„Mostanában a könyvem körül forog az életem” – Görgényi István 80 éves

„ELFOGYOTT AZ ELSŐ KIADÁS, már készítjük a másodikat!”
Büszkén tudatta velünk Görgényi István könyve sikerét. A hétfőn nyolcvanéves korábbi vízilabdázó, edző, jogász végzettségű szakember Küzdj meg az együttműködésért – a Vadászterület-módszer címmel írt könyvet, amelynek szeptember 15-én volt a bemutatója, illusztris társaságban, Kiss Gergely, Hargitay András, Wladár Sándor jelenlétében. Az általa kifejlesztett elméletet foglalta írásba az elmúlt három évben – bár ezzel kapcsolatos gondolatait már jóval ezelőtt gyűjtötte és alkalmazta. A közös sikerek elérését feszegeti, milyen dinamikák, személyes kapcsolatok szükségesek ehhez, nemcsak a sportban, hanem az élet egyéb területein is, mindehhez felhasználva vállalati tapasztalatait és a csoportterápia törvényszerűségeit. A módszertant edzőként, de a sporton kívül, multinacionális vállalatoknál is alkalmazta.
„Mostanában a könyvem körül forog az életem. Nagyszerű érzés volt a kezembe venni, a bemutatóra is kivételes emberek jöttek el. 1998 óta írom, akkor egy, a csapatsportokra vonatkozó tanulmányt készítettem, eredetileg Ausztráliában jelent meg erről tudományos cikk. Az elmélet összegezve azt jelenti: elismeri, hogy territoriális lények vagyunk, akiknek szükségük van bizonyos cselekvési szabadságra, mert ha ezt nem vesszük figyelembe, a frusztráció miatt lehetetlenné válik az együttműködés. A módszertant oktattam is a Melbourne Business Schoolon a menedzserképzésben. Aztán mindezt a sporton túlmutatóan kibővítettem a könyvben, több is benne a vállalati példa, mint a sportbéli. Tizenkét évig dolgoztam csoportterapeutaként, mellette voltam az Újpest edzője. Akkoriban a szociálpszichológiai irodalmak tele voltak azzal, hogy az együttműködést kell forszírozni, mert a verseny rossz hatással van a teljesítményre. Ezzel vitatkozva írtam meg a könyvet, mert a mindennapokban azt tapasztaltam, hogy versenyzünk és együttműködünk, az egyik nem megy a másik nélkül.”
A Honvédban kezdte a vízilabdázást, később hosszú időt töltött a Vasasnál, majd a Tatabányai Bányásznál. A Vasassal 1975-ben és 1976-ban magyar bajnokságot, 1971-ben Magyar Kupát nyert. A válogatottban az 1972-es müncheni olimpia záró napján a későbbi győztes Szovjetunió ellen éppen nem volt elég a 3–3-as döntetlen, győzelem esetén a mieink nyakába kerül az aranyérem. Amelyből más versenyeken kettőt is szerzett Görgényi István, az 1973-as belgrádi világ-, valamint az 1974-es bécsi Európa-bajnokságon diadalmaskodott a nemzeti együttessel.
„Keserűen éltem meg a müncheni eseményeket, mert győzni szerettünk volna, de rá egy évre megnyertük a világbajnokságot, aztán az Eb-t is, ezek valamelyest enyhítettek az olimpiai kudarcon.”

Az 1976-os montreali ötkarikás játékokon nem került be a később győzedelmeskedő válogatottba, amit nehezen élt meg, de ami nem sikerült játékosként, meglett edzőként – ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott: begyógyult a seb.
1986-ban az Újpesti Dózsát vezette magyar bajnoki címig, Franciaországban is edzősködött, a csúcs viszont egyértelműen 2000-ben, Sydney-ben jött el, amikor az ausztrál női vízilabda-válogatottal olimpiai aranyérmet nyert, a csapat egy utolsó másodperces góllal verte meg az Egyesült Államokat. (Ez volt az első olimpia, amelynek programjában a női vízilabda szerepelt.)
„1995-ben meghívtak Ausztráliába, hogy létrehozzak egy KSI-szerű központot, később az ifi, majd a juniorválogatott edzője lettem, a fiúknál. Majd felkínálták a szövetségi kapitányi posztot, választhattam a férfiak és a nők között, akkor utóbbiaknál volt nagyobb a potenciál. Óriási visszhangja volt az országban annak a sikernek.”
| NÉVJEGY |
GÖRGÉNYI István Kiemelkedő eredményei edzőként: olimpiai bajnok (2000, ausztrál női válogatott), világkupa-2. (1999, ausztrál női válogatott) |

Berzsenyi Mária nyolcvanéves

Nyéki Balázs: Elégedett vagyok, de látom a hibákat

Férfi vízilabda Ek: testvéries továbbjutás a cél Ekleréknél





