„Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – az Eb-győztes kapitány lemondását követelik

R. D. P.R. D. P.
2025.09.08. 11:32
null
Fernando Santos elvárások helyett a szerződésre esküszik (Fotó: Getty Images)
Nem kis veszélyben forog Fernando Santos állása az azerbajdzsáni labdarúgó-válogatott élén: az újságírók mellett már a szövetség is szeretné elérni a rutinos tréner lemondását.

Fernando Santos korábban már idő előtt távozott a lengyel válogatott és a török Besiktas kispadjáról, és úgy néz ki, Azerbajdzsánban sem sikerül fordítania pályafutása negatív szériáján.

Az azerbajdzsáni válogatott legutóbb súlyos, 5–0-s vereséget szenvedett Izlandtól világbajnoki selejtezőn. Ez volt Santos irányításával a 11. mérkőzés, amelyek közül a csapat kilencet elveszített, kettőn pedig ikszelt – ezeken négy szerzett gól és 29 kapott találat a mérleg.

A kudarc után Jahangir Farajullayev, az Azerbajdzsáni Labdarúgó-szövetség főtitkára élesen bírálta a portugál szakembert:

„Nincs mit mondani, de közben nagyon is sok mindent szeretnék mondani… Ezek a srácok nem ilyen vezetést és eredményeket érdemelnek. Ha már az első perctől védekezünk egy ilyen ellenféllel szemben, az a mi problémánk. A játékrendszer rosszul lett megválasztva, az edző nem végezte el a házi feladatát. A hozzáállása az azeri futballhoz és a néphez egyszerűen helytelen. Nem kellenek nekünk gyáva futballisták, és ha az edző nem mond le, mi fogunk lépéseket tenni. Várjuk, hogy helyes döntést hozzon.”

Santos azonban a mérkőzés utáni sajtótájékoztatón kijelentette: esze ágában sincs lemondani: „Szerződésem van, és azt mindig kitöltöm, ha rajtam múlik. Mindent beleadok, keményen dolgozom, hogy javítsak a csapaton, és ezt folytatni is fogom. Ez így volt mindig a karrierem során” – mondta.

A válasz nem nyerte el sem a szurkolók, sem az újságírók tetszését. Az egyik azeri riporter még azt is megkérdezte: „Tudta, hogy van közvetlen járat Portugáliába?” – utalva arra, hogy ideje lenne hazatérnie.

Mindezek után minden jel arra utal, hogy Santos – aki pályafutása legnagyobb sikerét 2016-ban érte el, amikor megnyerte az Európa-bajnokságot a portugálokkal – napjai meg vannak számlálva Azerbajdzsán szövetségi kapitányaként, a szövetség pedig hamarosan hivatalosan is döntést hozhat a jövőjéről.

EURÓPAI VILÁGBAJNOKI SELEJTEZŐK
D-CSOPORT
1. FORDULÓ
Izland–Azerbajdzsán 5–0 (Palsson 45+2., Johannesson 47., 56., A. Gudmundsson 66., Hlynsson 73.)

 

Legfrissebb hírek

Négy vereség egymás után, menesztették a török válogatott szövetségi kapitányát

Minden más foci
2026.10.09. 18:58

Nemzetek Ligája: legyőzte a litvánokat, és csoportja élére állt Azerbajdzsán

Minden más foci
2026.10.04. 17:04

Az MLSZ az NS-nek: Nem tárgyal senkivel a szövetség a kapitányi posztról

Magyar válogatott
2026.09.29. 16:54

NL: gyors gólváltás, majd döntetlen Kaunasban

Minden más foci
2026.09.27. 17:09

Szülőhazájában lett szövetségi kapitány Patrick Vieira

Minden más foci
2026.08.18. 16:04

Xavi lett a holland szövetségi kapitány – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 21:30

Zlatko Dalic lett az Egyesült Arab Emírségek labdarúgó-válogatottjának kapitánya – hivatalos

Minden más foci
2026.08.12. 17:53

Diego Forlán lett az uruguayi futballválogatott szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.08.06. 16:31