Szerb Szuperliga: rangadóval kezdi az idényt a TSC

T. J.T. J.
Vágólapra másolva!
2023.07.29. 08:13
null
Rangadóval kezdi az idényt a Zsarko Lazetics által irányított Topolya (Fotó: Imago-images)
A tervezettnél egy héttel később, és rögtön TSC–Partizan mérkőzéssel rajtol a szerb élvonal 2023–2024-es idénye.

 

A szerb bajnokság ezüstérmese, a TSC a belgrádi Partizant fogadja a Szuperliga 2023–2024-es idényének első fordulójában. A bajnokság a tervezettnél egy héttel később rajtol, mivel az előző évad végén bundázás miatt pontlevonással sújtott, így kieső FK Kolubara a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) döntése miatt az élvonalban maradt volna, ám a Szerb Labdarúgó-szövetség elvette az egyesület versenyengedélyét.

„Nem hiszem, hogy bármelyik topformában van a csapatok közül” – mondta Zsarko Lazetics, a TSC vezetőedzője. A tréner szerint a topolyai együttesben még mindig érezhető az eufória az előző idényben elért ezüstérem miatt. A csapat a nyáron sok játékossal erősödött, többek között Sós Bencével a DVSC-től, a felkészülés során azonban kétszer nyert és négy vereséget szenvedett.

„Az új igazolásoknak időt kell hagyni a beilleszkedésre. Hogy valójában mennyire volt sikeres a felkészülés, azt majd az első néhány forduló mutatja meg” – jelentette ki a szombati idénynyitó bajnoki előtt a vezetőedző.

SZERB SZUPERLIGA, 1. FORDULÓ
Július 29., szombat
21.00:
Topolyai SC–Partizan – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek

Az éllovas Olympiakosz otthonában nyert a Monaco a férfi kosár Euroligában

Kosárlabda
2025.03.27. 22:45

Hayes-Davis utolsó másodperces triplája döntött – bejutott a férfi kosár Euroliga rájátszásába a Fenerbahce

Kosárlabda
2025.03.25. 23:17

Szuperliga: négy gólt lőtt a Topolya a Napredaknak

Minden más foci
2025.03.16. 12:52

Gyász: öngyilkos lett a korábbi szerb válogatott kapus

Minden más foci
2025.03.14. 13:06

Negyeddöntős a Topolya a Szerb Kupában

Minden más foci
2025.03.12. 18:10

A Radnicski vendégeként aratott bravúros győzelmet a TSC

Minden más foci
2025.03.08. 18:51

Kínos, súlyos vereséggel mutatkozott be a Topolya új vezetőedzője

Minden más foci
2025.03.03. 15:51

Kinevezték a Topolya új vezetőedzőjét – hivatalos

Minden más foci
2025.02.28. 18:23
Ezek is érdekelhetik