A DAC vezetőedzője nem kommentálja a szurkolók tiltakozását

DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)DUDUCZ TIBOR (Dunaszerdahely)
Vágólapra másolva!
2024.11.07. 13:36
Xisco Munoz távozik? (Fotó: DAC 1904)
A DAC korán kiesett a labdarúgó Szlovák Kupából, miután a nyolcaddöntőben hazai pályán 2–0-s vereséget szenvedett a Besztercebányától. Lapunk úgy értesült, hogy a gyenge eredmények miatt a háttérben gőzerővel keresik Xisco Munoz utódját.


Amikor 2014-ben Világi Oszkár lett a DAC tulajdonosa, a klub egyik prioritása a Szlovák Kupa elhódítása lett. Tíz év alatt egyszer sem sikerült elérni a célt, a legjobb eredmény az elődöntő volt.

Az idei kupakiírás döntője a MOL Arénában lesz, a DAC nélkül, mivel a sárga-kékek kiábrándító teljesítménnyel vereséget szenvedtek attól a Besztercebányától, amely a Niké Ligában a mezőny alsó feléhez tartozik.

Szerdán este Dunaszerdahelyen csak 1917-en voltak a lelátón. Ilyen kevesen a MOL Arénában tétmeccsen még sohasem voltak.

A DAC ebben az idényben korán kiesett a Konferencialigából – kettős vereség a második selejtezőkörben az azeri Zira ellen – a szlovák élvonalban pedig már a bajnokság első harmada után tíz pont a hátránya az egy meccsel kevesebbet játszó Slovannal szemben.

Ezután egyetlen cél maradt az idényben, a Szlovák Kupa. A klub mindent megtett a lehető legjobb szereplésért. A szerdai hazai meccs előtt edzőtáborba vonult a csapat.

Mi lett a vége? Sima kiesés, harmatgyenge teljesítmény után. Összevisszaság a pályán, csak egyetlen kapura tartó lövés, egyetlen egy helyzet sem, rengeteg rossz átadás és beadás.

Nem is csoda, hogy a találkozó alatt többször felhangzott a „Hol a csapatunk?”, „Focit akarunk”, „K…a gyenge” rigmusok.

A célkeresztben, a szurkolóknál már kegyvesztett Xisco Munoz edző volt. Ismét megjelent a molinó, mellyel hazaküldik a mestert, felhangzottak a neki irányuló rigmusok az „Adiós Amigo”, illetve az „Auf Wiedersehen”. Az egyikre Munoz mester a kispad felé fordulva mosolygott…

Várható volt, hogy a találkozó után a szurkolók odahívják magukhoz a játékosokat. Így is történt, a csapatkapitány Matej Trusa beszélt velük. Bár a szurkolók Xisco Munozt is odakérették, az edző rögtön a lefújás után befutott az öltözőbe.

A sajtótájékoztatón Munoz nem válaszolt a személyét érő rigmusokra. Annyit mondott, hogy ő csak a pályán történtekről nyilatkozik.

Lapunk úgy értesült, hogy vasárnap a Besztercebánya elleni bajnokin is még Munoz ül a kispadon. Előfordulhat, hogy a téli szünetig nem is lesz változás a vezetőedzői poszton.

Azonban úgy tudjuk, hogy a DAC a háttérben gőzerővel keresi Xisco Munoz utódját. Lapunk úgy értesült, hogy a Belgrádban született, angol állampolgárságú Nesztor El Maestro (eredeti nevén Nesztor Jevtics) érkezhet a sárga-kékek kispadjára.

El Maestro ismert edző, vezetésével a Nagyszombat 45 év után bajnoki címet szerzett a 2017–2018-as évadban.

 

Legfrissebb hírek

DAC: Csinger Márk 139 nap után tért vissza

Légiósok
3 órája

Egyelőre nincs döntés a Slovan–DAC meccsen történt rendbontások ügyében

Minden más foci
19 órája

Büntetőfeljelentést tett a DAC a Slovan-szurkolók ellenséges magatartása miatt

Minden más foci
2025.04.16. 22:23

A DAC panaszt tesz a Slovan-drukkerek molinója és a viselkedése miatt

Minden más foci
2025.04.13. 19:12

Tuboly Máté: A magyargyalázást győzelemmel kellett volna büntetnünk...

Légiósok
2025.04.13. 13:18

Négy gól egy félidő alatt – döntetlennel ért véget a rangadó Pozsonyban

Minden más foci
2025.04.12. 20:07

Kalmár Zsolt és Schäfer András bekerült az elmúlt 11 év DAC-álomcsapatába

Minden más foci
2025.04.09. 20:10

Tuboly Máté: Nagy csalódás a döntetlen

Minden más foci
2025.04.06. 10:29
Ezek is érdekelhetik