Ivan Rakitic a Hajduk Splitben folytatja pályafutását – hivatalos

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 08:37
A 106-szoros horvát válogatott Ivan Rakitic a Hajduk Splitnél folytatja (Fotó: Getty Images)
Alig fél év után távozott a szaúdi élvonalbeli Al-Sababtól a világbajnoki ezüstérmes horvát középpályás, Ivan Rakitic, aki hazájában, a Hajduk Splitben folytatja pályafutását – jelentette be a dalmáciai klub.

Ivan Rakitic Svájcban született és nőtt fel, a Baseltől igazolt 2007-ben a német Schalkéhoz, ahonnan négy évvel később szerződtette a spanyol Sevilla. A középpályás  az andalúzoknál töltött három éve alatt alapembere volt az Európa-ligát nyerő csapatnak, de 2014-ben szerződtette őt az FC Barcelona, mellyel a spanyol bajnokságot négyszer, a spanyol Szuperkupát kétszer, a Bajnokok Ligáját, az európai Szuperkupát, és a klubvilágbajnokságot egy-egy alkalommal nyerte meg, majd 2020-ban visszatért a Sevillához, mellyel ismét El-győztes lett.

Rakitic a télen távozott a gárdától és a szaúdi Al-Sababhoz szerződött, de ott nem tudott maradandót alkotni, hiszen mindössze nyolc mérkőzésen lépett pályára, s egy-egy gól, illetve gólpassz fűződik a nevéhez. 

A 36 éves középpályás ezért úgy döntött, felbontja szerződését szaúdi klubjával és a horvát bajnokság legutóbbi idényében bronzérmes Hajduk Split bejelentette, hogy a világbajnoki ezüstérmes Rakitic a következő idény végéig szóló szerződést írt alá, további egyéves hosszabbítási opcióval.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik