Svédország: kaotikus meccsen lett a Malmö az idei bajnok

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2023.11.12. 20:06
null
A Malmö FF történetének 23. svéd bajnoki címét ünnepli (Fotó: Imago Images)
A Malmö lett a svéd élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Allsvenskan) 2023-as bajnoka, miután 1–0-ra legyőzte közvetlen riválisát, az Elfsborgot.


A magyar élvonal 2016–2017-es idényéhez hasonlóan dőlt el a 2023-as svéd bajnoki cím. Annak idején itthon a Honvéd játszott egyfajta bajnoki döntőt a Videotonnal, az akkor Marco Rossi által irányított kispestiek pedig 1–0-s győzelmükkel biztosították be aranyérmüket a fehérváriakkal szemben.

Most Svédországban rendeztek hasonló összecsapást. A mérkőzés krónikájához tartozik, hogy a második félidő elején a malmői drukkerek pirotechnikai bemutatója beindította a stadion tűzjelzőjét. A játékosok emiatt elhagyták a pályát, még tűzoltóautók is elindultak az aréna irányába. Végül a tűzriadót lefújták, a meccs pedig folytatódott.

A Malmö végül egy tizenegyesgóllal verte meg az Elfsborgot, amelyet így utolért a tabellán pontszámok tekintetében, jobb gólkülönbségének köszönhetően pedig meg is előzte.

A lefújást követően a szurkolók elözönlötték a pályát, őrült ünneplés kezdődött.


 

Legfrissebb hírek

A Fradi sikereinek kulcsa – hatékonyság, kiváló egyéni teljesítmények

Európa-liga
2024.11.29. 13:24

„Hihetetlen minőséget mutatott a Ferencváros” – svéd visszhang

Európa-liga
2024.11.29. 09:24

„Ész nélkül futballoztunk, odaadtuk a győzelmet a Ferencvárosnak”

Európa-liga
2024.11.29. 07:15

Varga Barnabás: Örülök, hogy vezetem a góllövőlistát, de nem ez a legfontosabb

Európa-liga
2024.11.28. 23:44

Kady szenzációs szólógólt lőtt – videón az FTC–Malmö El-meccs góljai

Európa-liga
2024.11.28. 23:19

A Ferencváros fölényesen nyert a Malmö ellen, közel a továbbjutás!

Európa-liga
2024.11.28. 22:53

El: Saldanha, Varga és Traoré kezd elöl az FTC-ben a Malmö ellen

Európa-liga
2024.11.28. 19:48

„Dominálni szeretnénk” – a Malmö középpályása az FTC elleni Európa-liga-meccsről

Európa-liga
2024.11.27. 19:31
Ezek is érdekelhetik