ETO-fieszta Felcsúton! A győriek négy gólt szerezve őrizték meg vezető pozíciójukat a tabellán

2026.04.10. 19:35
null
Csinger Márk (jobbra) szerezte a második győri gólt (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB I 29. fordulójának nyitányán az ETO 4–1-re nyert Felcsúton, a Puskás Akadémia otthonában. A győriek a találkozó 70. percében már négy góllal is vezettek, a Puskás Akadémia a hosszabbítás perceiben tudott szépíteni. A következő fordulóban a győriek a Ferencvárossal mérkőznek meg.

 

LABDARÚGÓ NBI
29. FORDULÓ
PUSKÁS AKADÉMIA FC–ETO FC 1–4 (0–1) 
Felcsút, Pancho Aréna, 2685 néző. Vezette: Káprály
Gólszerző: Magyar Zs. (90+2.), ill. Vitális (16.), Csinger (50.), Benbuali (67.), Njie (69.)

A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!

Jelentősen megkönnyítené az ETO FC törekvéseit, ha Daniel Stefulj belőné a ziccereit a 2. percben: furcsa, de egy héten belül másodszor kezdődött úgy a listavezető meccse, hogy a horvát balhátvéd az első szépen kijátszott helyzetből gólt szerezhetett volna, de a nyíregyházi Kovács Dániel után Szappanos Péter eszén sem járt túl. Veszélyesen kezdte a találkozót a Puskás Akadémia is, Németh András lesgólt szerzett, majd a félpályától egy az egyben vihette a labdát Miljan Krpicsre, aki szerelte őt. Quentin Maceiras lövése után úgy tűnt, fölénybe kerülnek a hazaiak (mint később kiderült, a kapu közelében sem igazán járt innentől a PAFC), ám a győriek két saját nevelésű középpályása, Tóth Rajmund és Vitális Milán elindította a csapatot a győzelem útján a 16. percben. Az eseményeket sérülés miatt a lelátóról követő Vingler Lászlón és Paul Antonon látszott, ha testük engedné, utcai ruhában is segítenék a társakat.

A 30. percig el is dőlhetett volna a mérkőzés, Csinger Márk hat méterről, teljesen üresen a kapu fölé küldte a labdát, majd Vitális Milán káprázatos indításából Schön Szabolcs is eredményes lehetett volna, de a tökéletes labdaátvétel nem volt elég, lövését hárította Szappanos Péter. 

Egyik csapat sem változtatott a szünetben, ez az ellenfél térfelén addig nem sok zavart okozó felcsútiak részéről jelentett inkább meglepetést. Van min gondolkodnia a Puskás Akadémia stábjának, főleg a rögzített játékhelyzetek kivédekezésével kapcsolatban: Csinger Márk az 50. percben másodszor vehette át a labdát zavartalanul a tizenhatoson belül szöglet után, ezúttal viszont a kapuba is tudta pöckölni. Vitális Milán a gólja után gólpasszt is adott, a középpályás olyan teljesítményt nyújt az idény során, de főleg tavasszal, hogy azt arany- és ezüstérem esetén sem felejtik el soha a klub szurkolói (a csapatkapitányon mindenesetre nem látszik, hogy beérné az ezüsttel).

Nem várhatott tovább Hornyák Zsolt, a szürke teljesítményt nyújtó támadóit cserélte le, Mondovics Kevintől, Magyar Zsolttól és Joel Fameyeh-től várta a felfrissülést a vezetőedző. Világossá vált, hogy mélyebb problémák vannak annál, mint amilyeneket cserékkel orvosolni lehetne. Nadir Benbuali szólógólja és Nfansu Njie kitűnő befejezése után elindult a fieszta a lelátón, az addig is hangos, és a vendégszektoron jóval túlcsorduló zöld-fehér közönség leírhatatlan boldogságban úszott, és három szóban összefoglalta a pályán zajló eseményeket: „Játszik az ETO!” A hosszabbításban még nagyobb lehetett volna a különbség, de végül a győri védelem zavarodott össze a lefújás előtt, így a becsületgólt megszerezték a hazaiak Magyar Zsolt révén.

Az ETO-nak az elmúlt hetekben gondot jelentett a helyzetkihasználás, de a péntek esti mérkőzés a bizonyíték arra, hogy ha a támadói összeszedik magukat a kapu előtt, nem sok csapatnak van esélye ellene. Sorozatban ötödször győzte le az ETO a Puskás Akadémiát, a nagy különbség pedig remek előjel a Ferencvárossal vívandó jövő hétvégi rangadóra. A felcsútiak ezzel a vereséggel jelentős lépéshátrányba kerültek a nemzetközi kupaindulást érő helyek megszerzéséért folytatott harcban, de ezzel a játékkal egyébként sem sok keresnivalójuk lenne az európai porondon. Az ETO újabb lépést tett története ötödik bajnoki címe felé. 1–4

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA

M

Gy

D

V

L–K  

Gk 

  1. ETO FC 

29

17

8

4

58–29

+29 

59 

  2. Ferencvárosi TC

28

17

5

6

55–29

+26 

56 

  3. Zalaegerszegi TE

28

12

9

7

43–32

+11 

45 

  4. Debreceni VSC

28

12

9

7

41–34

+7 

45 

  5. Paksi FC

28

12

8

8

54–39

+15 

44 

  6. Puskás Akadémia

28

11

6

11

35–37

–2 

39 

  7. Kisvárda

28

11

6

11

33–42

–9 

39 

  8. Újpest FC

28

9

7

12

37–46

–9 

34 

  9. Nyíregyháza 

28

8

8

12

38–46

–8 

32 

10. MTK Budapest

28

7

8

13

47–58

–11 

29 

11. Diósgyőri VTK

29

5

10

14

36–52

–16 

25 

12. Kazincbarcika

28

5

2

21

27–60

–33 

17 

A 26. forduló elhalasztott Ferencváros–Puskás Akadémia mérkőzését április 14-én pótolják.

 

Legfrissebb hírek

Megint kikapott otthon a Puskás Akadémiától a ZTE, így elúszhat számára a dobogó

Labdarúgó NB I
5 órája

Ha az Újpest bő 10 év után újra legyőzi a Fradit, már vasárnap bajnok lehet az ETO

Labdarúgó NB I
14 órája

Kiss Bence: A Zalaegerszeg megérdemelné a bronzérmet

Labdarúgó NB I
20 órája

Az Újpest bejelentette, hogy minden jegy elkelt a Ferencváros elleni derbire

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 20:34

PSK: nem talált fogást a Genken a Puskás Akadémia

Minden más foci
2026.04.30. 19:00

Orth Györgyre emlékeztek egykori iskolájában

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 18:11

Bárány Donáttal hosszabbított a Debrecen – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 17:57

Szabó István: A legjobb korban vagyok

Labdarúgó NB I
2026.04.30. 14:07
Ezek is érdekelhetik