Diószegi László: Harcoltunk, mint a székely medve, de fáj a lelkem

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
• (Sepsiszentgyörgy)
Vágólapra másolva!
2024.12.07. 14:11
Hajrában szerzett gólokkal nyolc meccse veretlen a Sepsi OSK (Fotó: Sepsi OSK/Fb)
Folytatta jó szereplését a Sepsi OSK, amely a román élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Superliga) 19. fordulójában 2–0-ra nyert a kapufát négyszer is eltaláló Rapid Bucuresti ellen, ezzel megtörve a bukarestiek veretlenségi sorozatát, ráadásul a háromszékiek ezzel már nyolc mérkőzés óta nem találtak legyőzőre és közel kerültek a felsőházi rájátszásba jutáshoz.

„Szép volt ez az este, nagyszerű. Megértük, hogy hosszú idő után ott vagyunk a legjobb hat között. Nem vagyunk még a felsőházi rájátszásban, nem szabad elszállnunk. Idén még van két mérkőzésünk, s ha az egyiket megnyernénk, akkor a 2024-es év végén az első hatban lennénk. Ha hat pontot szerzünk, akkor elcsípjük a harmadik helyet. Gyönyörű lenne a dobogón ünnepelni a karácsonyt” – mondta a Rapid elleni siker után lapunknak a Sepsi OSK elnöke, Diószegi László.

Pedig a Sepsinek nem indult jól a hét, hiszen a Román Kupában 3–1-re kikapott a CSM Resita vendégeként és elvesztette az esélyét a továbbjutásra.

„Tudtuk, hogy a kupában nem tudunk továbbjutni, négy játékosunk sérült volt, ezért a pénteki mérkőzés fontosabb volt. Alimi Isniken kívül a többiek a Rapid ellen játszottak, például Sigér Dávid is. Kedden nem utazott el a csapattal, most pedig szerintem amióta itt van, a legjobb teljesítményét nyújtotta. Le a kalappal, de nemcsak előtte, hanem az egész csapat előtt. Óriásit harcoltak, megérdemeltük a győzelmet. Nagyon büszke vagyok a fiúkra. A Rapid remek csapat, de a mieink úgy harcoltak, ahogy küzdeniük kellett. Ahogy egy igazi székely medvének kell harcolni” – folytatta Diószegi László, aki beszélt a bukarestiek négy kapufájáról is.

„Amikor a vendégek játékosa közelről kétszer is a kapufát találta el, akkor elfogyott körülöttem a levegő, de a Jóisten az igazságosokat segíti és azokat, akik megharcolnak a pontokért. És mi ma ezt tettük” – fogalmazott a Sepsi OSK elnöke, aki nem szeretett volna elmélkedni arról, hogy a bajnokság végén hol lesz a csapata. 

„Túl korai erről beszélni. Tisztában vagyunk azzal, hogy télen három-négy játékosra szükségünk van. Az a gond, hogy a kezdő tizenegy és még két játékosunk egy szinten van. De vannak olyanok is, akik cserejátékosként le vannak a többiektől maradva. Azt szeretnénk, ha a padról bejövő játékosok is hoznának egy kis pluszt” – hangsúlyozta a klubvezető, aki a remek hangulatról is szót ejtett.

„Nagyon fáj a lelkemnek, hogy csak ennyien vették a fáradságot, hogy kilátogassanak egy ilyen meccsre. Szentgyörgyi edzőnk van, mindenki egyfelé húz, remek a csapategységünk, vannak jó eredményeink. Nem tudom, mit kell még tenni, hogy telt ház legyen az Sepsi OSK stadionjában. Mindenki nagyon tud kommentálni a közösségi hálón, tudja szidni a csapatot, amikor gyengébben sikerül egy meccs. Viszont nem tudják az okát, hogy miért van ez így. És amikor itt van a lehetőség, a nagy múltú Rapid ellen játszunk, nincs telt ház. Nézzük a bukaresti csapatot. Ötszázötvenen vették a fáradságot, hogy Bukarestből eljöjjenek Szentgyörgybe. Mi, aki itt vagyunk a közelben, ötven, hatvan, száz kilométeres távolságra, nem vesszük a fáradságot. Inkább otthon a fotelből nézzük, a tévéből. Egyszerűen nem értem. Ez fájó pont, nem tudom, mit kell csinálnunk, hogy még jobban bevonzzuk a szurkolókat. A közeljövőben mindent megteszünk, hogy telt ház legyen. Mert akkor lehet igazán átélni az örömet, ha nyolcezren örvendenek, és nem csak négyezren” – zárta szavait Diószegi László, a Sepsi OSK elnöke.

 

ROMÁN SUPERLIGA
19. FORDULÓ
SEPSI OSK–RAPID BUCURESTI 2–0 (0–0)
Sepsiszentgyörgy, Sepsi OSK Aréna, 3600 néző. Vezette: Fesnic
SEPSI: Niczuly – Harut, Ciobotariu, Ninaj (Hajdin, 90+1.), Dumitrescu – Mino, Sigér D. – El Sawy (Otelita, 82.), Matei (M. Coman, 82.), Stefan (Neskovics, 66.) – Oberlin (Kallaku, 90.). Vezetőedző: Valentin Suciu
RAPID: Aioani – C. Manea, Ignat, Pascanu – Onea, T. Christensen (Grameni, 81.), Hromada (Emmers, 62.), Borza – N'Jie (Burmaz, 34.), Boupendza (Dobre, 81.), Petrila (Hasani, 81.). Vezetőedző: Marius Sumudica
Gólszerző: El Sawy (74.), Harut (90+4. – 11-esből)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik