A volt svájci válogatott védő Gianni Infantino első kihívója a FIFA-elnökválasztáson

2026.10.07. 21:08
null
Ramon Vega indul a posztért (Fotó: Getty Images)
Ramon Vega 55 éves üzletember, korábbi svájci válogatott labdarúgó elsőként jelentette be, hogy a nemzetközi szövetség (FIFA) márciusi elnökválasztásán a hónapok óta kritikák kereszttűzében lévő elnök, Gianni Infantino kihívójaként kíván indulni.

„Szolgálni a labdarúgást, valamint azokat az embereket, akik éltetik a játékot” – mondta a céljairól szerdán Ramon Vega.

Hozzátette: azért indul, mert szeretné újra egyesíteni a „globális labdarúgócsaládot”, valamint valódi és tartós reformokat ígért, szervezeti szinten pedig azt, hogy a 21. század követelményeinek megfelelő FIFA-t működtetne. Ennek érdekében helyre akarja állítani a stabilitást és a hitelességet, továbbá visszaszerezni azt a bizalmat, amire a labdarúgásnak „égető szüksége van”. Vega kifejtette: a mostani vezetés aláásta a sportág morálját, közben pedig óriási kárt okozott a szervezet hitelességében.

„A konfliktus eszkalálódását meg kell állítanunk” – jelentette ki. Hangsúlyozta, hogy a labdarúgás nem az elnököké, a konföderációké, az adminisztrációban dolgozóké, hanem azoké a „játékosoké, edzőké, játékvezetőké, szurkolóké, önkénteseké, kluboké, ligáké, szövetségeké és közösségeké, amelyek életet lehelnek a játékba”.

„A labdarúgás nagyobb bármilyen tisztségnél, személynél vagy intézménynél” – közölte határozottan.

Vega 1993 és 2001 között szerepelt a svájci válogatottban, klubszinten pedig játszott a Cagliari, a Tottenham Hotspur, a Celtic FC és a Watford együttesében is. A 2012-es visszavonulását követően a pénzügyi szakmában helyezkedett el, de vannak érdekeltségei az ingatlanszektorban is. Korábban már több alkalommal fontolgatta annak lehetőségét, hogy megméreti magát a FIFA elnökválasztásán.

A FIFA-t 2016 óta irányító Infantino elleni bírálatsorozat július végén kezdődött, amikor a sportvezető jelezte, a jövőbeli világbajnokságokat – a férfi és női, illetve a klub-vb-t – egy 20 milliárd dollár alaptőkéjű cég bevonásával rendezné meg, amelyben a nemzetközi szövetség lenne a többségi (70-80 százalékos) tulajdonos, a 211 tagszövetség pedig részesedéshez jutna.

A FIFA-elnök három nappal később visszavonta a tervet, de a kritikusokat ez „nem hatotta meg”. Az Európai (UEFA), az Ázsiai (AFC), valamint az Észak- és Közép-Amerikai (CONCACAF) Labdarúgó-szövetség közös, nyílt levélben bírálta az 56 éves vezetőt, akitől mások mellett Csányi Sándor, a magyar szövetség elnöke, a FIFA egyik alelnöke is megvonta a bizalmat augusztusban. Aleksander Ceferin, az UEFA jelenlegi vezetője kijelentette, az Infantino-terv szétzilálta a világ futballjának egységét. Az elnöknek ugyanakkor nem minden szövetség fordított hátat: az Arab Labdarúgó-szövetségek Uniója (UAFA) és az afrikai (CAF) konföderáció is támogatja Infantinót.

 

Legfrissebb hírek

A FIFA tanácsának japán tagja is indul Infantino ellen

Minden más foci
14 órája

FIFA: a tanács elé kerülnek Infantino üzleti tervének bizalmas dokumentumai

Minden más foci
2026.11.03. 19:57

Mégis lehet magyar válogatott Urblík József – sajtóhír

Magyar válogatott
2026.11.03. 10:05

Csányi Sándor is képbe került az UEFA-nál mint Infantino lehetséges ellenfele – sajtóhír

Minden más foci
2026.10.29. 17:10

Az Egyesült Államok lesz az első női klub-vb házigazdája

Minden más foci
2026.10.22. 19:17

Hamis információk közlése miatt kért elnézést a The Times a FIFA-tól

Minden más foci
2026.10.22. 13:52

Infantino-ügy: titkolózik az ázsiai elnök, támogatják-e a FIFA-elnök újraválasztását

Minden más foci
2026.10.22. 13:09

Infantino a Himalája lábánál tárgyalt egy új nemzetközi tornáról

Minden más foci
2026.10.21. 14:54