Olasz hadvezérrel indul az ostrom a hatodikért – zajos év után újra világbajnok lenne Brazília az Egyesült Államokban

TÓTHPÁL ZOLTÁNTÓTHPÁL ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2025.12.27. 09:58
null
Carlo Ancelotti (középen) klubszinten mindent megnyert, de válogatottat még nem irányított. A brazilok a hatodik vb-címet várják tőle (Fotó: Getty Images)
Felemás évet tud maga mögött a brazil labdarúgó-válogatott 2025-ben. Az ötszörös világbajnok a minimális célt teljesítette, kijutott a 2026-os világbajnokságra, de a csapat hullámzó játéka ismét felerősítette a kritikus hangokat, amelyek szerint a csapat támadásban elsőrangú játékosokat vonultat fel, ám a többi poszton bőven vannak hiányosságok, és a sztárjátékosok kiegyensúlyozatlansága sem ígér semmi jót a jövőre. Brazília nem titkolt célja azonban a bírálatok ellenére az, hogy Carlo Ancelotti vezetésével 2026-ban ismét világbajnok lesz. Egyszer, 1994-ben már ünnepelhettek a dél-amerikaiak az Egyesült Államokban, ráadásul az előzmények akkor is hasonlóan alakultak. És ha egyszer már sikerült Brancóval, Dungával, Aldairral vagy Bebetóval, akkor miért ne sikerülhetne jövőre másodszor is Vinícius Júniorral, Rodrygóval, Raphinhával és talán Neymarral?
A BRAZIL VÁLOGATOTT 2025-ÖS EREDMÉNYEI
VB-SELEJTEZŐK
Március 21., Brazília–Kolumbia 2–1
Március 26., Argentína–Brazília 4–1
Június 6., Ecuador–Brazília 0–0
Június 11., Brazília–Paraguay 1–0
Szeptember 5., Brazília–Chile 3–0
Szeptember 10., Bolívia–Brazília 1–0
FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK 
Október 10., Dél-Korea–Brazília 0–5
Október 14., Japán–Brazília 3–2
November 15., Brazília–Szenegál 2–0
November 18., Brazília–Tunézia 1–1

Kezdjük egy alapvető megállapítással: Brazília hullámzó, erősen közepes 2025-ös évet tudhat maga mögött. A válogatott még Dorival Júnior irányítása alatt kezdte az esztendőt, de már az elején döcögött a gépezet, nem is volt meglepetés, hogy áprilisban a szövetség illetékesei úgy döntöttek, hogy megköszönik a munkáját. A 63 éves, hazájában 22 (!) különböző csapatot is gardírozó szakembernek 16 mérkőzés jutott a selecao kispadján, a mérlege hét győzelem mellett hét döntetlen és két vereség volt. Ez nem is lenne olyan rossz, a kettő közül az egyik nagy pofon azonban márciusban az Argentínától elszenvedett 4–1-es vereség volt a világbajnoki selejtezősorozatban, ami nem bocsánatos bűn arrafelé, és ami után már menthetetlen volt a mester állása.

Dorival Júnior menesztése után egy ideig nagy volt a bizonytalanság, hogy ki legyen az új szövetségi kapitány; a már régóta kiszemelt Carlo Ancelotti mellett a portugál sikeredző, a Flamengót 2019-ben Libertadores-kupa-győzelemig vezető Jorge Jesús neve vetődött fel a leggyakrabban, de végül sikerült meggyőzni az olaszt, akinek a Real Madriddal az előző idényben nem volt esélye rangos trófeát nyernie, így ezúttal nem kellett nagyon győzködni. A Bajnokok Ligája-specialista Ancelotti kinevezése elsőre nem aratott osztatlan sikert, de ez nem meglepetés egy olyan futballnemzetnél, amelynél ennyire kényesek az emberek, ha hagyományokról van szó. Ancelotti tekintélye és korábbi eredményei azonban gyorsan ahhoz vezettek, hogy a kritikus hangok elcsendesedtek, és a közös cél, azaz a világbajnoki cím érdekében aki számított, az beállt az olasz mester mögé. Ehhez kellett az is, hogy Ancelotti közben – ha nem is túlságosan meggyőző játékkal – hozta az eredményeket: brazíliai regnálása az Ecuador elleni gól nélküli döntetlennel vette kezdetét június 6-án, majd néhány nappal később jött a Paraguay elleni 1–0-s siker, ami azt is jelentette, hogy Brazília a kezdeti nehézségek után biztossá tette helyét a világbajnokságon. Szeptemberben ezután már tét nélküli mérkőzésen egy győzelem és egy vereség következett a selejtezősorozatban (Chile ellen 3–0, Bolívia ellen 0–1), októberben pedig Dél-Koreát felkészülési mérkőzésen 5–0-ra kiütötte Ancelotti együttese. A folytatásban a Szenegál elleni 2–0-s győzelem és a Tunézia elleni 1–1-es döntetlen, valamint fekete foltként a Japántól elszenvedett 3–2-es vereség tette teljessé Ancelotti eddigi brazíliai eredménysorát.

