Megszakadt a Komárom rossz bajnoki sorozata

DUDUCZ TIBORDUDUCZ TIBOR
Vágólapra másolva!
2025.04.13. 18:49
Döntetlent játszott a Komárom (Fotó: KFC)
A szlovák Niké Liga alsóházi rájátszásában a Komárom 1–1-es döntetlent játszott a tabellaszomszéd Szakolca ellen, és továbbra is tizedik.

Míg a találkozó első félidőjének első fele a vendégeké volt, később az aranyosmaróti pályán inkább a lilák lábán vándorolt gyakrabban a labda. Minkét csapat csupán egyszer-egyszer találta el a kaput, de a kapusok a helyükön voltak. A szünet után felpörögtek az események. Az 51. percben lesgyanús helyzetben ugrott ki Ján Vlasko, lőtt a tizenhatoson belül, a lilák kapusa, Filip Dlubác azonban a labdát a lécre nyomta. Szinte az ellenakció után Tamás Nándor a hálóba juttatta a labdát, de a VAR-vizsgálat után a játékvezető az erdélyi szélső szabálytalansága után érvénytelenítette a találatot.

Mindkét oldalon voltak a lehetőség, a 83. percben Smehyl beadása után Ganbayar Ganbold becsúszva megszerezte a vezetést a vendéglátóknak. Már-már úgy tűnt, hogy a Puskás Akadémiától érkező csatár találata három pont ért, amikor a ráadásban Mario Suver kiegyenlített. A KFC a két vereség után legalább az egyik pontot megszerezte, és maradt a tizedik helyen. Az utolsó előtti Rózsahegy előtt öt pont az előnye.

NIKÉ LIGA
ALSÓHÁZI RÁJÁTSZÁS
Komárom–Szakolca 1–1
Komárom: Nagy Gergő nem játszott

 

Legfrissebb hírek

Megszakadt a Komárom rossz bajnoki sorozata

Minden más foci
2025.04.13. 18:49

Niké Liga: a Kassa először győzte le a Nagyszombatot

Minden más foci
2025.04.06. 18:30

Niké Liga: egygólos komáromi vereség Trencsénben

Minden más foci
2025.04.05. 18:40

Ismét döntetlent játszott a DAC, ezúttal a Zólyombrézóval nem bírt

Minden más foci
2025.04.05. 15:28

Kabalaként funkcionál a DAC-nál az új szurkolói zászló

Minden más foci
2025.04.04. 09:17

Niké Liga: két piros lap, büntető után kapott ki a Komárom

Minden más foci
2025.03.30. 18:39

Kassa– DAC: izgalmak a tetőfokon

Minden más foci
2025.03.30. 14:16

Niké Liga: a 98. percben egyenlített a Kassa a Dunaszerdahely ellen

Minden más foci
2025.03.29. 20:04
Ezek is érdekelhetik