Felkészülés: banános botrány előzte meg a brazilok edzőmeccsét

Vágólapra másolva!
2023.06.18. 12:00
null
Vinícius gólt szerzett, majd a meccs végén beszámolt a barátját ért inzultusról (Fotó: Getty Images)
A brazil labdarúgó-válogatott 4–1-re legyőzte Guineát a barcelonai Espanyol stadionjában megrendezett felkészülési mérkőzésen, amelynek sajnálatos utózöngéi is voltak.

Az első félidőben – a rasszizmus elleni tiltakozás jegyében – fekete mezben játszó brazil együttes három perc alatt két gólt szerezve (Joelinton és Rodrygo voltak a gólszerzők) adta meg a mérkőzés alaphangját. A két brazil találatra a Stuttgartban légióskodó Guirassy góljával válaszoltak a guineaiak.

A második félidőben Éder Militao is feliratkozott a góllövők közé, majd egy értékesített tizenegyessel Vinícius zárta le a találkozót, amelynek az egyik legemlékezetesebb pillanata az volt, amikor a Richarlison vezette brazil csatársor szilveszteri bakiparádéba illő jelenetben hagyott ki egy ordító helyzetet.

A Real Madrid szélsője a mérkőzés utáni interjújában számolt be arról, hogy az egyik barátját a stadionba való belépéskor vegzálta az egyik biztonsági őr. Helyszíni szemtanúk szerint a biztonsági őr kivett a zsebéből egy banánt, majd ráfogta a Felipe Silva nevű férfira ezzel a szöveggel: „Kezeket fel, ez az én pisztolyom neked”.


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉS
Brazília–Guinea 4–1
(Joelinton 27., Rodrygo 30., Éder Militao 47., Vinícius Jr. 88. – 11-esből, ill. Guirassy 36.)

Legfrissebb hírek

Svédország és Oroszország is öt gólt szerzett felkészülési mérkőzésen

Minden más foci
5 órája

Az írektől is kikapott a magyar U21-es válogatott felkészülési mérkőzésen

Magyar válogatott
2025.03.24. 22:11

Gartenmann bemutatkozott a svájci válogatottban, csapata döntetlent játszott Belfastban

Minden más foci
2025.03.21. 23:10

NB II-es felkészülés: megverte az Aradot a Békéscsaba, a Kassától kikapott a Barcika

Labdarúgó NB II
2025.03.21. 22:37

Felkészülés: kikapott Dunaszerdahelyen az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.03.21. 17:40

Raphinhának kellett lelökdösnie a győztes gólt szerző Vinícius Júniort a brazilok meccsén – videó

Foci vb 2026
2025.03.21. 17:16

Kikapott Izlandtól felkészülési mérkőzésen a magyar U21-es válogatott

Magyar válogatott
2025.03.21. 15:57

Naby Keita megszerezte első gólját a Ferencvárosban – videó

Labdarúgó NB I
2025.03.19. 12:57
Ezek is érdekelhetik