Lelőtték a szurkolót a pénteki bajnoki meccs után

K. B.K. B.
Vágólapra másolva!
2024.07.14. 12:50
Haláleset történt a Caliente Stadion parkolójában (Fotó: Getty Images)
Haláleset történt a mexikói élvonalban érdekelt Tijuana–Guadalajara (4–2) összecsapás után: lelőttek egy 24 éves férfit, akinek az életét már nem lehetett megmenteni.

A Liga MX második fordulójában már a Caliente-stadion lelátóján verekedés tört ki a Tijuana és a Guadalajara szurkolói között. Az ESPN szerint több olyan felvétel is látható, amelyen a Tijuana fekete inget viselő drukkere verekedik a stadionban, majd ugyanez a férfi később másik képen is feltűnik, véresen fekve a parkolóban.

Alsó-Kalifornia állam északnyugati ügyészsége szombaton arról számolt be, hogy a 24 éves férfit sebesülten találták meg a stadion 3-as bejáratánál, a támadója elmenekült. Az áldozatot a hátán, a karján és a fején érte lövés, kórházba szállították, ahol megállapították a halálát.

A Liga MX jelezte, elítéli az erőszakos cselekményeket, és közölte, együttműködik a hatóságokkal. A Mexikói Labdarúgó-szövetség fegyelmi bizottsága azt mondta, hogy vizsgálatot indít, és szükség esetén bírságot szab ki a Tijuanával szemben.

 

Legfrissebb hírek

Mexikó először lett Nemzetek Ligája-győztes

Minden más foci
Tegnap, 8:57

Videó: nem akármilyen gól született a mexikói bajnokságban

Minden más foci
2025.03.10. 09:25

Le lehet zárni a versenyt, megvan az év gólja? – VIDEÓ

Minden más foci
2025.03.04. 16:29

Formula–E: jól taktikázott a Nissan – Rowland nyert Mexikóban

Egyéb autó-motor
2025.01.11. 22:18

Formula–E: Wehrlein a leggyorsabb a mexikói időmérőn

Egyéni
2025.01.11. 18:11

Ez aztán a pech: bedrogozták és kirabolták a mexikói játékvezetőt, aki később a bírói karból is kikerült

Minden más foci
2024.12.10. 12:05

Megdobták sörösdobozzal a mexikói válogatott edzőjét

Minden más foci
2024.11.16. 14:23

Babos Tímeáék kiestek párosban a mexikói Guadalajarában

Tenisz
2024.09.11. 08:36
Ezek is érdekelhetik