Ázsiai BL: Ádám Martin a hajrában állt be, az Ulszan bejutott az elődöntőbe

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.03.12. 13:02
Ádám Martin pár percet kapott (Fotó: HD FC - Ulsan HD FC/Facebook, archív)
Az Ulszan hazai pályán 1–0-ra legyőzte a szintén dél-koreai Csonbukot az ázsiai Bajnokok Ligája (AFC Champions League) negyeddöntőjének visszavágóján, ezzel bejutott a legjobb négy közé.

A két csapat a múlt héten rendezett első mérkőzésen 1–1-es döntetlent játszott, így nyílt maradt a visszavágó. Ezen a dél-koreai bajnokságban címvédő Ulszan az első félidő hajrájában meg tudta szerezni a vezetést.

A hazai gárdában Ádám Martin az első meccshez hasonlóan most is a kispadon kapott helyet, és ezúttal a 87. percben állt be. Az eredmény a folytatásban már nem változott, így az Ulszan bejutott az elődöntőbe. A csapatnak japán vagy kínai ellenfele lesz az elődöntőben.

Érdekesség, hogy minden sorozatot figyelembe véve a Csonbuk négy 1–1-es döntetlen után szenvedett vereséget.

ÁZSIAI BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Ulszan HD (dél-koreai)–Csonbuk (dél-koreai) 1–0
Ulszan: Ádám Martin a 87. percben állt be

Továbbjutott: az Ulszan, 2–1-es összesítéssel

 

Legfrissebb hírek

Tanyi Barnabás három góljával ugrott élre az Aluminij a szlovén másodosztályban

Légiósok
7 órája

Az ügynököm és az apám dolga, hogy ezt a részét intézzék – Kerkez az átigazolásról

Légiósok
10 órája

A válogatottból hiányzó Styles újra edzésbe állt

Légiósok
12 órája

Kovács Dániel: Két ujjpercemet kifúrták, drótot vezettek bele

Légiósok
15 órája

Baráth Péter: Rendszeresen kezdő és bajnok akarok lenni

Légiósok
2025.03.27. 09:12

Kerkeznél csak hat U21-es játszott többet az elit ligákban ebben az idényben

Angol labdarúgás
2025.03.26. 16:45

Az RB Leipzig szurkolói pótolhatatlannak tartják Willi Orbánt

Német labdarúgás
2025.03.26. 16:16

Sallai Roland minden bizonnyal kihagyja a Galatasaray rangadóját

Magyar válogatott
2025.03.26. 15:46
Ezek is érdekelhetik