Hétvégén lesz a döntő – elfogadták a Magyar Kupa versenykiírásának változásait

P.  GY. B. P. GY. B.
Vágólapra másolva!
2025.04.08. 10:31
(Fotó: Árvai Károly)
Az MLSZ elnöksége hétfői ülésén elfogadta a Magyar Kupa 2025–2026-os versenykiírását, melynek változtatásai a sorozat további népszerűsítését szolgálják. A grémium elfogadta a május 9-i közgyűlés legfontosabb dokumentumait. Erről a szövetség hivatalos honlapja számolt be.

A MOL Magyar Kupa kiírásának kisebb módosításai a klubok, a szurkolók, illetve a főszponzor és a jogtulajdonos televíziós partner, az M4 Sport igényeinek figyelembevételével történtek. A sorozat döntőjére a jövő idénytől hétvégén kerül sor, a Puskás Arénában, amely 2026-ban a Bajnokok Ligája fináléjának is otthont ad.

További változás a kupában, hogy a legjobb 32 között megszűnik az alacsonyabb osztályú gárdák automatikus pályaválasztói joga, így az új kiírásban ebben a szakaszban már sorsolás dönt a hazai csapat kilétéről. A 3. forduló továbbra is, a kupa szellemiségének megfelelően, az alacsonyabb osztályú együttesek pályaválasztásával zajlik.

Döntés született arról is, hogy 2025. július 1-től megszűnik a versenyengedélyek és a sportorvosi engedélyek papíralapú ügyintézése, a továbbiakban mindez digitális formában történik.

A férfi NB I-es és NB II-es bajnokságok kiírásáról, illetve a versenynaptárról később határoz a testület.

Az elnökség megtárgyalta az éves beszámolót, a szövetség a 2024-es évet is pozitív eredménnyel zárta. Tavaly 501 helyszínen 13.5 milliárd forint értékben valósult meg sportinfrastruktúra-fejlesztés. Az elnökség áttekintette a sportszervezetek 2025–2026-os taotámogatási időszak összesítő adatait: a 45.7 milliárd forintos keretre 1854 kérelem érkezett. A tájékoztatás szerint a következő időszakra elsősorban futballpályák felújítására adtak be társaságiadó-támogatási pályázatot az egyesületek.

A Magyar Labdarúgó-szövetség május 9-én tartja tisztújító közgyűlését Telkiben. 

 

 

Legfrissebb hírek

A Corinthian FC, avagy Viktória királynő amatőr futballművészei

Népsport
16 órája

Labdarúgás: „Kemény munka, együttműködés…”

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: egy híján 1200 fiatalperc az NB I 27. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.15. 09:00

Jön a 24. Veszprém–Szeged kupadöntő! Ezek dönthetnek a két csapat között

Kézilabda
2025.04.13. 10:23

Magyar Kupa: szerdai napon rendezik a Ferencváros–MTK elődöntőt

Labdarúgó NB I
2025.04.08. 14:24

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2025.04.08. 09:00

Csoportban jobb – Bács Zoltán publicisztikája

Minden más foci
2025.04.06. 23:13

Nem kerül új név a trófeára – képösszeállítás a Mol Magyar Kupa negyeddöntőiről

Képes Sport
2025.04.06. 18:04
Ezek is érdekelhetik