Címlapsztori: Ezért ér Szoboszlai 77 millió eurót – Andrea Sartori

– Megugrik a magyar válogatott játékosainak piaci értéke attól, hogy a csapat kijutott az Európa-bajnokságra?
– Kétségtelenül van hatása, hiszen logikus, hogy a több játszott perccel és játékteljesítménnyel növelik megbecsültségüket azok, akik részt vesznek a németországi tornán – válaszolta lapunknak Andrea Sartori, a Football Benchmark tanácsadó cég alapító-vezérigazgatója. – A mennyiségi szempont mellett lényeges az is, hogy az Eb-szereplés erősebb versenyközegben zajlik, mint az Eb-selejtező, és ez a tényező is kedvezően befolyásolja a mutatót.

– Mondhatjuk, hogy ma sokkal inkább értéknövelő paraméter magyar válogatottnak lenni, mint nyolc-tíz évvel ezelőtt?
– A nemzeti csapat sikerei segíthetik egy játékos értékének az általános megítélését. Látványos példa a horvátoké: a hosszú éveken tartó eredményesség érezhetően sokat lendített a válogatott futballistáinak piacképességén. Ugyanez igaz a magyarokra is, hozzáteszem, az ok-okozati összefüggés valahol természetszerű: a csapat figyelemre méltó szereplése jó egyéni teljesítményeket, következésképp értékemelkedést feltételez.

– Szoboszlai Dominik az önök kimutatása szerint jelenleg a világon a 43. legértékesebb labdarúgó 77.1 millió eurós értékével. Milyen számításon alapul a becslés?
– Mielőtt részletezném a módszerünket, Szoboszlai Dominik esetéről szólva három értéknövelő faktort említenék: feljebb tolja az összeget a kiemelkedő sportteljesítmény, a tény, hogy olyan rangos klubban szerepel, mint a Liverpool, és az, hogy a szerződése még viszonylag hosszú ideig érvényes. Ahogy közeledik a szerződés vége, egyre kevesebb a labdarúgó piaci értéke, ez az oka annak is, hogy például Kylian Mbappé piaci mutatója a közelmúltban csökkenő tendenciát jelzett. Szakmai vitatéma, hogy egy lejárt szerződésű futballistára mondhatjuk-e, hogy az értéke nulla euró. Bármily különösen hangzik, ezt kell állítanunk, azzal a megjegyzéssel, hogy amint meghosszabbítja a megállapodását, rögtön magasba szökhet a szám. Klubjának pénzügyi ereje is befolyásolja egy-egy labdarúgó értékét, Szoboszlai például hiába nyújtana ugyanolyan teljesítményt mondjuk a Hellas Veronában, mint a Liverpoolban, annak kedvezőtlenebb lenne a megítélése.

– Hogy jött ki tehát a 77.1 millió euró?
– Az algoritmust még a KPMG-nél dolgoztuk ki 2018-ban, a Football Benchmark ebből a cégből vált ki és lépett önálló útra tavaly áprilisban. Igény mutatkozott annak a problémás helyzetnek a megoldására, hogy miközben a klubok legfőbb vagyontárgya maga a futballista – természetesen amelyik egyesület birtokosa a stadionjának, annál a sportlétesítmény is lényeges tulajdon –, szóval miközben a fő gazdasági eszközt a játékoskeret adja, senki sem tudott független, adatalapú értékbecsléssel szolgálni a futballistákat illetően. Pedig gondoljunk csak bele, micsoda jelentősége van a pontos értékfelmérésnek akkor, ha például egy-egy klubot eladnak vagy megvesznek. Így jött a gondolat, hogy meg kellene határozni egy objektív számítási rendszert, és ezt aztán matematikusok bevonásával sikerült is kidolgozni. Áttekintettünk sok-sok ezer átigazolást az elmúlt évekből, figyelembe vettünk számos paramétert, szakmai mutatót a játszott perctől kezdve a sikeres passzokon, szereléseken át a gólokig bezárólag, belekalkuláltunk olyan pályán kívüli statisztikákat, mint az életkor, a válogatottsági mutató vagy a klubszerződés hossza, és a gondosan kimunkált algoritmus hozzásegített a lehető legpontosabb becsléshez. Érdekesség, hogy posztok szerint is árnyaljuk a képet, egy csatár esetében például a szerelési hatékonyság kevesebbet nyom a latban, mint egy hátvédnél.

– Kiket monitoroznak?
– Csaknem tizenegyezer játékost figyelünk, évente ötször határozzuk meg, frissítjük az értéküket. Számaink a legmegbízhatóbbak a piacon, az ügyfélkörünk és a klienseink közé tartozó, adatainkért fizető prominens klubok szolgálnak ezzel kapcsolatban visszajelzéssel. Vizsgálatunk huszonhárom bajnokságot teljesen lefed, és további hetven klub játékosait figyeljük.

