Ivan Perisic a 25-szörös holland bajnokcsapatban köthet ki

K. Zs.K. Zs.
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 17:53
Ivan Perisic az idei Európa-bajnokságon (Fotó: Getty Images)
Helyi sajtóértesülések szerint a holland címvédő PSV tanulmányozza a klasszis horvát labdarúgó, a jelenleg klub nélküli Ivan Perisic szerződtetésének lehetőségét.

Az Eindhovens Dagblad azt is tudni véli, hogy az ilyenkor szokásos kötelező orvosi vizsgálat még kedden megtörténhet, sőt a közösségi médiába olyan fotó is felkerült, amely a PSV stadionjának közelében készült Ivan Perisicről.

A horvát labdarúgó szerződtetését képességein túl indokolná, hogy az eindhoveniek bal oldalon bevethető két játékosa, Mauro Júnior és Fredrik Oppegaard sérült, Perisic rövid távon pótolhatná őket. Jelenléte jól jönne a későbbiekben is, hiszen a rutinos mexikói szélső, Hirving Lozano januártól az új MLS-csapat, a San Diego FC játékosa lesz.

A 35 éves, 136-szoros válogatott Perisic néhány hete szakított a Hajduk Splittel, jelenleg szabadon igazolható. Pályafutása hajnalán futballozott a Benelux-államokban (2009 és 2011 között a belga FC Bruges labdarúgója volt), onnan igazolta le a Dortmund, és indult be több mint egy évtizedes topligás karrierje (a későbbiekben Wolfsburg, Inter, Bayern München, Tottenham).

A PSV öt forduló után százszázalékos teljesítménnyel vezeti a holland bajnoki tabellát, és kedd este a Juventus vendégeként kezdi meg BL-szereplését.

 

Legfrissebb hírek

Súlyos fertőzés a PSV-nél, egy labdarúgót elkülönítettek

Minden más foci
2025.03.25. 10:22

A visszavágón nem erőltette meg magát az Arsenal, a PSV döntetlennel búcsúzott a BL-től

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 22:55

A nagy előny tudatában sem dőlnek hátra az angol együttesek a Bajnokok Ligájában

Bajnokok Ligája
2025.03.12. 11:38

Rodrygo lenyűgöző társasághoz csatlakozott; az Arsenal BL-történelmet írt hét góljával

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 12:33

„Semmi sem elég” – Ödegaard az Arsenal kiütéses győzelme után

Bajnokok Ligája
2025.03.05. 10:02

Csatárok nélkül is megy! Hét gólt vágott az Arsenal a PSV otthonában

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 22:52

A PSV-nek és az Arsenalnak is a BL maradt mentsvárnak

Bajnokok Ligája
2025.03.04. 09:38

Timothy Weah a Juventus kiesése után: Hiányzott a sikeréhség

Bajnokok Ligája
2025.02.20. 07:05
Ezek is érdekelhetik