Szalai Ádám túl van az UEFA MIP-tanfolyamának második kurzusán

I. SZ.I. SZ.
Vágólapra másolva!
2024.02.10. 21:51
Csoportkép Párizsból (Fotó: Szalai Ádám/Facebook)
Párizsban megtartották az UEFA korábbi játékosok számára indított, a futballigazgatás alapjainak elsajátítását megcélzó MIP-tanfolyam második kurzusát, amelyen részt vett a magyar futballakadémiák munkáját összefogó és segítő Labdarúgó Módszertani Központ szakmai és képzési tanácsadójaként dolgozó Szalai Ádám, valamint Nikolics Nemanja is.

 

Az UEFA MIP-programjának célja, hogy az aktív játéktól visszavonult labdarúgókból sportvezetőket képezzenek. Összesen nyolc kurzust tartanak meg 2023 októbere és 2025 júniusa között több európai városban, illetve Miamiban és Sao Paulóban is, utána kell vizsgát tenni, majd 2025 októberében az UEFA nyoni központjában lesz a diplomaosztó.

Az e heti párizsi tanfolyam témája a menedzsment volt, sportvezetők és üzletvezetők az előadásaikon azt is részletezték, hogyan lehet az élsportolói tapasztalatokat kamatoztatni vezetőként.

A következő kurzus májusban Lisszabonban lesz.

 

 

Legfrissebb hírek

Három kontinentális szövetség vezetője is ellenzi a 64 csapatos vb ötletét

Minden más foci
8 órája

Rangos UEFA-elismerést kapott a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.04.11. 12:14

Magyar szereplők Párizsban, Londonban és Stockholmban

Európa-liga
2025.04.10. 09:16

Lezárult a fegyelmi vizsgálat, Rüdigerék játszhatnak az Arsenal ellen

Bajnokok Ligája
2025.04.04. 16:53

Ceferin: Az oroszok elleni szankciók fennmaradnak, amíg a fegyveres konfliktus nem zárul le

Minden más foci
2025.04.04. 12:48

Az UEFA a legmagasabb pénzügyi tisztségre kérte fel Csányi Sándort

Magyar válogatott
2025.04.03. 16:40

U21-es Eb: már százezer eladott jegynél járnak a szervezők

Minden más foci
2025.03.27. 17:24

Ismét felmentették Joseph Blattert és Michel Platinit

Minden más foci
2025.03.25. 11:48
Ezek is érdekelhetik