Gyász: elhunyt Artur Jorge, BEK-győztes korábbi portugál kapitány

H. Á.H. Á.
Vágólapra másolva!
2024.02.22. 16:45
Artur Jorge (1946–2024) (Getty Images)
Az A Bola csütörtök délelőtti beszámolója szerint hosszan tartó betegség után 78 éves korában elhunyt Artur Jorge korábbi portugál válogatott labdarúgó, edző és a válogatott kétszeres szövetségi kapitánya. A lap a család közleményére hivatkozva számolt be a gyászhírről.

 

A család közleménye szerint Artur Jorge hosszan tartó súlyos betegségét méltósággal viselve csütörtök reggel, családja korében békésen aludt el. Az 1946-ban született Artur Jorge a Portóban nevelkedett, ám pályafutása legnagyobb sikereit a Benficánál érte el: négyszer lett bajnok a lisszaboni csapattal 1969–1975 között. A csatárként szereplő futballista 1964 és 1978 közötti játékos-pályafutása során csaknem 300 mérkőzésen közel 200 gólt szerzett; 1967 és 1977 között volt tagja a válogatottnak, ám csupán 16 alkalommal lépett pályára, s mindössze egyetlen gólt szerzett.

Edzőként 1980-tól kezdett dolgozni, legnagyobb sikere, amikor 1987-ben BEK-győzelemre vezette a Portót – az emlékezetes bécsi döntőben a Bayernt 1–0-s hátrányból fordítva győzte le a portugál bajnok, többek között Rabah Madzser sarkazós góljával. Kétszer volt portugál szövetségi kapitány, míg 1995-ben a svájci válogatottat vette át, amellyel részt vett a következő évi Európa-bajnokságon, majd sikertelenül próbálta meg kijuttatni a 2006-os világbajnokságra Kamerunt. Klubszinten a Porto mellett volt még többek között a Benfica, a Tenerife, a Vitesse, kétszer a PSG és az al-Naszr, valamint a CSZKA Moszkva szakvezetője is. Utolsó edzői megbízását az algériai MC Algernél kapta hét év kihagyás után 2014-ben, s majdnem egy évig, 2015 októberéig dolgozott a klubnál. 

 

 

Legfrissebb hírek

Gyász: elhunyt Fülöp György, háromszoros magyar bajnok kézilabdázó

Kézilabda
1 órája

Gyász: elhunyt a Békéscsaba Előre csapatorvosa, dr. Dányi József

Labdarúgó NB II
Tegnap, 15:40

Gyász: 49 évesen elhunyt a legendás szabadfogású birkózó, Buvajszar Szajtyijev

Birkózás
2025.03.02. 20:15

Gyász: elhunyt az ötszörös magyar bajnok hosszútávfutó, Májer József

Atlétika
2025.02.22. 11:36

Gyász: elhunyt a németek egykori neves játékvezetője

Német labdarúgás
2025.02.19. 10:45

Gyász: 87 évesen elhunyt az olimpiai bronzérmes Dunai János

Magyar válogatott
2025.02.13. 13:53

Rövid időn belül a második BEK-döntős legendáját gyászolja a Panathinaikosz

Minden más foci
2025.02.12. 15:53

Gyász: elhunyt a balmazújvárosi kézilabdacsapat egykori szerb légiósa

Kézilabda
2025.02.11. 11:13
Ezek is érdekelhetik