Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája
Áprilisban Londonban győzte le a Chelsea-t tétmeccsen, májusban 21. alkalommal nyerte meg hazája kupasorozatát a varsói Legia. Azóta eltelt több mint fél év, a piros-fehér-zöld színeket viselő együttes a lengyel bajnokság utolsó előtti helyéről várja a folytatást, a kupából kiesett, és a Konferencialigában sem érte meg az egyenes kieséses szakaszt. Jó nevű játékosok érkeztek a keretbe, kiválóak a körülmények, tömegek járnak a meccsekre, mégsem jöttek a győzelmek, mégis hiába várnak évek óta a szurkolók arra, hogy bajnoki címet ünnepelhessenek kedvenceikkel a varsói óváros utcáin.
Annak ellenére, hogy ez az ősz tényleg katasztrofálisan alakult, a Legia több tekintetben is bátran nevezhető itt, Kelet-Közép-Európában regionális mintaklubnak. 2010-ben új stadiont kapott, egy kisebb időszakot (2017 és 2020 között nem érte meg egyszer sem a főtáblát) leszámítva állandó résztvevő a különféle nemzetközi sorozatokban, 2013 és 2021 között hétszer lett bajnok – és ez lehetne kilenc is, hiszen 2015-ben és 2019-ben is nagyon közel állt hozzá – és jó néhány esetben még tavasszal is versenyben volt az Európa-ligában vagy az utóbbi években a Konferencialigában.
A Legiánál a játékoseladásokra is odafigyelnek, idényenként rendre eladnak egy-két ígéretes futballistát a lengyelnél erősebb bajnokságba, ezen a nyáron például Maxi Oyedele (21 éves) hatmillió euróért igazolt Strasbourgba, míg az AS Roma ennél valamivel többet fizetett Jan Ziólkowskiért (20). Michal Karbownikot (24) anno majd’ négymillió euróért vitte a Brighton, Maik Nawrocki (24) ötmillióért szerződött a Celtichez, míg Radoslaw Majecki kapusért (26) hétmilliót fizetett a Monaco. Ezek bizony jól csengő összegek, az viszont másik publicisztika tárgya lenne, hogy ezek a futballisták mennyire állják meg a helyüket a nyugati élbajnokságokban.
Ha a pályán elért eredményeket és a trófeák számát nézzük, térségi szinten hasonlóan eredményes a Ferencváros. 2011 őszén, amikor az FTC az NB I-es tabella alsó felében tanyázott, Détári Lajos vezetőedző azon élcelődött, hogy a szabadon igazolható argentin kiválóságot, Carlos Tévezt majd Pölöskey Péter mögött fogja játszatni. Azóta eltelt 14 év, a Fradi ezalatt nyolcszor lett bajnok, 2019 óta minden évben főtáblára jutott valamelyik nemzetközi szériában, 2023 óta kivétel nélkül megéri a tavaszt. Az Üllői úton új stadion épült, Tévez nem húzta magára a zöld-fehérek mezét, de például a Liverpoollal Bajnokok Ligáját nyerő Naby Keita igen. Hazai játékosai értékesítésében egyelőre nem veszi fel a versenyt a Legiával az FTC – nyilván ennek is megvannak a maga okai –, abban viszont előrébb jár, hogy bírja a kettős terhelést. Budapest ebben előzi Varsót.
2021 nyarán – amikor legutóbb bajnok lett a Legia – a szurkolók pazar élőképet készítettek, a montázson megjelentek a különböző európai nagyvárosok látványosságai, utalva ezzel arra, hogy ideje ismét egy sikeres nemzetközi szereplésnek, mert a 2016–2017-es BL-idény óta ez egyszer sem jött össze. Az óhaj ugyan akkor teljesült, a bajnoki diadalok elmaradtak, és egy idényt leszámítva erre reális esély sem nyílt tavasszal. Ezzel szemben az FTC letaszíthatatlan a magyar bajnoki trónról.
Ennek a különbségnek az egyik oka az ellenfelek minőségében keresendő. A Legiának ugyanis vannak állandó és érdemi hazai kihívói, a Ferencvárosnak évről évre akad egy, és nem akarom kisebbíteni a zöld-fehérek érdemeit, de olyan nincs, amely idényről idényre üldözné, sőt olykor beérné. Ezek inkább pillanatnyi riválisok, 2022-ben a Kisvárda, 2023-ban a Kecskemét lett második, hogy aztán rövidesen mindkettő kiessen a másodvonalba. Ez inkább az egyszeri csoda kategória, mint a tudatosan felépített klubé. Ezzel szemben a Lech Poznan, a Jagiellonia Bialystok és a Raków Czestochowa is állandósította helyét az Ekstraklasa élmezőnyében, és mindhárom ott lesz a Kl következő szakaszában.
