„Ott hibázott, hogy nem küldte el a...” – a brazilok legendája megvédte Cristiano Ronaldót

T. Z.T. Z.
2026.10.08. 16:32
null
Romáriónak határozott véleménye van Ronaldo-ügyben (Fotó: Getty Images)
A brazil labdarúgó-válogatott és az FC Barcelona korábbi kiválósága, Romário egy interjúban megvédte Cristiano Ronaldót a Jorge Jesusszal kialakult konfliktussal kapcsolatban, és kijelentette: ha minden úgy történt, ahogy a portugál klasszis elmondta, ő is elhagyta volna a válogatott edzőtáborát.

Romário a Charla Podcast vendégeként beszélt az esetről, és mint mondta, maximálisan hisz Cristiano Ronaldo állításainak igazságtartalmában. A brazil legenda egyébként a veterán szövetségi kapitányról, Jorge Jesusról is alapvetően pozitív véleményt fogalmazott meg, sietett azonban hozzátenni, hogy ha az ősz mester valóban nem tartotta be a megállapodást, akkor a portugál játékosnak volt igaza.

„Cristiano szerint a szövetségi kapitány nem tartotta be a szavát. Nos, ha valaki nem tartja be a neked tett ígéretét, akkor rosszhiszeműen jár el. Ha az történt, amit Ronaldo mondott, akkor igaza van” – szögezte le a korábbi gólvágó.

Romário szerint Cristiano Ronaldo azért hagyta el a válogatott edzőtáborát, mert nem akart újra megalázó helyzetbe kerülni: „Azt mondják, elhagyta a válogatottat. Persze, hogy el, hiszen egyszer már át kellett élnie egy megaláztatást. Miért akarta volna ezt másodszor is?”

„Megállapodtak bizonyos dolgokról, amelyeket el kellett volna mondania a sajtótájékoztatón, ám a végén egyáltalán nem mondott semmit. Ronaldo szerint arrogáns volt, és kiszolgáltatott helyzetbe hozta” – vélekedett Jorge Jesus magatartásáról.

A korábbi világbajnok futballista úgy véli, a megszegett ígéret vezetett Cristiano Ronaldo távozásához: 

Ebben a helyzetben úgy érezte, hogy semmibe veszik, mintha már nem is lenne jelentősége. Ezért távozott, és én is pontosan ugyanezt tettem volna.

Romário végül a tőle megszokott szókimondó stílusban még tovább ment: „Először is, én becsaptam volna az ajtót a helyében, és faképnél hagytam volna. Nem az volt a hiba, hogy távozott. Ott hibázott, hogy előtte nem küldte el Jorge Jesust a p*csába.”

 

 

Legfrissebb hírek

„Kértem, hogy maradjon, de el kell fogadnom a döntését” – Jorge Jesus Cristiano Ronaldóról

Minden más foci
11 órája

Cristiano Ronaldo 146 válogatott gólja világrekord – íme, az összes!

Minden más foci
14 órája

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
15 órája

„Öröksége túlmutat a pályán” – a portugál szövetség egy eseményen búcsúztatná Ronaldót

Minden más foci
16 órája

Cristiano Ronaldo többé nem játszik a portugál válogatottban – hivatalos

Minden más foci
17 órája

Cristiano Ronaldo fia bekerült a portugál U17-es válogatott keretébe

Minden más foci
2026.11.03. 13:08

Cristiano Ronaldo mesterhármasával nyert az Al-Naszr, 15 gólra az álomhatár – videó

Minden más foci
2026.10.29. 22:26

„A labdarúgás a szurkolóké” – C. Ronaldo üzent, miután minden idők legjobb aranylabdásának választották

Minden más foci
2026.10.29. 16:15