Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
2026.05.20. 19:42
null
A nagy tornákra történő kvalifikáció megváltozik (Fotó: Getty Images)
A 2028-as Európa-bajnokság után új rendszert vezet be az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA), így megváltozik majd a Nemzetek Ligája, valamint az Eb- és vb-selejtezők lebonyolítása is.

A Nemzetek Ligája 2028–2029-es idényétől kezdődően a jelenlegi négy liga helyett csak három lesz, mindegyikben 18 válogatottal. Minden divízióban három darab hatcsapatos csoport lesz, s mindegyik együttes hat mérkőzést játszik majd öt különböző ellenféllel. Ezt úgy oldják meg, hogy az azonos kalapba sorolt válogatottal kétszer méri össze erejét egy csapat – hazai pályán és idegenben is –, míg a többi együttessel csak egyszer találkozik – vagy otthon, vagy idegenben.

Ha 55 válogatott szerepel a sorozatban, akkor a C-ligában lesz egy hétcsapatos csoport a két hatos mellett, és számukra egy FIFA-játéknappal korábban kezdődik el az NL adott kiírása.

Így alakul át a Nemzetek Ligája lebonyolítása (Forrás: uefa.com)

Az UEFA a közleményében hozzátette, hogy a további lebonyolítás, azaz a negyeddöntő, a négyes döntő és a feljutás/kiesés rendszere változatlan marad. Ennek értelmében az A-ligában a három csoport első két helyezettje mellett a két legjobb harmadik jut a negyeddöntőbe, melynek győztesei lépnek tovább a final fourba. A 6. helyezett válogatottak kiesnek az alattuk található divízióba, míg a B-liga csoportjainak győztesei feljutnak (így lesz ez persze a B- és a C-liga vonatkozásában is), illetve a 4. és 5. helyen záró csapatok osztályozót játszanak a B-liga 2. és 3. helyezettjeivel.

A feljutás és kiesés rendszere a Nemzetek Ligájában (Forrás: uefa.com)

A selejtezősorozatok rendszere (mely tehát a 2030-as vb-kvalifikációnál debütál) máshogy néz majd ki, az egész a Bajnokok Ligája, az Európa-liga és a Konferencialiga lebonyolításához fog hasonlítani, de azért nem egyezik meg vele. Az 1. liga 36 válogatottat tartalmaz majd, a Nemzetek Ligája első két divíziójának együtteseit, melyeket három darab 12 csapatos csoportba osztanak be. Ezekben a csoportokban minden válogatott hat mérkőzést játszik hat különböző riválissal – minden kalapból két csapatot húznak ki ellenfélnek –, a csoportok első helyezettjei kvalifikálják magukat az Eb-re vagy a vb-re, a fennmaradó kvótákért pedig a rájátszásban küzdenek meg a csapatok. A 2. liga – amely pontosan olyan lesz, mint a Nemzetek Ligája C-ligája – válogatottjainak is lesz esélye a kijutásra a playoffon keresztül, de közvetlenül csak az 1. ligából lehet kvalifikálni.

Az 1. liga lebonyolítása a selejtezősorozatokban (Forrás: uefa.com)

„Az új formátumok javítják a versenyegyensúlyt, csökkentik a tét nélküli mérkőzések számát, izgalmasabb lebonyolítást kínálnak a szurkolóknak, miközben minden csapatnak tisztességes továbbjutási esélyeket biztosítanak anélkül, hogy nőnének a mérkőzésszámok – mondta Aleksander Ceferin, az UEFA elnöke. – Összességében a változások növelik az európai férfiválogatott-futball értékét, úgyhogy nagyon várjuk az új versenyrendszerek bevezetését.”

Mint a közleményben olvasható, a koncepciót a következő néhány hónapban finomhangolják, mielőtt a Végrehajtó Bizottság szeptemberi ülésén jóváhagyásra benyújtják a végleges változatot.

Egy képen a teljesen új rendszer: balra az NL, jobbra a selejtezősorozat formátuma, alul a meccsszámok (Forrás: uefa.com)

 

Legfrissebb hírek

Továbbra sem vehetnek részt az európai kupákban az orosz labdarúgócsapatok

Minden más foci
2026.06.07. 11:38

Aleksander Ceferin köszönetet mondott Csányi Sándornak a sikeres BL-döntő-rendezésért

Bajnokok Ligája
2026.06.02. 19:37

Magyar Péter is ott volt a Bajnokok Ligája döntőjén – kép

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 22:19

Az UEFA-nál Vitinha lett a budapesti BL-döntő legjobbja

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 21:32

Szerződést hosszabbított az északírek szövetségi kapitánya

Minden más foci
2026.05.27. 12:05

Az ír labdarúgók bojkottálnák az Izrael elleni mérkőzéseket a Nemzetek Ligájában

Minden más foci
2026.05.07. 10:43

A vb-n is érvényes lesz Gianluca Prestianni eltiltása

Foci vb 2026
2026.05.06. 16:21

Az UEFA hat mérkőzésre eltiltotta a Benfica játékosát

Bajnokok Ligája
2026.04.24. 15:55
Ezek is érdekelhetik