Sallai Roland: Meg kell mutatnunk, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja

A Galatasaray sorozatban négyszer nyerte meg a török bajnokságot, de a magyar támadó, aki jobbhátvédként is sokszor szerepel, nem elégszik meg ennyivel.
„Nekünk nem elég ennyi bajnoki cím – mondta Sallai a Sözcünek. – Készek vagyunk elérni új sikereket. Persze keményen megdolgozunk ezekért, miközben jó érzés, hogy elértük azt, amit kitűztünk magunk elé. És ez hozzásegít a következő sikerhez. Ez a legnagyobb motivációm.”
Sallai elmondta, hogy jól mentek a Bajnokok Ligájában, de legközelebb szeretnének eljutni a negyeddöntőbe. A nyolcaddöntőbe jutásért kiejtették a Juventust, és ezeken a meccseken Sallainak is jól ment a játék, nagyszerűen vette fel a harcot Kenan Yildizzel szemben.
„Sokan gondolkodtam azon, hogyan állítsam meg Kenant – mondta Sallai. – Többé-kevésbé tudtam, mit kell tennem. Ha egy védő mindig közel van az ellenfél játékosához, és nem hagyja nyugton, akkor a támadójátéka hatékonysága jelentősen csökken. Nyugodt, nagy munkabírású és intelligens. Számomra ő az egyik legjobb futballista. Megpróbáltam megállítani, és sikerült.”
Törökországban rendkívül fontos a Galatasaray és a Fenerbahce rangadója, amiről már Sallai Rolandnak is van személyes tapasztalata.
„Egyszerűen varázslatos a légkör. Ez a párharc olyan, mint egy háború, tényleg az. Máshogy nem is tudom leírni ezt. Az utóbbi években jobbak voltunk, és azon vagyunk, hogy a különbség még nagyobb legyen a két csapat között. Meg kell mutatnunk nekik, hogy a Galatasaray Törökország legnagyobb klubja.”
Sallainak bele kellett szoknia a jobbhátvéd szerepkörébe is a Galatánál.
„Amikor az edző odarakott, mondtam, hogy még sohasem játszottam ebben a pozícióban. Tanulmányoztam a legjobb jobbhátvédeket. Nem volt könnyű megtanulni, de most már hihetetlenül szeretem. Ott játszok, ahová Okan Buruk tesz.”
Amikor Okan Burukról esik szó Sallai hangsúlyozza, hogy milyen nagyszerű személyisége van.
„Mielőtt idejöttem volna, beszéltünk telefonon, és mindig azt mondta, hogy szüksége van rám. Sok jót tudok róla mondani. A technikai és taktikai tudás minden trénerben megvan, de ami Okant kiemeli, hogy remek ember. Ez boldoggá tesz, kiváltság vele dolgozni.”
A Galatasarayjal kötött szerződés nem mindennapi körülmények között valósult meg tavaly nyáron.
„A transzferablak utolsó napját írtuk, és éppen lefekvéshez készülődtem, amikor hallottam, hogy a Galatasaray érdeklődik. Utána már nem is tudtam aludni. Nagyon jó dolgokat hallottam a csapatról.”
Nem túl kellemes eset volt Sallai Roland életében, amikor szemen rúgták. Még a Freiburg alkalmazásában állt, amikor a Bayer Leverkusen játékosa, Jonatan Tah megrúgta.
„Nem sokon múlt, hogy megvakultam, ez volt a legrosszabb pillanat az életemben. A legboldogabb pedig az, amikor találkoztam a feleségemmel. Azóta is együtt vagyunk, és van két kiskutyánk.
Az interjúban megosztott még néhány gondolatot a csapatról. Ebből kiderül, hogy:
– érdeklődött iránta pár csapat, de marad a Galatasarayban
– Victor Osimhen a legmókásabb játékos
– azért lépett fel keményen Kerem Aktürkoglu, a Fenerbahce játékosával szemben, mert „ha a szurkolók látják, hogy harcolunk, akkor a támogatásukkal erőt adnak. Meg kellett nyernünk azt a meccset, és ezért megtettünk, amit kellett.”
– amikor a Galatasaray a Liverpoolt fogadta a BL-nyolcaddöntő első meccsén, akkor Szoboszlai Dominikkel sétálgattak, és a Liverpool középpályása a fantasztikus isztambuli szurkolókról kérdezte. Sallai elmondta, hogy ilyen egy normális Galata-meccs. Szoboszlai is megkedvelte a Galata-szurkolókat.