– A magyar NB I-et is?
– Egyelőre a teljes magyar élvonalat nem, de például a ligát nemzetközileg is magas szinten képviselő Ferencvárost igen, és volt együttműködésünk más magyar klubbal is. Hosszú távon az a célunk, hogy minél több területen jelen legyünk.

– A Tuttosportnak adott korábbi interjújában beszélt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetségben és Európai Labdarúgó-szövetségben is vitatémát jelentő javaslatról, amely szerint előbb-utóbb szabályoznák a labdarúgók beárazását. Lát esélyt arra, hogy a játékospiacot keretek közé tereljék?
– Az olasz bajnokság és a Juventus körül kibontakozó közelmúltbeli botrány újfent rávilágított az elmúlt évek jelentős problémájára, a fair átigazolási összegek megállapításának nehézségeire, a túlárazás veszélyére. Az is bizonytalan helyzetet jelenthet, ha a klubok pénzmozgás nélkül cserélnek játékost, mesterséges profit keletkezhet. Egyre több szó esik a FIFA és az UEFA köreiben arról, hogy bizonyos körülmények között szükség lenne a játékoseladásoknál független értékbecslésre. Nem hiszem, hogy eljutnánk a kötelezően előírt árakig, de előfordulnak esetek, amelyeknél érdemes lenne beavatkozni, kiküszöbölve a piac manapság tapasztalt torzulásait. Ugyanarról a megközelítésről beszélünk, amely alapján az UEFA a pénzügyi fenntarthatósági szabályzatra hivatkozva elutasította a PSG és a Katari Turisztikai Hatóság szponzori megállapodását, és külső szakértő bevonásával készített független becslést a pénzügyi fair play szellemében elfogadható ár meghatározására.

– Ha nő az értékbecslő szerepe, fokozódik a veszély, hogy egyik-másik klub megkísérli befolyásolni a számításokat. Tapasztalnak efféle szándékot?
– Jogos a felvetés, létezik ilyen nyomás, hiszen az üzlet természetéből adódóan az eladó érdeke a legmagasabb, a vevőé a legalacsonyabb ár elérése. Előnyünk, hogy mivel klienseink külön megrendeléseitől függetlenül évente ötször frissítjük az adatbázisunkban szereplő tizenegyezer játékos értékét, nem is tehetjük meg, hogy adott pillanatban az érvényes értékadattól eltérő becslést végezzünk. Így is előfordul időről időre, hogy egyik-másik játékosügynök panaszkodik, mondván, a futballistáját alulértékeltük. Akár helyük is lehetne efféle vitáknak, elvégre az értékbecslés nem objektív tudomány. Ha kinézünk az ablakon, látunk szemben egy szép házat, de hogy mennyi a pontos értéke, nagyon nehéz megmondani. Valószínűleg öt értékbecslő öt különböző összeget mondana rá.

– Ám ha történetesen az a vevőjelölt szülői háza, rögtön képbe kerül egy számításba nem vett személyes szempont. Az átigazolási piacon is léteznek érzelmek?
– Nagyon is! Gyakran előfordul, hogy valamely klubtulajdonos úgymond beleszeret egy játékosba, és hajlandó többet költeni rá az indokoltnál. Eszünkbe juthat példának Massimo Moratti, az Internazionale korábbi elnöke, aki rajongott csatáráért, Álvaro Recobáért, és bármennyit képes lett volna áldozni rá. Itt válik el az érték és az ár fogalma, előbbi ugyanis észszerű alapon és mások által is hozzáférhető információkon nyugszik, utóbbi viszont gazdaságelméletileg irracionális elemeket is magában foglalhat.

