A spanyolok a szerbeket, a hollandok a norvégokat győzték le felkészülési mérkőzésen

T. Z.T. Z.
2026.03.27. 22:59
null
A spanyolok könnyed győzelmet arattak Szerbia ellen (Fotó: Getty Images)
Az Európa-bajnok Spanyolország hazai pályán 3–0-ra legyőzte Szerbiát felkészülési mérkőzésen péntek este, míg Hollandia a tartalékos Norvégia ellen aratott 2–1-es győzelmet.

Mivel a várva várt Finalissima nem jött létre a világbajnok argentin válogatott ellen, a spanyol válogatott jobb híján Szerbia ellen játszott felkészülési mérkőzést, méghozzá nem éppen megszokott helyszínen, a Villarreal otthonában – ahol némi meglepetésre maradtak üres székek, de azért így is remek, már-már ünnepi hangulat fogadta az Európa-bajnok válogatottat.

A spanyolok hamar magukhoz is ragadták a kezdeményezést, és a vezetést is viszonylag gyorsan megszerezték: a 15. percben nagyon szépen felépített támadás végén Mikel Oyarzabal balról, nagy erővel kilőtte a hosszú sarkot. Aztán szinte rögtön a gól után Lamine Yamal találta el a kapufát, majd Fermín López lőtt gólt, amit azonban kezezés miatt jogosan érvénytelenítettek.

A 43. percben ismét gólt – ezúttal már érvényeset – szerzett Spanyolország és Oyarzabal: senki sem támadta meg a Real Sociedad támadóját, aki 20 méterről, óriási erővel vágta a labdát a bal felsőbe.

A második félidőben is egyértelműen irányította a játékot Spanyolország, de érezni lehetett a meccs tempóján, hogy a világbajnokság egyik legnagyobb esélyese már nem igazán erőlteti az újabb gólokat, a szerbek pedig nem tudtak veszélyeztetni. A 72. percben ennek ellenére nagy pillanatnak lehetett szemtanúja a közönség: Ferran Torres sarokkal adott mesteri gólpasszt az üresbe befutó Víctor Múnoznak, aki első válogatott mérkőzésén külsővel könnyedén a jobb sarokba lőtt.

A meccs hajrájára még inkább visszavett az iramból Spanyolország, bár voltak még gólhelyzetei, az eredmény maradt változatlan. 3–0


Amszterdamban szórakoztató, rangadónak is beillő meccset ígért a holland és a vb-selejtezősorozatban az olaszokat oda-vissza legyőző norvég válogatott összecsapása – még akkor is, ha a látogatóknál a csapat két legnagyobb csillaga, Erling Haaland és Martin Ödegaard sem volt ott a meccskeretben.

Norvégia ennek ellenére vezetést szerzett a mérkőzésen, a 24. percben Andreas Schjelderup jobbal, gyönyörű mozdulattal, a kapufa segítségével csavart a hosszú sarokba.

Nem sokáig vezettek azonban az északiak, a 35. percben Virgil van Dijk Teun Koopmeiners jobb oldali szögletrúgása után fejjel kiegyenlített. A szünetben döntetlen állt az eredményjelzőn, a második félidőben pedig már finoman szólva sem kápráztatták el a nézőket a csapatok – ebben nagy szerepet játszott az is, hogy a rengeteg csere miatt igencsak töredezett volt a játék.

Azonban a hollandoknak kevés helyzet is elég volt ahhoz, hogy megszerezzék második góljukat: az 51. percben Denzel Dumfries átadása után Tijjani Reijnders jobbal, a tizenhatos közepéről lőtt a kapuba.

A folytatásban Hollandia növelhette is volna előnyét, de a norvégok előtt is adódott egyenlítési lehetőség, újabb gól azonban már nem esett, az oranje megnyerte idei első felkészülési mérkőzését, még ha nem is kápráztatta el közönségét. 2–1

Minden más foci
2026.03.28. 10:56

Messi a félidőben állt be, Argentína legyűrte Mauritániát felkészülési meccsen

Az észak-afrikai válogatott a ráadásban szépített.

VÁLOGATOTT FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
Spanyolország–Szerbia 3–0 (Oyarzabal 15., 43., V. Múnoz 72.)
Hollandia–Norvégia 2–1 (Van Dijk 35., Reijnders 51., ill. Schjelderup 24.)

 

Legfrissebb hírek

Későn jött a szépítés, szoros vereség Norvégiától

Jégkorong
2026.05.01. 17:01

Jégkorong-vb: újabb szlovák siker, ezúttal a norvégok ellen

Jégkorong
2026.04.17. 22:54

Női jégkorong-vb: Kína továbbra is gól és pont nélkül

Jégkorong
2026.04.15. 16:47

Bukást hozó „álomsorsolásból” a világbajnokság kilencedik favoritja – a norvég futball felemelkedése

Képes Sport
2026.04.15. 16:32

Megkapta a norvég állampolgárságot a Bodö remek idényt futó játékosa, akár a vb-re is vihetik

Foci vb 2026
2026.04.10. 10:50

Szerbiát is legyőzte pólóválogatottunk, ott lesz a júliusi vk-szuperdöntőn

Vízilabda
2026.04.08. 13:58

Hollandia: lemarad a világbajnokságról a PSV Eindhoven kapitánya

Foci vb 2026
2026.04.05. 16:28

Vb-felkészülés: Szerbia legyőzte Szaúd-Arábiát, Anglia kikapott Japántól

Foci vb 2026
2026.03.31. 22:54
Ezek is érdekelhetik