Újabb magyar dobogó a teqball-vb-n: bronz a vegyes párosoknál

SZ. CS.SZ. CS.
Vágólapra másolva!
2025.12.06. 18:00
null
Fotók: Kiss Zoltán
A vegyes párosok szombati versenynapja zárta le az utolsó nyitott kérdést a székelyudvarhelyi teqball-vb döntői előtt: Péchy Petra és Blázsovics Ádám remek sorozata bronzéremmel ért véget, míg a fináléban hazai duóért szoríthat majd a közönség.

A székelyudvarhelyi teqball-világbajnokság negyedik versenynapja a vegyes párosok küzdelméről szólt, és egyben megválaszolta az utolsó nyitott kérdést is: kik kerülhetnek be utolsóként a vasárnapi finálék programjába. Míg négy kategóriában már csütörtökön kiderültek a döntősök, a vegyes párosoknál a szombati nap adta meg a választ arra, hogy lesz-e újabb magyar érdekeltségű aranycsata a zárónapon.

A Rákóczi Centerben rendezett versenyszám csoportmérkőzései feszes tempóban zajlottak, a magyar vegyes páros pedig kiválóan kezdett. Péchy Petra és Blázsovics Ádám hibátlan csoportkört produkált: két mérkőzésből két győzelem, így magabiztosan, csoportelsőként jutottak a nyolcaddöntőbe. Ott a német duót két sima szettben (12–4, 12–1) búcsúztatták, majd a lengyel Bartnicka–Duszak-kettőst valamivel szorosabb, de továbbra is határozott játékkal múlták felül (12–8, 12–6).

Az elődöntőben azonban megállította őket a kétszeres címvédő thaiföldi Wongkhamchan–Dejaroen páros, amely végig uralta a találkozót, és két szettben (12–4, 12–5) biztosította be helyét a fináléban. A zárónapon a hazai közönség előtt szereplő Györgydeák Apor és Barabási Kinga ellen küzdhet majd az aranyéremért, a romániai kettős a brazilokat múlta felül az elődöntő másik ágán.

A teqballban nincs bronzmérkőzés, így az elődöntők vesztesei automatikusan bronzérmesnek számítanak. Ennek megfelelően Péchy és Blázsovics újabb medállal gyarapította a magyar küldöttség éremgyűjteményét.

A magyar csapat ezzel mind az öt versenyszámban dobogóra áll a 8. teqball-világbajnokságon: négy bronzzal és egy biztos ezüsttel zárja a tornát – utóbbit Péchy Petra és Vicsek Nóra akár aranyra is válthatja a női párosok vasárnapi döntőjében.

TEQBALL
8. világbajnokság, Székelyudvarhely
A vasárnapi döntő programja (helyi idő szerint)
17.30, női egyéni: Barabási Kinga–Jutatip Kuntatong (thaiföldi)
18.00, női páros: Péchy, Vicsek–Jutatip Kuntatong, Suphawadi Wongkhamchan (thaiföldi)
18.30, férfi egyéni: Györgydeák Apor–Nikola Mitro (szerb)
19.00, férfi páros: Nikola Mitro, Bogdan Marojevics (szerb)–Sorrasak Thaosiri, Jirati Chanliang (thaiföldi)
19.30, vegyes páros: Györgydeák, Barabási–Wongkhamchan, Dejaroen (thaiföldi)

 

Legfrissebb hírek

Egy aranycsatánk biztosan lesz a teqball-vb-n

Minden más foci
23 órája

Párosaink is erősen indítottak a teqball-vb-n

Minden más foci
2025.12.04. 17:36

Erődemonstrációval kezdtek a mieink a székelyudvarhelyi teqball-világbajnokságon

Minden más foci
2025.12.03. 19:02

Teqball-vb: az aranyérem a Bányik, Katz férfi páros célja Székelyudvarhelyen

Egyéb egyéni
2025.12.03. 11:38

Hat magyar érem a Teqball Tour budapesti rajtján

Egyéb egyéni
2025.08.02. 20:29

Budapest ad otthont a Teqball Tour idei első állomásának

Egyéb egyéni
2025.07.08. 11:52

Magyar sportdiplomaták jártak Kárpátalján

Egyéb egyéni
2025.05.06. 19:41

A sportág Dream Teamjét már megteremtette, jöhet a Teqball Akadémia!

Minden más foci
2024.12.09. 12:29
Ezek is érdekelhetik