFP)
Gianni Infantino FIFA-elnök cáfolta, hogy be akarnák vezetni az óra megállítását az időhúzás megelőzésének céljából a futballmeccseken.

A labdarúgás szabályalkotó testülete szombati ülésén megvitatta a lehetőségét annak, hogy megváltoztassák-e a mérkőzések időmérését.

A katari vb-n több mérkőzés is száz percnél hosszabb volt, ami a VAR alkalmazása mellett az időhúzás következménye is. Az Opta 2021-es kimutatása szerint az angol Premier League mérkőzésein átlagosan 60 percnél is kevesebb a tiszta játékidő.

„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy megállítsuk az időhúzást, az ugyanis nem a szórakozás része” – mondta az ülés előtt Infantino.

Az egyik lehetőség az volt, hogy megállítják az órát bizonyos esetekben, például sérüléseknél vagy cseréknél. Ezzel azonban papíron hiába érne véget 90 perc után a mérkőzés, a bruttó idő nem lenne kevesebb, sőt!

Infantino ezért most tisztázta, biztosan nem módosítják az időmérés módját.

„Nem fogjuk megváltoztatni az alapvető szabályokat. Nem állítjuk meg az órát. Ezek a szabályok általánosak, az egész világon e szerint játszanak, és ez így marad” – szögezte le Infantino.

Legfrissebb hírek

Döntött az IFAB, bejelentették, milyen szabályváltozás lesz a labdarúgásban

Minden más foci
2025.03.01. 17:11

A versenylovak ideje lejárt! – Vincze András publicisztikája

Minden más foci
2025.02.16. 23:32

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09

Az elmúlt év rekordszámú átigazolást és a második legtöbb költést hozta a nemzetközi futballban

Minden más foci
2025.01.30. 20:54

Nem változott a magyar válogatott helyezése a FIFA világranglistáján

Magyar válogatott
2024.12.19. 11:20

Mbappé, Rodrygo és Vinícius Júnior is betalált, megnyerte az Interkontinentális Kupát a Real

Minden más foci
2024.12.18. 20:00

Így szavazott Marco Rossi a FIFA-díjátadón

Minden más foci
2024.12.18. 14:31

Az elúszott Aranylabda után a FIFA-nál Vinícius Júnior nyert

Minden más foci
2024.12.17. 19:28
Ezek is érdekelhetik