Megvan az első nyári érkező az ETO-nál, a Puskástól igazoltak a győriek

Bejelentette első nyári igazolását a múlt héten ötödik magyar bajnoki címét nyerő ETO FC: a Puskás Akadémia 20 éves középhátvédje, Umathum Ádám csatlakozik a zöld-fehérekhez, aki nevelőklubja színeiben mutatkozhat be az élvonalban, 2018-tól 2022-ig ugyanis az ETO utánpótlásában pallérozódott.
Umathum a legutóbbi idényben kölcsönben játszott az NB II-es Csákvár csapatában, ahol 26 bajnoki mérkőzésen 1 gólt szerzett, és a Puskás Akadémia színeiben szerepelt az ifi-BL-ben is.
„Az őszi idény vége felé hallottam először az ETO érdeklődéséről, nem meglepő, ha ezek után a menedzseremmel együtt igyekeztünk minél előbb pontot tenni az átigazolás végére. Az érzelmi és a szakmai okok egyaránt szerepet játszottak abban, hogy Győrbe szerződtem, korábban négy évet töltöttem a klub utánpótlásában, megszerettem az egyesületet és a várost is. Több akkori csapattársam a mai napig itt játszik, végig tartottuk a kapcsolatot, úgyhogy örömmel tértem haza – mondta a győriek hivatalos honlapjának Umathum Ádám. – Nagyon tetszett az a projekt, amelyet a vezetők felvázoltak nekem, és anélkül, hogy túlságosan mélyen belemennék a részletekbe, ha megnézzük, hogy az elmúlt két idényben milyen utat járt be a csapat, valamint, hogy egyéni szinten mennyit fejlődtek az itt futballozó játékosok, akkor nem kell sokáig magyaráznom, hogy miért döntöttünk a menedzseremmel az ETO mellett. Egy ideje már tudtam, hogy itt folytatom, úgyhogy a bajnoki versenyfutást is ezen a szemüvegen keresztül figyeltem. A győri drukkerekhez hasonlóan nekem is óriási örömet jelentett a bajnoki cím elhódítása, ám a bajnokcsapatban futballozni nagy kihívás és egyben nagy felelősség is. Szeretnék minél előbb beilleszkedni a csapatba, ezután pedig minél stabilabb játékkal szeretném segíteni az együttest, valamint gyűjtögetni a játékperceket. A mutatott játékban és az eredményességben egyaránt szeretnénk tartani a szintet, és mind a hazai, mind a nemzetközi porondon szeretnénk bajnokcsapathoz méltóan szerepelni. Bízom benne, hogy a következő idényben is rengeteg felejthetetlen pillanattal ajándékozzuk majd meg a szurkolóinkat.”
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ ETO FC-NÉL
Érkezők: Umathum Ádám (Puskás Akadémia FC)
Kölcsönbe érkezők: –
Kölcsönből visszatérhetnek: Ledio Beqja (albán, Dinamo City – Albánia), Farkas Balázs (BVSC), Urblík Norbert (magyar-szlovák, Somorja)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: –
Kiszemeltek: Schön Szabolcs (Bolton – Anglia, kölcsön után végleg), Manner Balázs (Nyíregyháza)
Távozók: Deian Boldor (román, lejár a szerződése)
Kölcsönbe távozók: –
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz: Csinger Márk (DAC – Szlovákia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Megyeri Balázs (lejár a szerződése), Olekszandr Piscsur (ukrán-magyar, Girona – Spanyolország)








