Közös megegyezéssel távozik Szűcs Kornélék edzője – hivatalos

Az újvidéki klub hivatalos közleményében tudatta, hogy a szerb szakember már nem a gárda vezetőedzője.
Az első csapatot 2025 márciusa óta vezető Tanjga a klub honlapján megjelent nyilatkozatában köszönetet mondott mindenkinek, köztük Dragoljub Zbiljics elnöknek a bizalomért és a lehetőségért, hogy az együttest irányíthatta.
A közlemény szerint a felek közös megegyezéssel zárták le az együttműködést. A Vojvodina egyelőre nem nevezte meg Tanjga utódját, így a következő napokban várható bejelentés arról, ki veszi át a csapat irányítását. A vasárnapi, Crvena zvezda elleni bajnokin az eddigi másodedző, Predrag Kandics ül majd a kispadon.
A Vojvodina egyébként az Európa-liga selejtezősorozatában is érdekelt volt, ám mint ismert, a Ferencváros ellen kettős vereséggel, 1–5-ös összesítéssel búcsúzott. A Konferencialigában aztán az Ajax nyert 4–1-re Újvidéken, a második selejtezőkör első felvonásán.