Brazil v Uruguay - FIFA World Cup 2026 Qualifier
Dorival Júnior 14 hónapig húzta a brazil válogatott kispadján (Fotó: Getty Images)

Vagyis Ancelotti alatt ha nem is feltétlenül futballozott jobban, ám nyilvánvalóan eredményesebb időszakot produkált a brazil válogatott, mint elődjénél. A leginkább szembetűnő különbség, hogy a négy világbajnoki selejtezőn csak egy gólt kapott Brazília, és a felkészülési mérkőzésekkel együtt is csak ötször adta meg magát az addig nem feltétlenül a stabilitásáról híres védelem. Márpedig ha valami feltétlenül szükséges egy eredményes világbajnoki szerepléshez, akkor az éppen a stabil védelem, amit úgy tűnik, Ancelotti gyorsan megteremtett.

A brazil szövetség is meg van elégedve a kapitány munkájával, olyannyira, hogy az eredetileg csak a világbajnokság végéig szóló szerződését még a torna kezdete előtt szeretnék meghosszabbítani 2030-ig.

NEYMARRAL VAGY NÉLKÜLE?

Javuló tendencia ide vagy oda, minden problémát még Ancelottinak sem sikerült megoldania, és a világbajnokság kezdete előtt emiatt aggódhatnak leginkább a brazil szurkolók. Vinícius Júnior továbbra is csak keresi önmagát a válogatottban, Rodrygo is messze jár attól a formától, amit a Real Madridban mutatott legjobb periódusában és Raphinha sem hozza azt a teljesítményt, amit hétről hétre nyújt Barcelonában. A védelem oszlopának számító Éder Militao ráadásul ismét súlyos sérülést szenvedett, és bizonytalan, hogy milyen formában tér vissza tavasszal. Már ha egyáltalán egészséges lesz a torna kezdetére, a védő ugyanis finoman szólva is sérülékeny – az előző három évben a Real Madrid meccseinek 67 százalékát kihagyta kényszerűségi okokból, ami azt mutatja, hogy nemigen lehet rá nyugodt szívvel alapozni.

Ecuador v Brazil - FIFA World Cup 2026 Qualifier
Vinícius Júnior a válogatottban még nem hozta a legjobb formáját (Fotó: Getty Images)

A legnagyobb kérdés azonban kétségkívül az, hogy Neymar milyen állapotban lesz és egyáltalán számol-e vele Ancelotti – merthogy ez még nem eldöntött kérdés. A Santos támadója a napokban újabb térdműtéten esett át, és bár saját bevallása szerint mindenképpen szeretne ott lenni a világbajnokságon, a szövetségi kapitány taktikusan rendre megkerüli a beválogatására vonatkozó kérdéseket. A rend kedvéért: Neymar a brazil válogatott történetének legeredményesebb játékosa 79 góllal (Pelének „csak” 77 van), és minden vágya az, hogy végre világbajnoki címre vezesse hazáját. Kétségtelen, 33 évesen, ennyi sérüléssel maga mögött valószínűleg 2026-ban lenne erre az utolsó esélye.

A korábbi brazil szövetségi kapitány, a válogatottat 1999-ben Copa América-győzelemre vezető Vanderlei Luxemburgo határozott álláspontot képvisel a megosztó kérdésben, szerinte egyértelmű, hogy Neymarnak ott a helye a vb-n: „Ha én lennék a brazil válogatott kapitánya, akkor beszélnék Neymarral, és középre tenném, ahogy Mbappé is játszott a Real Madridban Ancelotti irányítása alatt, és Vini az egyik, Rodrygo pedig a másik oldalon lenne – érvelt a Globónak a brazíliai klubcsapataival öt Brasileirót is nyerő 73 éves tréner. – Neymar különb játékos, és ezt senki nem veheti el tőle. Szerintem negyven- vagy ötvenszázalékos teljesítményt nyújtva is sokkal jobb, mint azok, akiket most a válogatottban látunk. Pedig ezek a játékosok a csúcson vannak. Semmi bajom Vinícius Júniorral, de hány gólt is szerzett a válogatottban? Ez nagyon személyes döntés Ancelottitól, de azt hiszem, behívja majd Neymart. Majdnem száz százalékig biztos vagyok benne. Azért fogja behívni, mert tudja, hogy szüksége van Neymar intelligenciájára és tudására. Egy zseni megnyerheti Brazíliának a világbajnoki címet.”

A felsorolt játékosokon kívül is vannak még azért olyanok, akiktől sokat várhatnak a brazilok: Estevao a Chelsea-ben már többször bizonyította, hogy világklasszis lehet belőle, és a Real Madridtól távozó Endrick is kivirágzik talán a világbajnokság kezdetéig új csapatában, a Lyonban. Ancelotti egyik felfedezettje, a Lille-ben futballozó Alexsandro beállítása újítást és magassági erősítést jelenthet a védelemben, a kapuban pedig Alisson Becker a biztos pont, akárcsak a középpályán az ötszörös Bajnokok Ligája-győztes Casemiro.

