Afrika-kupa: Nigéria Lookman duplájával kiütötte Kamerunt

B. A.B. A.
Vágólapra másolva!
2024.01.27. 20:05
Ademola Lookman (balra) duplájával nyert és jutott a legjobb nyolc közé Nigéria (Fotó: Getty Images)
Angola 3–0-ra legyőzte Namíbiát, míg Nigéria Ademola Lookman duplájával 2–0-ra felülmúlta Kamerunt a labdarúgó Afrikai Nemzetek Kupája nyolcaddöntőjében.

 

ANGOLA–NAMÍBIA

A tornán eddig veretlen Angolának nem indult jól a mérkőzés, Neblú a tizenhatoson kívül kézzel védett, ami után emberelőnybe került Namíbia.

Ennek ellenére a 38. percben Fredy gólpassza után Gelson Dala vezetést szerzett Angolának. Nem sokkal később Lubeni Haukongo kapta meg második sárga lapját, így Namíbia létszáma is tíz emberre olvadt. Ekkor újra villant Angola, ami előbb is bevált, azt másolták le ismét, Fredy beadta, Gelson Dala pedig az ötösön belülről a kapuba fejelt.

A második félidő első felében Namíbia volt az aktívabb, több veszélyes kísérlet jött egymás után, Angola viszont az első kapura lövéséből betalált. Gelson Dala ezúttal előkészítőként jeleskedett, Mabululu pedig egy átvétel után a tizenhatoson kívülről a kapu jobb alsó sarkába talált. 3–0

NIGÉRIA–KAMERUN

A másik szombat esti nyolcaddöntőben Nigéria és Kamerun találkozott. Előbbi már a 9. percben vezetést szerzett, de Semi Ajayi gólját les miatt érvénytelenítette a játékvezető. A 36. percben viszont már megvolt a vezető találata a nigériaiaknak: két legnagyobb sztárjuk, Victor Osimhen és Ademola Lookman hozta össze a vezetést, a Napoli támadója előkészített, míg az Atalanta csatára a kapu jobb oldalába talált.

Kamerun hiába támadt a folytatásban, a kaput egyszer sem találta el. A 2–0-s végeredményt Lookman állította be a 90. percben. Angola tehát Nigériával találkozik a legjobb nyolc között.

AFRIKAI NEMZETEK KUPÁJA (ELEFÁNTCSONTPART)
NYOLCADDÖNTŐ
Angola–Namíbia 3–0 (Gelson Dala 38., 42., Mabululu 66.)
Kiállítva: Neblú (17.), ill. Haukongo (40.)
Nigéria–Kamerun 2–0 (Lookman 36., 90.)

TOVÁBBI PROGRAM
Január 28.
Egyenlítői-Guinea–Guinea
Egyiptom–Kongói DK
Január 29.
Zöld-foki-szigetek–Mauritánia
Szenegál–Elefántcsontpart
Január 30.
Mali–Burkina Faso
Marokkó–Dél-Afrika

 

Legfrissebb hírek

A helyzet súlyos – világgá kürtölték keserűségüket a kameruni válogatott játékosai

Minden más foci
14 órája

Osimhen duplázott, Ghána gálázott, Szalah győzelemre vezette Egyiptomot

Foci vb 2026
2025.03.21. 23:58

Vb 2026: Uganda legyőzésével menetel a történelmi kijutás felé Mozambik válogatottja

Foci vb 2026
2025.03.20. 16:18

Vb 2026: Kamerun nem bírt Eswatinivel, Madagaszkár kiütéssel nyert

Foci vb 2026
2025.03.19. 19:29

A mesebeli fegyverszünet

Népsport
2025.02.05. 16:13

Megvan a nigériai válogatott új szövetségi kapitánya

Minden más foci
2025.01.08. 18:16

Az Atalanta játékosa lett az év labdarúgója Afrikában

Minden más foci
2024.12.17. 09:56

Ünneplés helyett menekülés – líbiai biztonságiak támadtak a benini labdarúgókra

Minden más foci
2024.11.20. 19:59
Ezek is érdekelhetik