Videó: Erik ten Hag egy nagy kirakós kis darabja – Zlatan Ibrahimovic

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2023.10.03. 13:48
null
Zlatan Ibrahimovic (Fotó: Getty Images)
A közismert brit tévés műsorvezetőnek, riporternek és újságírónak, Piers Morgannak adott interjút Zlatan Ibrahimovic, az előző idény végén visszavonuló kiváló svéd csatár. A 42 éves klasszis az interjú eddig nyilvánosságra hozott részleteiben – a teljes beszélgetés csütörtökön kerül adásba – beszélt a Manchester United és annak edzője, Erik ten Hag jelenlegi helyzetéről, Pep Guardioláról, valamint azt is elmondta, miért nem játszott soha az Arsenalban.

„Ten Hag az Ajaxból érkezett Manchesterbe, abból a klubból, amelyben korábban én is megfordultam. Az Ajaxnál a legnagyobb tehetségek játszanak, nem a sztárok. Mit csinált eddig Ten Hag? Fiatal tehetségekkel foglalkozott. Utána eljött Manchesterbe, ahol teljesen más mentalitást és más játékosokat talált, akik elvileg már sztárok. A megszokotthoz képest más helyzetbe került, és nem kapott segítséget felülről a helyzet kezeléséhez” – vágott bele a manchesteri helyzet kivesézésébe Zlatan Ibrahimovic.

„A Manchester United és az Ajax irányítása két, nagyban különböző feladat. A klubnál kialakult helyzetért nem lehet az edzőt felelőssé tenni – mindenkinek megvan a maga felelőssége, mivel mindenki egy-egy kis darabja a nagy kirakósnak, így Ten Hag is. A Unitednek minden trófeát meg kell nyernie, de nyilván minden más, amikor a »szomszédok« árnyékában kell játszani. Szükség van egy tervre, egy projektre, amit követsz, de amikor a helyzet az eredmények miatt feszültté válik, akkor dől el, hogy hiszel-e abban, amit csinálsz, vagy sem. Manchesterben az edzőknek nem adatik meg sok idő, mivel a szurkolók hozzá vannak szokva a győzelmekhez, és a továbbiakban is nyerni szeretnének. Ezen a szinten nüanszok döntenek, amelyeket gyakran nem látunk, amikor nyer a csapat. Olyankor minden szép és csodás, de a hibák és a problémák attól még ott vannak” – mondta Ibra.

 


 

Ibrahimovic arra az anekdotára is reflektált, mely szerint Barcelonában azt mondta az akkoriban ott edzősködő Pep Guardiolának (akit egy „töketlen, gyáva embernek” nevezett), hogy az ő szerződtetése olyan, mintha egy Ferrarit vett volna.

„Az első találkozásom vele így zajlott: »Itt a játékosok nem Ferrarival járnak edzésre« – mondta Guardiola, mire én közöltem vele, hogy én a »kib.szott Ferrarimmal« fogok jönni” – emlékezett vissza Ibrahimovic.

A pályafutását a Milanban befejező labdarúgó saját elmondása szerint azt sajnálja leginkább, hogy soha nem szerepelt az Arsenalban – közismert tény, hogy a csapatot irányító Arsene Wenger 2001-ben próbajátékra hívta az akkoriban még a svéd Malmőben szereplő Zlatant, de a karakán futballista közölte, hogy „Zlatan nem vesz részt próbajátékon”.

„Nem veszek részt próbajátékokon. Ezt nem érted, de én nem veszek részt válogatókon. Én vagyok a legjobb, mindenki más bekaphatja” – mondta a rá jellemző stílusban a svéd klasszis.

 


 

Legfrissebb hírek

Visszatérhet korábbi csapatához az MU középpályása

Angol labdarúgás
2025.03.19. 15:54

Emelkednek a bérletárak, csalódottak a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2025.03.17. 22:44

Bruno Fernandes ismét három gólból vette ki a részét, az MU legyőzte idegenben a Leicestert

Angol labdarúgás
2025.03.16. 22:48

„Kibírom a népszerűtlenséget, de...” – Ratcliffe csak egy ok miatt szállna ki a Manchester Unitedből

Angol labdarúgás
2025.03.15. 15:25

„Nem hiszem, hogy ez volt a játékvezető legjobb napja” – Oyarzabal a Manchester United elleni kiesés után

Európa-liga
2025.03.14. 08:41

Négy gólig meg sem állt a Manchester United a Real Sociedad ellen!

Európa-liga
2025.03.13. 23:00

„Néhány játékos nem elég jó, mások túlfizetettek” – vallja a Manchester United tulajdonosa, aki 100 ezres stadiont ígér

Angol labdarúgás
2025.03.11. 10:45

Eldőlt az angol bajnokság? Arteta nem akar ezzel foglalkozni

Angol labdarúgás
2025.03.10. 09:58
Ezek is érdekelhetik