„Nem vagyok csaló” – Pogba a doppingbotrányáról

Sári RolandSári Roland
Vágólapra másolva!
2024.10.17. 09:46
Paul Pogba mindenképp a Juventusnál szeretne maradni (Fotó: Getty Images)
Mint ismert, Paul Pogba a nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) eltiltását négy évről 18 hónapra csökkentették, így a francia középpályás már 2025 februárjában ismét a pályán lehet. A Juventus játékosa most nyíltan elmondta, nem tartja magát csalónak, de úgy érzi, hibázott.

„Ez nem én vagyok! Nem vagyok csaló” – jelentette ki a SkySports interjújában magabiztosan a francia válogatott játékos, akit a 2023–2024-es Serie A-idény 1. fordulójában, az Udinese elleni augusztus 20-i bajnokit követően ellenőriztek – egy olyan mérkőzés után, amelyen pályára sem lépett –, amikor is a szervezetében szintetikus tesztoszteron nyomaira bukkantak. 

„Ha valaki annyira szereti ezt a sportot, mint én, akkor sosem tudna csalni. Mindig fair körülmények között szeretnék nyerni. Nem vagyok egy jó vesztes, de csaló sem vagyok” – tette hozzá Paul Pogba

A 31 éves középpályás ennek ellenére bevallotta, hibásnak érzi magát a történtekért. 

„Vállalom a felelősséget, hiszen tényleg bevettem a táplálékkiegészítőt. Attól még, hogy egy szakember adta, muszáj lett volna háromszor is leellenőriznem, mit viszek be a szervezetembe. Ha ezért megbüntetnek, teljesen rendben van, ám a négy év túlzás lett volna.”

Arról, melyik klubnál szeretne játszani a jövőben Pogba igen egyértelmű választ adott. 

„Sehol máshol nem tudom elképzelni magam. Mindenképpen Juventus-mezben szeretném folytatni a karrieremet. Még fizetéscsökkentés is vállalnék, hogy maradhassak a klubnál. Azonban nem beszélnem kell, hanem a pályán megmutatni, mit tudok, Thiago Motta pedig a saját szemével dönthet a sorsomról.”

„Csatlakoznék-e az AC Milanhoz? Lehetetlen! Még akkor sem, ha maga Zlatan Ibrahimovic hívna fel. Ő is tudja, hogy sosem árulnám el a Juventust” – jelentette ki a francia középpályás. 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik