Socca: nagypályás kispályások – díjazták a legjobbakat

B. Z.B. Z.
Vágólapra másolva!
2023.05.08. 09:40
null
Czerman Márk lett az év játékosa
A Socca Kispályás Magyar Labdarúgó Szabadidő Sportszövetség a tavalyi év után most ismét gálát rendezett, hogy méltóképpen ünnepelje a kispályás labdarúgást és annak legjobbjait.

A X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor Kőbányai Kulturális Központban ünnepélyes keretek között nem csak a díjak kerültek kiosztásra, de Musimbe Dávid Dennis és Lakatos László humorral, Nyári Kálmán tiszta énekszóval szórakoztatta a közönséget.

Czene Attila, a Magyar Szabadidősport Szövetség elnöke megnyitó beszédében kiemelten fontosnak nevezte az amatőr szövetségek jelenlétét, és a hobbisport, az általános mozgás fenntartását.

Csuhai Tibor, a Socca Sportszövetség elnöke: „A 2023–2024-es évek az újításokról, szeretett sportágunk, a kispályás foci fejlesztéséről szólnak szövetségünkben. Ebben az esztendőben már bevezettük kiemelt kispályás tornáinkon a VAR-t, azaz a videóbírót. Ehhez párosítottunk egy challenge rendszert, ami további izgalmakat, fordulatokat is hozott nem egy esetben. A környezetvédelmi programunk keretén belül idén már bemutattuk a szövetség által ültetett fákból álló SOCCA erdőt is. És haladunk tovább ezen a megkezdett úton.”

A szövetség 7 kategóriában díjazta a legjobbakat.

Az év legjobb játékosa, jelöltek: Fekete Róbert, Hollauer Balázs, Czerman Márk
A kategória győztese: Czerman Márk

Az év legjobb kapusa, jelöltek: Szacskó László, Kovács Martin, Balogh Zsolt
A kategória győztese: Szacskó László

Az év csapata, jelöltek: Ascona-Haus Kft., National Iron Team, NYK Piano Music
A kategória győztese: Ascona-Haus Kft.

Az év csapatvezetője, jelöltek: Budai Richárd, Balla Imre, Kovács István
A kategória győztese: Budai Richárd

Az év tornaszervezője, jelöltek: Makádi Csaba, Tóth Tamás és Bodó Lajos, Fejes Attila
A kategória győztese: Fejes Attila

Az év fair-play díjas csapata, jelöltek: H.O.P.E., Sinter FC, Szilasi és barátai
A kategória győztese: Szilasi és barátai

Az év legjobb játékvezetője, jelöltek: Kocsis Zsolt, Medve Norbert, Sándor Csaba
A kategória győztese: Kocsis Zsolt

SOCCA GÁLA 2023

Legfrissebb hírek

Cipruson járt az AIPS küldöttsége

Egyéb egyéni
2025.01.21. 19:05

NS-évzáró: Borbola Bence lett az Év embere

Egyéb egyéni
2024.12.30. 19:41

Socca: Magyarország legnagyobb teremlabdarúgó-tornájával zárult az év

Minden más foci
2024.12.30. 11:37

Garnacho lett az idei Puskás-díjas, Vinícius Júnior az Év játékosa, Marta az első Marta-díjas

Minden más foci
2024.12.17. 17:49

Socca-vb: zűrzavar a magyarok meccsén Maszkatban

Minden más foci
2024.12.02. 16:30

Nagypályán világbajnok volt, most kispályán is vb-elsőségre hajt a német labdarúgó

Minden más foci
2024.11.26. 09:56

„Elképesztő, hogy milyen legendákhoz csatlakozhattam” – Harry Kane átvette az Aranycipőt

Minden más foci
2024.08.27. 19:54

Socca: a németek, a románok és az írek lesznek a mieink ellenfelei az Eb-n

Magyar válogatott
2024.04.09. 19:45
Ezek is érdekelhetik