– Érdekes tendenciát lehet kiolvasni a legértékesebb játékosok rangsorából: az első tíz mindegyike 24 évnél fiatalabb, sőt négyen közülük még 21 évesek sincsenek. Végleg leáldozott a Lionel Messi-, Cristiano Ronaldo-féle nagy öregek korszaka?
– Éppen a napokban végeztünk elemzést arról, hogy a legutóbbi tizenegy átigazolási időszakban milyen összefüggés mutatkozott az életkor és a vételár között. Kirajzolódott, hogy a 18–21, a 21–24 és a 24–27 év közötti korosztályokban a 2018–2019-es idény óta jellemzően nőttek az átigazolási összegek, a 27–30, a 30–33 és a 33+-os kategóriában viszont csökkentek. A változás részben a Covidnak tudható be, a járványhelyzetben a fiatalok több játéklehetőséghez jutottak, megmutathatták tehetségüket, míg a drágának talált idősebb futballisták könnyen kiszorulhattak a csapatból. Gondoljunk Paulo Dybala példájára, aki tavaly 29 évesen a Juventusból az Internazionale helyett a Romába igazolt, jóval kevesebb fizetésért. Több lehetőség a fiataloknak, több ingyenes átigazolás és több kölcsönszerződés – ezeket a tendenciákat hozta a pandémiás helyzet. Az is a Covid piacra gyakorolt hatásaként értékelhető, hogy neves játékosok sora – Franck Kessié, Gianluigi Donnarumma, Milan Skriniar, Georginio Wijnaldum – döntött úgy, hogy nem hosszabbít, hanem inkább kitölti a szerződését.

– Miként értékeli a szaúd-arábiai kirajzást? Van visszaút az európai piacra azoknak, akik a könnyű kereset kedvéért az arab ország bajnokságába igazoltak?
– Ami mostanság Szaúd-Arábiában zajlik, annak szerintem más a mozgatórugója. Nem az történik, hogy néhány játékoscsillagot rövid távon odacsábítottak, aztán két-három év múlva kipukkad a lufi, ahogy Kínában megesett. Ez Szaúd-Arábiában csak a kezdet. Az államnak tiszta és világos elképzelése van arról, miként szeretné a sport segítségével pozicionálni magát a globális térben, a makrogazdasági és társadalmi következményekkel is számolva. A futballbefektetés stratégiai kérdés, amelynek fontos része volt a 2034-es világbajnokság rendezési jogának megszerzése, tulajdonképpen igazi pályázat nélkül. Az az állítás, hogy a Szaúd-Arábiába igazoló játékosok értéke csökken, feltételezi a liga felfuttatási szándékának sikertelenségét. Ebben azonban én nem lennék biztos, sőt reálisnak gondolom, hogy a szaúd-arábiai versengés felnő az európai topligákon kívüli rangos bajnokságok – a török, az orosz, a japán, a brazil vagy az argentin – szintjére. Európai szemszögből nézve egyre inkább az a kérdés, hogy az itteni klubok képesek-e akkora fizetést biztosítani, mint a szaúdiak. Egyáltalán nem tartom magától értetődőnek, hogy az olyan piacképes játékosok, mint mondjuk a Lazióból az Al-Hilalba igazoló Szergej Milinkovics-Szavics sietnének visszatérni az európai egyesületekhez.

– A játékosok értékének megbecsülésénél számolnak a marketingszempontokkal, a közösségi médiás megjelenéssel is. Sarkítva mondhatjuk, hogy 2023-ban nem elég jól futballozni ahhoz, hogy valaki érvényesüljön a pályán? Hátrányban vannak a visszahúzódó, nyilvánosságot kerülő alkatok?
– Nincs erre egyértelmű válasz, mert vannak olyan játékosegyéniségek, akik nem szerepelnek intenzíven a közösségi médiában, mégis érdekesek a szponzorok szemében. Az állhatatosság, az elhivatottság, az áldozatosság is vonzóvá tehet egy-egy sportolót. Ott van példának a visszafogott, szerény N’Golo Kanté, a másik, extrémnek nevezhető véglet pedig Cristiano Ronaldo. Végzünk számításokat a közösségimédia-jelenlét alapján meghatározható kereskedelmi értékről, a mutató a legnépszerűbb futballcsillagok esetében lényeges. Önmagában a kiemelt figyelem nem feltétlenül jelenti azt, hogy a hirdetők rokonszenveznek veled, Mario Balotelliről például sokan és sokat beszélnek, de a körülötte lévő botrányok riasztók lehetnek.

– Van-e határa a futballistaárak emelkedésének? Vagy ez most már így megy a világ végezetéig?
– Jó kérdés. A klubok bevételeinek növekedése, a jegyeladásból, a kereskedelmi tevékenységből és a televíziós jogdíjakból származó pénz nyomja fel a játékosok vételárát. Ugyanakkor az említett pénzügyi fenntarthatósági szabályzat, amely az UEFA-nál a pénzügyi fair play helyébe lépett, kordában tartja az egyesületek költekezését. Ennek alapján a klubok legfeljebb bevételeik hetven százalékát költhetik fizetésre, játékosvásárlásra és az ügynöki költségekre a 2025–2026-os idénytől kezdődően. Miközben az ágazatba befolyó összegek növelik az árakat, a szabályozás nyomja őket lefelé, két ellentétes erő hat a játékospiacon, és nehéz megmondani, hosszú távon melyik érvényesül inkább.