Másképp mondva, a magyar klubfutball elmúlt tizenöt évének nemzetközi porondon legsikeresebb terméke a Ferencváros, amely mára az Európa-liga állandó szereplőjévé vált. A következő lépés a BL lehet, ahogy láttuk a nyári selejtezőn, ez sem tűnik elérhetetlennek. Viszont nem sikerült felépíteni másokat úgy, ahogy a csehek (maradjunk vidéken: Viktoria Plzen, Baník Ostrava, Sigma Olomouc) és a lengyelek tették. Bár éledezik a másodvonalat is megjárt DVSC, a harmadosztályból feltámasztott ETO, 2024-ben a paksi és a felcsúti csapat is közel állt a csoportkörhöz, ez egyelőre nem a lengyel vagy a cseh szint. Szóval az elmúlt tíz évben a jelenleg NB II-es és tulajdonosváltás előtt álló Videoton 2018-as EL-szereplését leszámítva csak a Fradit láthattuk csoportkörben. A Lech (2022), a Legia és a Jagiellonia (mindkettő idén) a Kl-ben negyeddöntőt játszhatott, az Ekstraklasa a következő idény végén két csapatot indíthat a BL selejtezőjében.
Amely csapatok a Fradi állandó kihívói lehetnének, azok az utóbbi években kivétel nélkül tulajdonost váltottak, és még nagyon az építkezési fázis elején járnak. Győrbe 2022 elején érkezett meg Világi Oszkár, Debrecenbe az örmény után angol befektetőket várnak, az NB II-es Vidinél pályázatot írt ki az önkormányzat. Újpesten sem rég vetette meg lábát a belga korszak után a Mol.
Itt egy gondolat erejéig megállnék az elemzésben, ugyanis Varsó abban mégis hasonlít Budapestre, hogy a Legia és az FTC városon belüli, történelmi ellenfelei nehéz időszak után állnak. A lengyel fővárosban a 2012–2013-as idényben rendeztek legutóbb derbit, a Polonia azóta nagy mélységeket járt meg, az élvonalig nem sikerült visszakapaszkodnia. Bár készültek látványtervek a korszerűtlenné váló stadion felújításával kapcsolatban, és tett ígéretet a tulajdonos, jelenleg nagyobb az esélye annak, hogy a másodvonalban találkoznak a felek…
Nálunk a – szintén tulajdonost váltó – Honvédot és a Vasast jelenleg az NB II-ben találjuk, és az utóbbi években többször megfordult ott az MTK is. Az Újpest nem esett ki, a lilák több mint száz éve tagjai az élvonalnak, de bajnoki címért legutóbb 2009 tavaszán szállhatott harcba a klub, akkor végül második lett. 2015 óta egyszer sem sikerült legyőzni a derbin a Fradit, nyilván a nemrég kinevezett sportigazgató, Dárdai Pál célja, hogy az Újpest idővel beérje a több lépéssel előbbre tartó riválisát.
Látva ugyanis a lengyel klubfutball fejlődését, sokat segítene a hazai labdarúgáson, ha az FTC mellé felnőne több csapat, és megállnák a helyüket nemzetközi szinten is. Az európai harmadvonalat jelentő Konferencialiga nagy nyertese épp ez a régió, ahogy ezt a cseh és lengyel példa mutatja. Ezek a régebben csoportkörös, mostanában alapszakasz-szereplések növelik a bajnokság presztízsét, az UEFA-tól érkező jutalmakat be lehet forgatni a költségvetésbe, egyúttal a játékosoknak is nagy erőpróbát jelentenek, tapasztalatot szerezhetnek és jobban felhívhatják magukra a megfigyelők tekinteteit.
Persze ez egyik napról a másikra nem megy, meg kell találni a megfelelő sikerkovácsokat, és időt is kell nekik adni. A Jagiellonia kispadján például 2023 áprilisa óta ül Adrian Siemieniec, aki azóta bajnok lett csapatával, és nemzetközi szinten is eredményes. Helyzete némiképp hasonlít Borbély Balázséra, a felvidéki tréner is ideiglenesen ülhetett le először az ETO kispadjára, de egyből megállta a helyét, olyannyira, hogy az NB I listavezetőjeként várja a bajnokság folytatását.
Visszatérve Varsóba, a Legiánál a napokban Marek Papszunt nevezték ki vezetőedzőnek. A tornatanárból lett tréner anno a harmadosztályból bajnoki címig vezette a Rakówot (lásd, szakember, aki megkapta a bizalmat), most az ő feladata, hogy az őszi kudarcok után győztes pályára állítsa újdonsült csapatát. Kíváncsian várom, mire megy a szakember, ahogyan érdekel az is, meddig tart tavasszal a Győr lendülete, hogyan alakul a Loki jövője és Dárdai mit tud kezdeni Újpesten.
És persze várom, hogy valami a nyugati határszélen is megmozduljon, a svájci befektető támogatását élvező, harmadosztályú Haladás kispadján a közelmúltban véglegesítették Simon Ádámot. A terv és a szándék után a példa is adva van, akár Győrben, akár Czestochowában.
A Nemzeti Sport munkatársainak további véleménycikkeit itt olvashatja!
