Az újabb vereség után közel a szakítás a Sepsi és Bernd Storck között – sajtóhír

KORMANIK ZSOLTKORMANIK ZSOLT
Vágólapra másolva!
2024.09.01. 18:05
Bernd Storck (Fotó: Sepsi OSK)
A Sepsi OSK sorozatban négy vereségen van túl a román labdarúgó-bajnokságban, aminek egyik következménye az lehet, hogy a kovásznai csapat meneszti Bernd Storck vezetőedzőt.

A román Digi Sport a golaz.ro értesülésére hivatkozva számolt be arról, hogy a Sepsi OSK vezetősége már megtartotta az első egyeztetést Bernd Storckkal a szakítás pénzügyi feltételeiről, és alighanem hétfőn be is jelentik a 2025 nyaráig szóló szerződés felbontását. A román portál szerint Adrian Mutu vagy Mirel Radoi lehet a német tréner utódja.

Storck beugróként 2023 novemberében lett a sepsiszentgyörgyiek vezetőedzője, az előző bajnoki kiírást az ötödik helyen zárta a csapattal, és a szerződését májusban meghosszabbították. Ebben az idényben nem megy a Sepsinek, az eddigi nyolc forduló során csupán nyolc pontot gyűjtött – a pénteki, Otelul elleni idegenbeli 0–2 sorozatban a negyedik veresége volt.

Beszámolójában a Digi Sport a várható szakítás alátámasztásául idéz a kovásznai klubot tulajdonló Diószegi Lászlónak a péntek esti vereséget követő nyilvános, keserű Facebook-bejegyzéséből:

„Lassan éjjel 4 óra, de nem jön álom a szememre, pedig azt hiszem, sokan már rég elszenderedtetek, miután kinyilvánítottátok a véleményeteket a tegnapi kínlódásról! Igen, magamnak köszönhetem ezt, hiszen 2011-ben ezt választottam, és erre tettem fel az életem nagy részét! – többek között ezt írta Diószegi, reagálván a kapott rengeteg kritikára, amelyek közül nem mindegyiket tartja megalapozottnak, ugyanakkor: – De abban igazatok van, ez így nem mehet tovább! Szép lassan minden összedől, ami 13 év verejtékes munkájából felépült! Hiszen most már én sem repülőből nézem a focit, és azt hiszem, most már közületek is egyre többen így vannak! Egy dolgot megtanultam, soha nem hozok fontos döntést meggondolás nélkül! Éppen ezért holnap rengeteg beszélgetésem lesz mindenkivel, aki fog tudni segíteni a legjobb döntés meghozásában! Tudom, bármit döntök is, azt az igazi szurkolók megértik és elfogadják, aztán azt is tudom, hogy lesznek olyanok, akik biztos nem így csinálnák, de hát ez van! Nem hiába van a mondás, hogy a focihoz és a politikához mindenki ért, vagy legalább is azt hiszi magáról! Az OSK mindenek fölött!”

 

Legfrissebb hírek

Aranygeneráció a Sepsinél: Dorinel Munteanu az új edző

Minden más foci
2025.03.18. 22:16

Új vezetőedzője lett a Sepsi OSK-nak a kínos vereség után – hivatalos

Minden más foci
2025.03.17. 23:13

Sepsi OSK: kellemetlen vereség az alsóházi nyitó mérkőzésen

Minden más foci
2025.03.17. 21:12

Papp fejese döntött, története során először kapott ki a Sepsi a Petrolultól

Minden más foci
2025.03.08. 16:55

Oda a remény: nem verte meg a Sepsi a kolozsváriakat

Minden más foci
2025.02.28. 21:10

Kapaszkodik az utolsó szalmaszálba a Sepsi

Minden más foci
2025.02.24. 17:58

Bernd Storck újra a belga élvonalban kapott munkát – hivatalos

Minden más foci
2025.02.20. 13:32

Hiába Tamás Márk gólja, Ianis Stoica mesterhármasa többet ért – kikapott otthon a Sepsi

Minden más foci
2025.02.14. 17:56
Ezek is érdekelhetik