Az FK Csíkszereda kölcsönvette a Puskás Akadémia játékosát – hivatalos

BOROS MIKLÓSBOROS MIKLÓS
Vágólapra másolva!
2025.08.11. 17:58
null
Dusinszki Szabolcs (Fotó: FK Csíkszereda)
Pászka Lóránd után újabb székelyföldi játékos tért haza az FK Csíkszeredához, a román labdarúgó-élvonalban szereplő klub hétfő délután bejelentette, hogy egy évre kölcsönvette Dusinszki Szabolcsot a Puskás Akadémiától.

A 20 éves, székelyudvarhelyi születésű középpályás a 2020–2021-es idényben a csíkszeredai csapat U19-es együttesében játszott, majd a PAFC-hoz szerződött. A NB I-ben eddig négy mérkőzésen kapott lehetőséget, az előző idényben pedig Csákváron szerepelt kölcsönben, ahol 38 találkozón hét gólt és öt gólpasszt jegyzett.

Labdarúgó NB II
2025.06.16. 08:54

Három ajánlat is érkezett a Puskás Akadémia U-válogatott játékosáért – NS-infó

A Csíkszereda, a DVTK és az MTK is érdeklődik Dusinszki Szabolcs iránt, aki biztosan távozik Csákvárról, ahol kölcsönben szerepelt.

Az FK Csíkszereda négy mérkőzésen szerzett egy ponttal a román Superliga utolsó helyén áll. A hétvégi ötödik fordulóban azonban nem lépett pályára a székelyföldi csapat, mivel ellenfele, a kolozsvári CFR nemzetközi kupaszereplése miatt a találkozó elhalasztását kérte.  

„Az elmúlt években örömmel kísértük végig Dusinszki Szabolcs pályafutását, aki egészen fiatalon, irodánk közreműködésével, az FK Csíkszereda csapatától a Puskás Akadémiához került – fogalmazott a játékos menedzsere, a BePro Career Agency tulajdonosa, Papp Bence. – Itt végigjárta a korosztályos csapatokat, utánpótlás-válogatottként is szerepelt több alkalommal, majd lehetőséget kapott a felnőtt együttesben való bemutatkozásra. Nevelőegyesülete, az FK Csíkszereda, az elmúlt szezonban kivívta a román élvonalbeli szereplés jogát, ami jelentős mérföldkő a klub és a térség labdarúgásában egyaránt. Bár korábbi megbeszéléseink értelmében a közös munka Szabolccsal szeptembertől lezárul, az elmúlt hetekben is minden támogatást megadtunk számára a következő lépéshez, amelynek eredményeként a 2025–2026-os idényben kölcsönben ismét szülőföldjén, Székelyföldön szerepelhet. Ügynökségünk számára fontos, hogy minden egykori vagy jelenlegi játékosunk pályafutását lehetőségeink szerint segítsük, függetlenül attól, hogy aktuálisan fennáll-e szerződéses együttműködés közöttünk.”

 

Legfrissebb hírek

Fameyeh remek gólja döntött, a Puskás Akadémia nyert Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.31. 20:23

Felcsúti győzelemmel rajtolt a biztosan egy napig élre álló Paks

Labdarúgó NB I
2026.01.24. 21:41

Nagy Zsolt: A csapatunknak dobogón van a helye!

Labdarúgó NB I
2026.01.23. 12:57

Az Újpest bejelentette Patrizio Stronati szerződtetését

Labdarúgó NB I
2026.01.17. 11:49

A Puskás Akadémia játékosát orvosi vizsgálatra várják Újpesten – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.15. 13:18

Lukács Dániel: Ami a válogatottnál történt, az nagyon szomorú, de a futballban gyorsan fordul a világ

Labdarúgó NB I
2025.12.14. 10:06

A Puskás Akadémia tíz emberrel, tizenegyespárbajban jutott tovább az ifi BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.12.10. 18:40

Nagy Zsolt góljával a Puskás Akadémia legyőzte idegenben a Debrecent

Labdarúgó NB I
2025.12.06. 16:48
Ezek is érdekelhetik