Sallai Roland: Úgy érzem, minden a helyén van

– Újrakezdés?
– Igen, túl vagyok a teszteken – mondta lapunknak a Bundesligában szereplő Freiburg 27 éves támadója, az 52-szeres válogatott Sallai Roland. – Az elmúlt időszakban már a csapattal edzek, és a hétvégén lejátszottam az első felkészülési mérkőzésem, amely a csapatnak összességében a nyáron már a negyedik volt. Szóval, visszatértem, és azon vagyok, hogy minél jobb állapotban várjam az első fordulót.

– Volt ideje pihenni, kikapcsolódni?
– Igen, viszonylag elég sok, bár nekem az Európa-bajnokság miatt másképp alakult a nyári szünetem, mint a legtöbb csapattársamnak. Ráadásul az új vezetőedzőnk, Julian Schuster felajánlotta, ha úgy érzem, hogy nem pihentem ki magam teljesen, ráérek később csatlakozni, és kihasználtam ezt a lehetőséget. Július huszonnegyedikén tértem vissza Freiburgba, és azt gondolom, ez a bizonyos plusz egy hét is jót tett nekem: feltöltődtem, regenerálódtam és már vártam az újrakezdést.

– Még nem is dolgozott együtt az új szakvezetővel, így különösen sokat jelent, hogy máris ilyen gesztust tett önnek.
– Én is nagyon örültem neki.

– A kérdés persze az, Freiburgban marad-e? Lehetett arról hallani, hogy esetleg klubot vált, és mivel egy év múlva lejár a szerződése, most tudná önt értékesíteni a német klub.
– Jövő nyárig élő szerződésem van a Frei­burgnál, nagyszerűen érzem magam a klubban, úgyhogy most csak arra koncentrálok, hogy az edzéseken minél jobb formába hozzam magam, és a következő idényben a lehető legjobb teljesítményt nyújtva segítsem a csapatot.

– Rendben, ez legyen a jövő zenéje... Hanem a közelmúlt: az értékelések szerint sem egyértelmű a válogatott Európa-bajnoki szereplésének megítélése. Hogyan jellemezné a három mérkőzésen szerzett három pontot: sikeres Eb, vállalható produkció, vagy kudarc a kiesés?
– Több oldalról is meg lehet közelíteni ezt a kérdést. Azt gondolom, önmagában hatalmas eredmény, hogy egymás után a harmadik Európa-bajnokságon vehettünk részt. Amikor kisorsolták a csoportokat, sokan azt mondták, simán tovább kell jutnunk, de utólag a legtöbben talán azt látják, hogy a harmadik helyezésünk reális – hogy ez aztán végül nem ért továbbjutást, abban a balszerencsének is jelentős szerepe volt. Teljesen egyértelmű, hogy a Svájc elleni első félidőt nagyon elrontottuk, és nemigen tudom, miért. Talán a bátorság hiányzott? Megijedtünk? Nyomasztóan nagy volt az elvárás? Én sem tudom a választ, de elszúrtuk, ez tény. Jobban játszottunk a németek ellen, de úgy éreztem, rosszkor találkoztunk velük, klasszisokkal teletűzdelt, feljövőben lévő csapat a házigazda, amely a következő években nagy sikereket érhet el. A skótok elleni mérkőzést megnyertük, és úgy gondolom, hogy azoknak, akik ott voltak velünk Stuttgartban, vagy akik a televízió előtt szurkoltak nekünk, örök emlék lesz az a bizonyos századik percben szerzett győztes gól. Az előző Eb-n elképesztően erős csoportban voltunk, akkor két pontunk volt két döntetlennel, most egy győzelemmel hármat szereztünk, a számok alapján ez előrelépés, de valóban igaz, a megítélést befolyásolja, honnan is nézzük a történteket.

– Ha már Csoboth Kevin említett gólja: az örömittas szurkolók lehiggadva úgy látták, az akció közben nem úgy vette át a labdát, ahogy szerette volna, és talán Szoboszlai Dominikhoz akart passzolni – na persze, a gólt nem kell megmagyarázni.
– Igaz, hogy megpattant előttem a labda, ezért az átvétel nem a tervem szerint sikerült, de utána korrigáltam – nem igaz? Valamiért így kellett történnie, de óriási boldogságot éreztem, hogy gól lett az akció vége, és még ma is nagyon sajnálom, hogy a következő napokban nem úgy alakultak az eredmények, hogy ez a találat továbbjutást érjen.

– Mi a németországi három mérkőzés legfőbb tanulsága?
– Örültem a teljesítményemnek, de az biztos, hogy a nagy tornán csak kiváló ellenfelek vannak, a legtöbb mérkőzésen egy-két igazi gólhelyzet adódik, azokat be kell rúgni, tehát a helyzetkihasználásnak szinte tökéletesnek kell lennie. Az is tanulság, hogy a ránk korábban is jellemző nagy elánnal, bátran kell futballozni az első perctől kezdve.

– Hadd utaljak még az Eb után született elemzésekre, amelyekben az szerepelt, hogy a korábban kiemelkedően erősnek tűnő csapategység most mintha nem lett volna tökéletes, mint ahogy a kapitány és a csapat közötti kapcsolat sem tűnt kívülről olyannak, mint a korábbi években. Van ezeknek a kritikai észrevételeknek alapja?
– Én nem gondolom így. Marco Rossival és a stáb tagjaival ugyanolyan szoros a kapcsolatban voltunk, mint előtte, és a csapatunkat is egységesnek, összetartónak éreztem. Közösen éltük át az Eb-élményt, ahogy azt is, hogy hiába szurkolunk a nekünk kedvező eredményekért, végül búcsúznunk kellett, de abban bízom, hogy ez lelkileg csak erősebbé teszi a csapatunkat. Úgy érzem, minden a helyén van, és ha éreztünk is csalódást, profi futballistaként dolgozunk tovább. Készülünk a Nemzetek Ligájára, és ha lehet, még inkább a világbajnoki selejtezőre. Optimista vagyok a jövőt illetően.