Kis lépés a világfutballnak, hatalmas ugrás a Marshall-szigeteknek

K. Zs.K. Zs.
2025.08.16. 13:04
null
A Marshall-szigetek sportolói 2008 óta minden olimpián ott voltak – igaz, Párizzsal bezárólag összesen csupán tizenöten (Fotó: Getty Images)
„A világ utolsó országa, amelynek nincs labdarúgó-válogatottja” – a Marshall-szigetek néhány éve megalkotott öndefiníciója már nem érvényes: az ország válogatottja a napokban lejátszotta az első hivatalos mérkőzését.

Az Óceániában található, mintegy 40 ezer lakosú Marshall-szigetek egykor az Egyesült Államok kísérleti nukleáris robbantásainak terepéül szolgált, 1986-ban vált önállóvá, 1991 óta teljesen független állam, amelyet a világ tengereinek vízszintemelkedése jelentős területek elnyelésével fenyeget.

Ez egyelőre nem lehet akadálya a sportolásnak. Ha nem is imádják annyira, mint a baseballt vagy a kosárlabdát, de a futballt is sokan ismerik és szeretik arrafelé, ennek bizonyítéka, hogy 2020-ban megalakult az ország labdarúgó-szövetsége.

Vezetői 2021-ben felkérték az angol Lloyd Owerst az ország futballstruktúrájának felépítésére. Az UEFA-licences edző 2023-ban tette meg először a 13 000 kilométeres repülőutat, hogy terepszemlét tartson, 2024 januárjában megtartották az első válogatottjátékos-toborzót, és az idén nyáron elérkezett az első mérkőzés lejátszásának várva várt napja.

„Bármi is az eredmény, nagyon büszkék vagyunk arra, hogy eljutottunk idáig. Ma este történelmet írtunk” – posztolt a szövetség az Amerikai Virgin-szigetek elleni, 4–0-s vereséggel végződő csütörtöki mérkőzés után. Az ellenfél 207. a FIFA jelenlegi világranglistáján, amely 210 válogatottat rangsorol, nem számítva a pillanatnyilag felfüggesztett Eritreát.

 

A meccset Óceániából nézve szinte „a világ végén”, az egyesült államokbeli Springdale-ben játszották le; azért ott, mert ott él a Marshall-szigetekről származó legnagyobb diaszpóra (4-5000 ember). A csütörtöki történelmi nyitányt egyébként követi még egy mérkőzés szombaton, az ellenfél a Turks- és Caicos-szigetek válogatottja lesz az Outrigger Challenge Cup keretében.

A torna része annak a folyamatnak, amelynek végén a Marshall-szigetek teljes jogú FIFA-tagállam szeretne lenni, vb-selejtezős részvételi jogosultsággal. A helyi szövetség közlése szerint akár az ázsiai, akár – az Egyesült Államokhoz fűződő szoros kapcsolatok révén – a CONCACAF-térség konföderációja befogadná őket.

Az olimpiai család már korábban felvette mint teljes jogú tagot a Marshall-szigeteket; sportolói először 2008-ban, Pekingben versenyeztek, azóta minden nyári játékokon részt vettek.

 

Legfrissebb hírek

Rossi és Szoboszlai sincs jó véleménnyel róla – európai össztűz zúdult az összevont őszi válogatott szünetre

Magyar válogatott
2026.10.09. 15:18

A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

Minden más foci
2026.10.07. 21:08

Javított a magyar válogatott a FIFA világranglistáján

Minden más foci
2026.10.07. 14:39

Az arab futballszövetségek támogatják Gianni Infantinót

Minden más foci
2026.10.02. 12:17

A Svájci Labdarúgó-szövetség megvonta a bizalmat Gianni Infantinótól

Minden más foci
2026.09.30. 19:27

„Meztelen császárhoz” hasonlította Infantinót az UEFA-elnök

Foci vb 2026
2026.09.29. 19:45

Infantino-terv: a FIFA szerint dezinformációs kampányt folytat az európai szövetség

Foci vb 2026
2026.09.29. 16:37

A FIFA elnöke felülvizsgálatot rendelt el többletforrások kifizetésére

Minden más foci
2026.09.29. 08:53