DAC: a szurkolók már elbúcsúztatták Xisco Munoz edzőt

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2024.10.27. 11:49
Nagyon mélyre került a Dunaszerdahely: fogynak a nézők a MOL Arénából, gyenge a játék és a még kilátogató szurkolók az ellenfél gólját tapsolják meg. Így volt ez szombaton is, amikor a Kassa 3–1-re győzött a DAC-nál a szlovák labdarúgó-bajnokságban (Niké Liga). Az otthoni találkozók alapján a sárga-kékek az utolsó előttiek, csak a sereghajtó Komáromot előzik meg, amelynek jelenleg nincs is saját stadionja, Aranyosmaróton fogadja az ellenfeleit.
A DAC-szurkolók már elbúcsúztatták Xisco Munoz edzőt (Fotó: dacdunszerdafanatics)

Október végét írunk, de a bajnokságban hazai pályán csak a Komáromot sikerült legyőznie a DAC-nak. Amióta Világi Oszkár a klub tulajdonosa, ilyen gyengén saját közönsége előtt még nem rajtoltak a sárga-kékek. Öt meccsen csak négy pontot szerzett a csapat. Még abban az idényben is eredményesebb volt pályaválasztóként a sárga-kék együttes, amikor a MOL Aréna építése miatt Szencen fogadta az ellenfeleket.

Összességben is az utóbbi hosszú évek leggyengébb rajtját produkálta a csallóközi csapat, 11 forduló alatt 15 pontot gyűjtött. Az előző négy évadban 17, 19, 18 és 28 ponttal állt a bajnokság ezen szakaszában a Dunaszerdahely. Nem csoda, hogy fogynak a nézők a MOL Arénából. 

YAPI MÁR JOBBAN VAN
A hazaiak játékosa, Romaric Yapi összeesett a DACKassa találkozó alatt. A jelen lévő összes egészségügyi dolgozó a pályára futott, döbbenetes volt a csend a MOL Arénában. Többperces ápolás után kórházba szállították a PSG-ben nevelkedett játékost. Egy korábbi fejpárbaj következtében agyrázkódást szenvedett, kórházba szállították. A CT-vizsgálat negatív lett, már este kommunikált a környezetével. 

Nem ez a legjobb időszakunk, megértem a frusztrációt. Igyekszünk ezen javítani. Miért nem lehet hinni abban, hogy megváltozik a helyzet? Jelenleg úgy néz ki, ahogy kinéz. A legfontosabb, hogy mi lesz az eredmény az idény végén. Képesek vagyunk javulni” – nyilatkozta Xisco Munoz, a Dunaszerdahely mestere, aki igyekszik minden forduló után arról beszélni, hogy keményen kell dolgozni, de már hosszú ideje szinte semmi sem változik. Sőt, egyre mélyebbre kerül a DAC. 

A szurkolók már többször elbúcsúztak tőle. Így volt ez a Kassa ellen is, amikor szóban, illetve írásban is közölték Munoz mesterrel, hogy lejárt az ideje a DAC-nál. „Megértem őket, eddig nem azt adtuk nekik, amit elvártak. Most azonban arra van szüksége a csapatnak, hogy a szurkolók mellettük álljanak és segítsenek.”

A DAC vezetősége (egyelőre) nem szeretett volna nyilatkozni az esetleges edzőváltással kapcsolatban.

A hazai Vitális Milán ismét végigjátszotta a találkozót, és csak csóválta a fejét az interjúfolyosón. Fájó vereségnek értékelte a Kassa elleni bakit, beszélt a támadóharmadbeli problémákról. „Megértem a szurkolókat, akik nemtetszésüket fejezték ki a találkozón” – mondta a magyar U21-es válogatott játékos.

Ugyan sérülés miatt nem lehetett jelen a találkozón a kassaiak alapembere, Bokros Szilárd, azonban tv-közvetítésen keresztül figyelte a meccset. „Nagyon fájt a szívem, hogy nem lehetettem ott a magyaros rangadón. Mindig is szerettem volna játszani a MOL Arénában. Főleg így, amikor a csapatom győz. Nagyon szuper, hogy teljesen megérdemelten megszereztük a három pontot. Ez a siker remek gyógyír a sérülésemre” – mondta a Nemzeti Sportnak Bokros Szilárd, aki egy hete könyöktörést szenvedett.

Egy sérülés sosem jön jókor, személy szerint most duplán rosszkor váltam harcképtelenné. Beindult a csapat, én pedig rendszeresen játszottam, sikerült gólokat is szereznem. Szerdán kerül sor a műtétre. A kassai klubon kívül nagy köszönettel tartozom az anyaegyesületemnek, a DVTK-nak, amely sokat segít. Miskolcon fognak műteni. Kellemetlen fájdalmaim vannak, de sokkal egyszerűbb átvészelni ezt az időszakot, amikor a család mellett vagyok” – zárta szavait a 24 éves játékos. 

SZLOVÁK NIKÉ LIGA
12. FORDULÓ
DAC–KASSA 1–3 (1–2) 
Dunaszerdahely, MOL Aréna, 4047 néző. Vezette: Smolák
DAC: A. Popovics – Ortiz, Kacsaraba, Brunetti, A. Méndez (Andzouana, a szünetben) – Herc (Ramadan, 68.), Bajo, Vitális – Yapi (Gruszkowski, 77.), Bassey (Almási, 57.), Trusa. Vezetőedző: Xisco.
KASSA: Sipos – Kruzliak, Krivák, Jakubko (Gorosito, a szünetben) – Fabis, Gallovic, Zsigmund, Magda (Sabolcík, 80.) – Fasko (Varga P., 90+5.) – Miljanic (Z. Jones, 77.), Niarhosz (Luís Santos, 77.). Vezetőedző: Roman Skuhravy
Gólszerző: Trusa (45+1. – 11-esből), ill. Gallovic (6., 28.), Gorosito (90+3.)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik