Meglepetés: szövetségi kapitánynak áll Mauricio Pochettino – sajtóhír

M. B.M. B.
Vágólapra másolva!
2024.08.15. 10:50
Mauricio Pochettino (Fotó: Getty Images)
Mauricio Pochettino lehet az Egyesült Államok labdarúgó-válogatottjának új szövetségi kapitánya – írja a Sky Sports. Egybehangzó sajtóhírek szerint az argentin tréner már igent mondott az amerikai szövetség (USSF) ajánlatára, így hamarosan a hivatalos bejelentésre is sor kerülhet.

Az 52 éves szakember mellett más nevek is szóba kerültek a távozó Gergg Berhalter pótlása kapcsán – többek között a Hoffenheimet iránytó Pellegrino Matarazzót is hírbe hozták hazája nemzeti csapatával –, de Fabrizio Romano, illetve David Ornstein, a The Athletic transzferguruja is úgy tudja, hogy Pochettino készíti fel az amerikai csapatot a részben hazai rendezésű 2026-os világbajnokságra. A Sky Sports mindehhez annyit tesz hozzá, hogy az  amerikai szövetség (USSF) első számú célpontja mindig is Pochettino volt.

Az argentin szakember szerződtetésében kulcsszerepet játszott az amerikai szövetség sportigazgatójaként dolgozó Matt Crocker, aki korábban a Southamptonnál dolgozott együtt az 52 éves trénerrel.

Mauricio Pochettino az előző idényben a Chelsea vezetőedzője volt, de ezt megelőzően megfordult többek között a Paris Saint-Germain, a Tottenhamn, a Southampton és az Espanyol kispadján is.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Thierry Henryval ünnepeltek az Egyesült Államokat Los Angelesben megverő panamaiak

Minden más foci
2025.03.22. 14:14

Pintér Dánielt meghívták az U18-as amerikai válogatottba

Minden más foci
2025.03.17. 09:51

Hárommilliárd dollárért hosszabbított szerződést a NOB az NBC-vel

Egyéb egyéni
2025.03.13. 19:46

Visszavonult az amerikaiak párizsi olimpiai bajnok birkózója

Egyéb egyéni
2025.02.18. 17:29

NHL Négy Nemzet Torna: tét nélküli mérkőzésen nyertek a svédek

Jégkorong
2025.02.18. 07:47

Ilyet még nem látott! Kilenc másodperc alatt háromszor estek egymásnak a kanadai és az amerikai hokisok – videó

Amerikai sportok
2025.02.16. 13:04

Az NHL szeretne orosz részvételt a hoki-vk-n

Amerikai sportok
2025.02.13. 16:59

Itt az UEFA újabb ötlete: jönnek a BL-meccsek az Egyesült Államokban?

Bajnokok Ligája
2025.02.13. 11:09
Ezek is érdekelhetik