Bernd Storck hosszabbított a Sepsi élén

B. D. K.B. D. K.
Vágólapra másolva!
2024.05.22. 12:35
Bernd Storckkal hosszabbított a Sepsi (Fotó: Sepsi OSK/Facebook)
A román élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Superliga) szereplő Sepsi OSK meghosszabbította Bernd Storck vezetőedző szerződését. A magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányának kontraktusa jövő nyárig szól.


„A történet folytatódik! Bernd Storck vezetőedző újabb, 2025 nyaráig szóló szerződést kötött a Sepsi OSK-val, további egy év hosszabbítási opcióval” – olvasható a klub Facebook-bejegyzésében.

A 61 éves Bernd Storck 2015 nyarán vette át a magyar válogatott irányítását, a csapatot kivezette a 2016-os Európa-bajnokságra, amelyen a legjobb 16 közé jutott vele. Miután 2017 októberében távozott a válogatott éléről, Belgiumban a Mouscron vezetőedzője lett, majd irányította a Cercle Bruges-t, a Genket és 2022. október 23-igaz Eupent, miközben a 2020–2021-es idényben a szlovák élvonalban szereplő DAC vezetőedzője volt. Legutóbb szintén Belgiumban láthattuk, 2022 novembertől a Kortrijk edzőjeként is dolgozott, ám tavaly áprilisban közös megegyezés után távozott a klubtól. A Sepsit fél éve irányítja.

A sepsiszentgyörgyiek a múlt hétvégén véget ért bajnokságban az ötödik helyen zártak, és nem jutottak ki az európai kupaporondra.

Minden más foci
2024.05.20. 12:58

Varga Roland búcsúzik a Sepsi OSK-tól

A sepsiszentgyörgyiek egy rövid videóval búcsúztak el a 24-szeres magyar válogatott játékostól.

 

 

Legfrissebb hírek

Futsal: az Eb-szereplésért küzdenek az U19-esek Esztergomban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:36

Öregedő amatőrök – Bobory Balázs publicisztikája

Minden más foci
2025.03.23. 22:57

U17-es Eb-selejtező: döntetlent játszott a szerbekkel a magyar csapat

Utánpótlássport
2025.03.22. 18:10

Labdarúgás: vereséggel kezdett az U17-es válogatott Portugáliában

Utánpótlássport
2025.03.19. 20:28

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Labdarúgás: bravúr kell a korosztályos Eb-selejtezőkön

Utánpótlássport
2025.03.18. 10:17

Labdarúgás: tizenkilenc fiatal lépett pályára az NB I 24. fordulójában

Utánpótlássport
2025.03.18. 08:59

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13
Ezek is érdekelhetik