Topolya: szerződtetik a DVSC játékosát – NS-infó

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2023.07.05. 09:02
null
Információink szerint Sós Bence a Topolyában folytathatja pályafutását (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda)
A Nemzeti Sport úgy tudja, hogy a szerb Szuperligában szereplő Topolya SC szerződteti a Debreceni VSC 29 éves szélsőjét, Sós Bencét.

 

A Bajnokok Ligája selejtezőjének 3. fordulójában érdekelt, tehát legrosszabb esetben is Európa-liga-csoportkörös Topolya szerdán már be is jelentheti Sós Bence érkezését. Mindez azért érdekes, mert Sóssal épp szombaton hosszabbított a Debreceni VSC, s akkor úgy nyilatkozott a Nemzeti Sportnak: „Egyértelmű volt, hogy maradok.”

A támadó a 2014–2015-ös idényben a DVSC színeiben mutatkozott be az NB I-ben, azóta játszott a Mezőkövesdben, a Fehérvár FC-ben és a Puskás Akadémiában is.

A legutóbbi három idényt újfent Debrecenben töltötte, a csapat színeiben pályafutása során összesen 116 mérkőzésen szerepelt, ezeken az összecsapásokon 19 gólt szerzett és 8 gólpasszt adott.

Legfrissebb hírek

A Radnicski vendégeként aratott bravúros győzelmet a TSC

Minden más foci
2025.03.08. 18:51

Kinevezték a Topolya új vezetőedzőjét – hivatalos

Minden más foci
2025.02.28. 18:23

A Topolya bátran szeretne futballozni a lengyel rivális ellen

Európa-konferencialiga
2025.02.13. 08:04

Kétgólos idegenbeli sikerrel zárta az óévet a Topolya

Minden más foci
2024.12.26. 12:51

Két gólt lőtt a Topolya az OFK otthonában, védelmi hibái miatt mégsem nyert

Minden más foci
2024.12.23. 16:30

A Topolya kétgólos vereséget szenvedett a Crvena zvezda otthonában

Minden más foci
2024.12.04. 20:22

A piros lap után beindult a Topolya-henger

Minden más foci
2024.12.01. 19:00

Kikapott odahaza a Topolya a Partizan Beogradtól

Minden más foci
2024.11.03. 21:30
Ezek is érdekelhetik