Teqball: 90 millió forint értékben adtunk asztalokat Thaiföldnek

Vágólapra másolva!
2023.09.10. 18:52
null
(Fotó: FITEQ)
Az idén 50 éves thai–magyar diplomáciai kapcsolatok tiszteletére, a Thaiföldi Királyság Külügyminisztériuma, Magyarország Bangkoki Nagykövetsége, valamint a Nemzetközi Teqballszövetség (FITEQ) barátságos gálameccs keretén belül ünnepelte a két ország diplomáciai kapcsolatait. A kerek évforduló alkalmából a FITEQ, a Külügyminisztériummal közösen, összesen 120 darab teqballasztalt adományozott Thaiföld számára. A felajánlás egyedülálló a két ország történetében, hiszen a sporteszközök összértéke meghaladja a 90 millió forintot.


„Soha ez előtt nem érkezett még hasonló értékű felajánlás Magyarországról, ami idén nem csak az anyagi, de az eszmei értéke miatt is jelentős, hiszen így a gyakorlatban is kifejeződik a több évtizedes jó viszony. Mivel a teqballsport hungarikum, sport- és kultúrdiplomáciai téren is sikerült szorosabbra fűzni a kapcsolatokat” – fogalmazott dr. Sipos Sándor nagykövet.

A barátságos mérkőzésen végül szoros összecsapásban a thai vegyes páros 2–1-re legyőzte a magyar csapatot.

Murányi Gergely, a FITEQ diplomáciai kapcsolatokért felelős vezetője elmondta: „Bár a teqball kétségkívül magyar gyökerekkel rendelkezik, a régióban mégis hatalmas a potenciál, amit a végeredmény is jól mutat. Az országban rendkívül népszerű a sepak takraw nevű sport, amely olyan elemeket tartalmaz, ami segíti a sportolókat, hogy könnyedén alkalmazkodjanak a teqball játékstílusához.”

Legfrissebb hírek

A sportág Dream Teamjét már megteremtette, jöhet a Teqball Akadémia!

Minden más foci
2024.12.09. 12:29

Mindhárom magyar csapat elődöntőbe jutott a vietnámi teqball-világbajnokságon

Egyéb egyéni
2024.12.07. 11:37

Sorra költöznek Budapestre a nemzetközi sportszervezetek

Egyéb egyéni
2024.11.24. 08:31

Teqball-vb: világklasszisok a magyar válogatottban

Egyéb egyéni
2024.11.14. 12:00

Fél plusz fél évre tiltották el a románozó teqballost

Minden más foci
2024.11.11. 10:44

Három hazai aranyérem az udvarhelyi teqballünnepen

Minden más foci
2024.11.10. 21:55

Az első aranyérmét nyerheti hazai pályán a székelyek csillaga

Minden más foci
2024.11.09. 19:12

Két álomdöntő máris összejött Székelyudvarhelyen

Egyéb egyéni
2024.11.08. 20:00
Ezek is érdekelhetik