Gera Dániel: Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozzak

A téli szünet egyik, ha nem a legváratlanabb átigazolása volt Gera Dánielé: Diósgyőrből Iránba, a Perszepolisz csapatába szerződött. A szurkolók elsőre talán kevésbé értették a klubváltást, de a négyszeres válogatott futballista máris túl van két bajnoki mérkőzésen (és az első sárga lapját is megkapta).

„A korábbi kapus, Ivan Rados szólt: lenne ez a lehetőség, mit szólnék hozzá – idézte fel az új kaland kezdetét lapunk kérésére a DVTK immár csak korábbi játékosa. – Minden újdonság érdekel, és amúgy is van bennem egy kis nyughatatlanság: ha otthon volt két szabadnapom, én már indultam valamerre felfedezni a világot. Egy ideje éreztem, közeleg a váltás ideje, és azt sem tagadom, mindig is vonzott ez a nekünk titokzatos világ. Thaiföld persze más, de ott jártam korábban, és tetszett ez az élet, a kultúra, kíváncsi voltam, milyen lehet itt élni. Ezek az érzések bennem voltak már akkor is, mielőtt megkérdeztek volna arról, tudok-e bármit a Perszepoliszról, Teheránról, Iránról. Szóval, nem is lehetett más a válaszom, hogy igen, érdekel, nagyon szívesen belevágok ebbe az izgalmas kalandba.”

Meglepő módon mindössze három fok körüli hőmérséklet fogadta, de azóta javult a helyzet, az biztos, hogy lényegesen kellemesebb az idő Teheránban, mint idehaza. Még január végén a jelenleg tizedik Fulad ellen (3–1-es vereség lett a vége) mutatkozott be új klubjában, 75 percet volt a pályán, kedden pedig végigjátszotta a most hatodik Csadormalu elleni győztes (1–0) mérkőzést – Gera Dániel csapata a 20. forduló előtt a második a tabellán, egyetlen ponttal lemaradva a listavezető Traktor mögött.

„Az első benyomások? Meglepett a játék intenzitása. A Perszepolisz azzal keresett meg, hogy szeretne bajnok lenni, szinte mindegyik mérkőzést uralja, birtokolja a labdát, és olyan jobbhátvédet keres, aki felzárkózik az akciókhoz, be tud kapcsolódni a játékba, várhatók tőle beadások. Az iráni bajnokságról a korábban az iráni Szepahanban játszó Koman Vladimirt faggattam, nagyjából tudtam, mire készülhetek, de az első két mérkőzés így is tartogatott meglepetéseket. Igen, két, a középmezőnyhöz tartozó csapattal találkoztunk, és mindkettő olyan agresszívan letámadott, hogy az valóban meglepő volt. A játék szerintem a tempó miatt hibákkal tarkított, de a csapatok, eddig ezt vehettem észre, rengeteget futnak – mindig is sokat tudtam szaladni, ám azt látom, itt még több kell, de ezzel nincs bajom. És mert visszatámadnak az együttesek, lüktető a játék, hol az egyik, hol a másik, csapat előtt nyílik terület, szóval, könnyen összejönnek a kilométerek a statisztikában. Belül is ezt éreztem, de gyerekkori barátom, Schäfer András is megnézte a világhálón a mérkőzésünket, beszéltünk utána, és ő is ezzel kezdte: nem hitte volna, hogy ilyen tempó – és ez azért jó visszajelzés nekem, hiszen Andris a Bundesligában futballozik, neki aligha újdonság a gyors játék.”

A hírekben Iránnal kapcsolatban a fokozódó feszültségről hallani, valamint az Egyesült Államok katonai jelenlétéről a térségben (lásd keretes írásunkat) – Gera Dániel azt mondta, mindebből szinte semmit sem érzékelt.

„Egyelőre ismerkedem Teheránnal, szép város, vannak elegáns kávézók, igaz, errefelé inkább teáznak az emberek. Nyugodt, normális hétköznapjait éli a város, de egyelőre zárt kapusak a meccsek. Pedig azt tudtam, hogy a Perszepolisz kétszer játszott az ázsiai Bajnokok Ligája döntőjében, 2018-ban a teheráni visszavágón százezer ember előtt lépett pályára, de a bajnoki rangadókon sem ritka hatvan-hetvenezer néző: ha elkészül a saját stadionunk, és megnyitják a kapukat, hamarosan átélhetem, milyen élmény ennyi ember előtt futballozni. Amikor igent mondtam az iráni lehetőségre, csak a megérzéseim foglalkoztattak, semmi más, és persze az anyagi lehetőségek is rendben voltak. Érdekelt, hogy százezer néző előtt futballozhassak, és szabad lélek vagyok: kíváncsi voltam erre a világra, csak több leszek azáltal, hogy itt érnek új élmények. Már most megismernek, közös fotókat kérnek, nagyon szeretik a futballt, mosolygós, kedves emberek vesznek körül. Még futballistaként is fejlődhetek, de mint ember sokat tapasztalhatok Teheránban.”    

Nem egyszerű mostanában az élet Iránban. Egyfelől tavaly június 22-én az Egyesült Államok légiereje és haditengerészete három iráni nukleáris létesítményt (Fordov, Natanz, Isfahan) támadott meg B-2 lopakodó bombázókkal, GBU-57 bunkerromboló bombákkal és Tomahawk rakétákkal. A művelet célja Irán nukleáris programjának meggyengítése volt; Donald Trump amerikai elnök szerint a kulcsfontosságú helyszínek „teljesen megsemmisültek.” Másfelől: az idén januárban forrongások kezdődtek az országban az iszlamista hatalom ellen, számos tüntetéssel és több ezer halottal, valamint bebörtönzött emberekkel. A tüntetők elleni véres retorziók miatt Trump „erős válaszokat” (cyber hadviselés, légi csapás, szankciók) helyezett kilátásba, és haditengerészeti erősítést (például a USS Abraham Lincoln repülőgép-hordozó anyahajó) küldött a Perzsa-öbölbe. Erre azt követően került sor, hogy Ali Hamenei ajatollah kijelentette: az amerikai támadás régiós háborúhoz vezetne a Közel-Keleten. Közben Trump többször fenyegetett újabb támadásokkal, ha Irán újraindítja nukleáris programját. Az elmúlt napokban az Irán és az USA közötti feszültség új szintre lépett, miután az amerikai hadsereg lelőtt egy drónt az Arab-tengeren. A Pentagon közlése szerint a hadsereg készen áll bármilyen elnöki döntés végrehajtására. A két ország feszült viszonya azért is teremt különleges helyzetet, mert Irán válogatottja kijutott az idei világbajnokságra, amelynek egyik társrendezője  az Egyesült Államok.. ( B. Z.)