Brazil v Senegal - International Friendly
Neymar visszatérése a brazil szurkolók legnagyobb reménye a világbajnokság előtt (Fotó: Getty Images)

TÖBBEN IS BRAZÍLIA ELŐTT A VB ESÉLYESSÉGI RANGSORÁBAN

Brazília nem került nehéz csoportba a 2026-os világbajnokságon, Skócia mellett Haiti és a torna egyik titkos esélyese, az Európában futballozó sztárokkal felálló Marokkó vár még a selecaóra a C jelű négyesben – azaz a továbbjutás kötelező. Ezzel minden bizonnyal nem is lesz gond, annál is kevésbé, mert a 2002-es vb-győzelem óta 2006-ban, 2010-ben, 2014-ben, 2018-ban és 2022-ben is simán továbbjutott Brazília a csoportjából, a gondok az egyenes kieséses szakaszban kezdődtek. Ki hitte volna 2002-ben, amikor Cafú Jokohamában magasba emelte a Jules Rimet-kupát, hogy öt világbajnokság is eltelik úgy, hogy Brazília még csak döntőbe sem jut a világbajnokságon?

BRAZÍLIA LEGUTÓBBI ÖT VB-SZEREPLÉSE
2006: negyeddöntő 
2010: negyeddöntő
2014: elődöntő
2018: negyeddöntő
2022: negyeddöntő

Márpedig ez történt, és arra, hogy 2026-ban megszakad a rossz sorozat, most sem a legjobbak az esélyek – legalábbis az Opta szuperszámítógépe szerint semmiképp. Az esélyességi rangsorban ugyanis Spanyolország, Franciaország, Anglia, Argentína, Németország és Portugália is megelőzi az ötszörös világbajnokot.

Ami viszont optimizmust ébreszthet a brazilokban, hogy 1970 után is épp öt világbajnokság telt el brazil elsőség nélkül, mígnem a hatodik 1994-ben meghozta a várva várt aranyat. Mégpedig az Egyesült Államokban, amely Kanada és Mexikó mellett most is otthont ad majd a világbajnokságnak. És ha már 1994: Ancelotti akkor az olasz szövetségi kapitány Arrigo Sacchi segítőjeként tevékenykedett, és emlékezetes, hogy egészen a pasadenai döntőig meneteltek. 

1994 WORLD CUP FINAL
Emlékezetes pillanat: a csapatkapitány Dunga magasba emeli a Jules Rimet-kupát. Brazília 1994-ben világbajnok lett az Egyesült Államokban (Fotó: Getty Images)

Az 1994-es világbajnok csapat kapitánya, Carlos Dunga nagy idők nagy tanújaként már kimondottan bizakodóan beszélt a válogatott esélyeiről: „Minden vita lezárult, most már nyugodtan dolgozhatunk – mondta Dunga, aki 2010-ben szövetségi kapitányként is megpróbált világbajnok lenni, de Hollandia ellen egy peches meccsen a negyeddöntőben elbukott az odáig vezető úton. – A játékosok jók és jól is teljesítenek. A brazil iskola nagyszerű iskola, Ancelottinak pedig nagy tapasztalata van. Most már csak a játékosokon múlik, hogy a gyakorlatba is átültetik-e azt, amin dolgoznak. Brazília mindig jó eredményt ért el, amikor esélytelenebbként érkezett egy tornára. A kritika normális a brazil labdarúgásban, a játékosoknak tudniuk kell, hogyan kezeljék az ilyesmit. És nekünk szurkolnunk kell; huszonnégy év telt el azóta, hogy megnyertük volna a világbajnokságot, és most ismét az Egyesült Államokban leszünk. A közönségtől erős támogatásra számíthatunk.”

Brazília június 14-én kezdi meg világbajnoki szereplését Marokkó ellen New Jersey-ben, a MetLife Stadionban, és a brazil szurkolók nagyon remélik, hogy visszatérhetnek majd az arénába: mégpedig július 19-én, amikor a vb-döntőt rendezik. 

 

Legfrissebb hírek

Harminckét évesen visszavonul az olimpiai bajnok brazil középpályás

Minden más foci
2025.12.23. 13:25

Vb 2026: ötven százalékkal emelkedik a pénzdíj

Foci vb 2026
2025.12.17. 19:23

Vb 2026: a leghűségesebb szurkolók 60 dollárért is kaphatnak jegyet

Foci vb 2026
2025.12.17. 09:45

Elkezdődött a jegyértékesítés harmadik szakasza a 2026-os vb-re

Foci vb 2026
2025.12.11. 21:07

Neymarra újabb térdműtét vár, de szeretne ott lenni a vb-n

Minden más foci
2025.12.08. 10:19

Ecuador–Curacao hajnali 2-től jöhet? Íme, a vb-csoportkör pontos menetrendje

Foci vb 2026
2025.12.07. 00:17

Donald Trump kapta meg elsőként a FIFA Békedíját

Foci vb 2026
2025.12.06. 18:40

Vb 2026: Scaloni Messire vár, Ancelotti nehéz csoportra, Tuchel nehéz körülményekre számít

Foci vb 2026
2025.12.06. 12:06
Ezek is érdekelhetik