Talán az is hozzájárult a sportversenyek iránti nagy érdeklődéshez, hogy mint arról már beszámoltunk, idén először rendezte meg a Magyar Sportújságírók Szövetsége külhoni helyszínen, Dunaszerdahelyen a kongresszusát. A legfontosabb keddi esemény a DAC edzőközpontjában, a Mol Akadémiáján zajlott labdarúgótorna volt, amelyre hat csapat nevezett. A hatodik helyen az Index végzett, ötödik lett a Hír TV. A bronzmérkőzésen 2–2-es végeredmény után a szétlövést 3–1-re megnyerte a Magyar Újságíró-válogatott, így harmadikként zárt, míg a felvidéki újságírók csapata a negyedik helyet érte el.
Lapunk együttese a csoportmérkőzések során 4–1-re legyőzte a Hír TV-t (vendégjátékosunk, a televíziós szakértő, 63-szoros magyar válogatott Priskin Tamás három, főmunkatársunk, Csillag Péter egy gólt szerzett), majd 1–0-s vereséget szenvedett a Nemzeti Sportrádió csapatától. Az elődöntőben 5–0-ra megvertük a felvidékieket (főszerkesztőnk, Szöllősi György és Priskin kétszer-kétszer talált be, főmunkatársunk, Bobory Balázs egyszer), a fináléban jöhetett a revans a fiatal és remek képességű rádiósok ellen. Sikerült a visszavágás, Priskin Tamás három góljával 3–0-s győzelmet aratott a Nemzeti Sport, ezzel megvédtük a címünket a Hoffer-kupán. Csapatunk összeállítása: Fehér György (kapus), Bobory Balázs, Bódi Csaba, Csillag Péter, Fazekas Zoltán, Győri Ferenc, Priskin Tamás, Somlóvári Dávid, Szöllősi György. A mérkőzéseket az egykor a csehszlovák első osztályban csaknem harminc éven át bíráskodó Konkoly István és az MSÚSZ etikai bizottságának tagja, Vámos Tamás vezette. A gólkirály Priskin Tamás lett nyolc találattal, a legjobb kapus Fehér György, míg a torna legjobb játékosa Balla Béla (Felvidék).
A tornát beárnyékolta két kollégánk, felvidéki tudósítónk, Duducz Tibor és az Index sportrovatvezetője, Krasz Emil súlyos sérülése, nekik ezúton is jobbulást kívánunk!
A tenisz Thékes-kupa I. korosztályában is címvédés volt, a marosvásárhelyi rádió munkatársa, Kádár Zoltán diadalmaskodott. Az idősebbek között Szalay Attila (Rekreátor Magazin) győzött, a második a sportversenyek legidősebb résztvevője, a 86 éves Pajor István lett.
A teqballversenyt Sus Róbert (puskas.com) nyerte meg, ő is megvédte a tavalyi címét.