Kezdődhet a harmadik 40 – Sárosi László 80 esztendős

Jól sáfárkodott a genetikával, ráadásul arányosan. Két nagybátyja, Sárosi György („Gyurka”) és Sárosi III Béla a Fradi futballcsapatának voltak klasszisai, édesapja, id. Sárosi László pedig vízilabdaedzőként a görög póló megteremtőjeként (is) ismert.

Fia őt követte, tehetségére jellemző, hogy 1967-ben már vezér volt a bajnokságot nyerő Újpesti Dózsában. Egy év múlva bronzérmes a mexikóvárosi olimpián, 1972-ben Münchenben második, s 1976-ban a csúcs: olimpiai bajnok Montrealban. S ha már sikerek: Belgrádban (1973) világbajnok volt, s van Európa-bajnoki címe (1974: Bécs).

Valamennyi sikeréből levonta a tanulságokat, a sokat emlegetett müncheni játékokról szólva például tagadja, hogy kizárólag a román bíró, Cornel Marculescu vérlázító csalása miatt nem lettünk elsők: „A szovjeteket is megzavarta az erős támogatás, pocsékul játszottak. De az ezüst reális, sokat tudtunk, de annyit nem, hogy Rajki Bélával nyerhessünk.”

Ez nem utólagos okoskodás, mert az olimpia előtt Bodnár András csapatkapitány összehívta a társaságot, és megbeszélték, hogy ha csak annyit dolgoznak, amennyit a kapitány megkövetel, esélyük sem lesz. Így aztán egy órával az edzés előtt mindig ott voltak az uszodában, és a tornateremben gyúrtak keményen. „Lehet, hogy Béla bácsi tudta, mi van, de bölcsen hallgatott. Néha ez a legjobb edzői húzás, bár nem divatos” – mondta később.

A montreali olimpia (1976) diadalmenet volt, a magyar csapat veretlenül lett aranyérmes. „A csapat az csapat, hátrébb kellett lépnem” – mesélte a vízben megváltozott szerepéről. Itt, a csúcson hagyta abba a válogatottal. Indoka cáfolhatatlan: „Tíz esztendőn át voltam válogatott, úgy éreztem, már nem sokat tudnék hozzátenni a csapat játékához, képtelen vagyok újat kitalálni. Ha például egyedül úszom kapura, és bevillan, hogy már mindenhová belőttem, és mindenhonnan kihagytam, ha kívülről látom magam, régen rossz” – magyarázta.

Búcsúját, úgymond, morális vitákkal (is) magyarázták, ő cáfolja, hiszen korábban is voltak elvi nézeteltérései, de mindig feloldották a feszültséget. Négy évvel később a Dózsában is abbahagyta. A múltra szívesen emlékezik, de nem szereti a „Bezzeg a mi időnkben…” – kezdetű sóhajtozást.

„A maiaknak éppen úgy életre szóló élmény az uszodai közeg, csak éppen a szokások mások” – állítja. A háttér nála mindent jelentett, ami nem edzés, „a lyukfocitól kezdve a szép lányok megszólításán át az öltözői zrikálódásig”. A lyukfoci egy kifejezetten a Sportuszoda ötvenes medencéje mellé kitalált játék volt, de ezt csak tájékoztatásul.

Civilben sem adta alább, állatorvosként szerzett diplomát. Igazi magyarázata nincs rá, hogy miért éppen az állatokat választotta, csak találgat: „Talán nem volt bennem akkora elhivatottság, hogy általános orvos legyek, talán az állatorvoslást sokoldalúbb munkának láttam, de az benne volt, hogy jól éreztem magam a Dózsában, nem akartam átigazolni az OSC-be, ami kötelező volt a SOTE-hallgatóknak.”

Mindenesetre állatorvoslásban is letette a névjegyét. Úttörője lett a hazai állatfogászatnak. Nagy ügyet ebből sem csinál, azt magyarázza, hogy üres kutatási terület volt, ráadásul a felesége fogorvosként rengeteget segíthetett, „nem kellett ezer és ezer oldalt átböngésznem, megmondta, mit nézzek meg”.

Akadtak itt is legendás „meccsei”, például őt hívta az állatkert, amikor Lieselnek, a huszonegy éves gorillának lyukas lett a foga. Kemény munkának ígérkezett. „Nem lett az, ki kellett húzni, menthetetlen volt. Az altatólövedék jóvoltából meg sem moccant, nem lehetett gondom – meséli, majd a józan szakember bölcsességével hozzáteszi: – Mindegy, hogy kutya, hópárduc vagy éppen gorilla, a munka ugyanaz. Megjegyzem, gyökérkezeltem vadászgörényt is. Széles a spektrum, de ha orvos vagy, gyógyítanod kell, és kész, arra esküdtél.”

Legendája a vízilabdának, a medencén kívül is sokak példaképe lett, vagy ahogy mondja: „Sokan követtek, hol ebben, hol abban, és ez jó.”

Nemrégiben súlyos betegségen esett át, de felépült, így továbbra is áll az összegzése: „Volt negyven évem a pólóban, negyven az állatorvoslásban, a nyugdíjas létre is negyven esztendőt szánok.”

Úgy legyen! És az Úr adjon hozzá erőt!